"Volt ön már zöldben? - Mikor megy ön zöldbe? - E két kérdés százszor meg százszor ismételtetik Budapesten, május első napjától legalábbis szeptember elejéig" - írta a pest-budai mindennapok ironikus megörökítője, Nagy Ignác 1842-ben. A nyarat vagy legalább a vasárnapot a zöldben tölteni a reformkorban kezdett a városi életforma elmaradhatatlan kelléke lenni.
Szőlők és erdők Buda körül
A budai hegyvidék az 1880-as évekig, a nagy filoxérajárványig elsősorban a szőlőtermelés céljait szolgálta: 1828-ban 6300 kataszteri holdon termeltek szőlőt. A budai vörösbor egykor igen jó hírnek örvendett, és évszázadokon keresztül a megélhetés egyik fő forrását jelentette Buda és Óbuda lakói számára. A magára adó polgárnak saját szőlője volt, a szegényebb lakosság széles rétegei pedig napszámosként találtak megélhetést benne.
Hofbauer János (1803-1839): Szüreti jelenet
A hegyek magasabban és távolabb fekvő erdős részei nemcsak tüzelővel látták el a budaiakat, hanem legelőnek és kaszálónak is alkalmasak voltak. A külvárosokban ugyanis a tehén- és sertéstartás a 19. században is természetes volt, lovakat pedig nemcsak a fuvarosok, fiákeresek tartottak A kormányhivatalok magasabb tisztségeit betöltő arisztokraták és nemesek, valamint a leggazdagabb polgárok palotáinak istállóiban is ott álltak a parádés és a hátaslovak.
Egy pesti nagykereskedő gazdasága a Kamaraerdőben
Városiasodás és rekreáció
Az erdőkkel és szőlőkkel borított budai határ a 19. század középső harmadában, a népesség növekedésével és az urbanizáció előrehaladtával egyre inkább új funkciót kapott: a mezőgazdasági munkától, illetve a természettől elszakadt városlakók egyre nagyobb számban keresték fel testi-lelki felüdülés, pihenés céljából. Nagyobb tömegek természetesen csak rövid, néhány órás, egynapos kirándulást tettek gyalog, bérkocsival vagy a sűrűsödő társaskocsik (omnibuszok) egyikén a népszerű kirándulóhelyek valamelyikére. (A városi közlekedés kezdeteiről: "Nem mindig szerfölött mulatságos az utazás" - A budapesti tömegközlekedés kezdetei)
Nagy Ignác említett életképe szerint vasárnap reggelenként valóságos népvándorlás indult meg Pestről a hegyek felé. A középosztályi család mögött a cseléd cipelte kosárban a piknikhez valót. A Városmajor mögötti számos kocsmában a csirkék százainak a torkára tették a kést ilyenkor. A falusias egyszerű örömöket egy majorban elfogyasztott pohár tej testesítette meg.
A természet zavartalan élvezetéről persze szó sem lehetett ilyen tömeges turizmus esetén: az út mellett táborozó árusoknál szentképeket, olvasókat éppúgy lehetett kapni, mint gyümölcsöt, édességet vagy vizet. A "célterületen" gyermekek játszottak zajos csapatokba verődve, a fiatalok lőgyakorlatot tartottak, haszontalan csecsebecséket lehetett nyerni tombolán. Az erdei vendéglőkben az étel szemérmetlenül drága és rossz volt, ám pénzért lehetőséget adtak a tűzhelyhasználatra is. Így a háziasszony - éppúgy feláldozva egész napját, mint otthon - maga készíthette el a hozott nyersanyagból az ebédet:
Ugyan ki is gondolhatna itt bajra vagy kellemetlenségre, itt a természet szent ölében, hol a kellemdús hernyók oly barátságos ragaszkodással tapadnak az ember arcához; hol a kintornák síró hangja oly örömteljes lelkesülést ébreszt minden érzékeny kebelben, hogy akármelyik szép hölgyben az egész világot szeretné az ember dagadozó keblére ölelni; hol a hangyák és egyéb ártatlan bogárkák oly megható nyájassággal simulnak az emberhez; hol Sobri és egyéb világhírű hősök szívderítő történeteit oly meghatólag éneklik a királyi hárfa bájhangjainak kísérete mellett; hol a vak koldusok oly szánakozásra méltó hangon tesznek bennünket képesekké az adakozás szép erényének gyakorolhatására; hol a szemes zsebelők oly kézzel foghatólag győznek meg bennünket azon örvendetes tényről, hogy valahára már csakugyan minden tekintetben haladunk; hol – de minek szaporítsuk a szót, minek ismételjük önmagunkat, hiszen nem vagyunk most gyűlésben? Minek erőtessük magunkat rendkívüli hatású szónoklatra, miután úgyis meg vagyunk már győződve, miképp az eddig mondottakból is mindenki tudja és hiszi már, hogy a budapestiek csakugyan rendkívül élvezetdús mulatságot lelnek a zöldben -
ironizált az ízig-vérig urbánus író.
Kirándulás a zöldbe. Életképek, 1847
Úticélok Budán és Pesten
A kirándulások egyik legrégebbi célpontja a Kamaraerdő volt. Már 1784-ben megemlítették egy bérbeadási ügy kapcsán, hogy felüdülés céljából sokan látogatják, és szóba került egy vendéglő építése is. Ekkor már működött ilyen zöldvendéglő a Kurucles fölött is, a Zugligetben pedig hat is volt belőlük. Ezeket az egyszerű házakat a város - mint az italmérési jog birtokosa - építtette és adta bérbe a fogadósoknak. Közelebbi, gyalog is hamar elérhető úticél volt a Városmajor, ahol a városi népünnepélyeket is szívesen rendezték (például a budai lövészegyletét).
Than Mór: A Disznófő a Zugligetben
A nyári vendéglő elnevezése a táj eredeti német nevére (Sauwinkel, azaz Disznózug) utal
A Pes-Vác közötti vasútvonal 1846-os megnyitása után a rákospalotai erdő is divatba jött: egy időre ez lett a nagy- és a félvilági társaság kedvenc kirándulóhelye, a piknikek, a kötetlen ünnepek, a randevúk és párbajok színhelye. Az érdeklődésre már a következő tavasszal vendéglőnyitással reagált egy élelmes vállalkozó.
A zöldbe kívánkozó pestiek körében, akik útiköltség vagy jó lábak híján nem vállalkoztak városon kívüli kirándulásra, kedvelt csendes vasárnapi célpont volt a reformkori Pest legnagyobb sírkertje is. A Váci út-Lehel út között elterülő temetőt pompás síremlékei és reprezentatív kriptái miatt leírói kifejezetten szépnek találták.
A Váci úti temető Ludwig Rohbock metszetén
A nyaralóépítés kezdetei
Az 1820-as években a budai erdőket főleg a városiasodásban már élre tört Pest lakói látogatták. A pesti vevőkre számítottak elsősorban akkor is, amikor 1830-tól a Kamaraerdő parcellázásával foglalkozott a budai tanács. A 800 holdas területet 5-6 holdas darabokban kívánták értékesíteni. Az érdeklődők, illetve vásárolni szándékozók között az ekkor már többnyire Pesten élő Széchenyi István neve is felbukkant. A gróf két beadványban igyekezett meggyőzni a budai tanácsot arról, milyen jó vásárt csinálna, ha az egyébként nem sok hasznot hozó területet villák építése céljából értékesítené. A nehézkes budai polgárok azonban csak hétévi latolgatás után, 1837-ben szánták rá magukat az eladásra. A városi gazdálkodást felügyelő királyi kamara engedélyének elnyerése újabb három évet vett igénybe, így az árverések 1840-ben kezdődhettek meg. Az előző évtized jelentősnek tűnő érdeklődése ellenére három év alatt mindössze 38 hold talált gazdára (az is egy darabban), így az eladást 1843-ban felfüggesztették.
A kudarc ésszerű magyarázatának tűnne, hogy az 1838-as nagy árvíz után minden mozdítható tőkét a félig romba dőlt Pest újjáépítése kötött le. Ám éppen ezekben az években a budai hegyvidék más részein, a Sváb-hegyen és a Szép Juhászné vendégfogadó környékén élénk telekforgalom kezdődött, tehát inkább arról lehetett szó, hogy a jómódú pestiek érdeklődésének iránya változott meg közben. (Maga Széchenyi egyébként sem a Kamaraerdőben, sem a hegyvidék más részein nem vett telket, hanem - mintegy nyereségorientált polgárként - a dinamikusan fejlődő Lipótvárosban vásárolt telkeket és épített bérházat.) A Kamaraerdő lassan kirándulóhelyként is kiment a divatból; vendégfogadójáról Hunfalvy Pál az 1850-es évek végén mint "elhagyottról" emlékezett meg.
Rudolf von Alt (1812-1905)
A Sváb-hegy lábát borító szőlők feletti erdőkben az 1830-as években még csak néhány vendéglőt tüntettek fel a térképek, ám 1851-ben már tucatnyi nyaralót is megjelöltek. A telekkönyvek tanúsága szerint az 1830-as években kezdődött elszórtan a nyaralóépítés, és a folyamat a negyvenes években - két, egyenként száz holdon felüli magánerdőbirtok eladása után - öltött nagyobb arányokat. Az első vevők, illetve építtetők között jómódú pesti iparosok, kereskedők, vendéglősök mellett feltűnően magas volt az értelmiségi-hivatalnoki foglalkozást űzők aránya (orvosok, Pest levéltárosa, telekkönyvvezetője stb.). Az első villatulajdonosok között volt Eötvös József báró is, aki 1845-ben vásárolt itt telket. Az építtetők motivációi között joggal említhetjük a vidéki nemesi életforma utánzásának vágyát is - állatokkal, tornácon pipázással és diófa alatti társas borozással.
Vasárnapi Ujság, 1864
Egyébként a középrétegek is hamar utánozni kezdték a nyaralótulajdonosokat, és ez meglátszott a bérleti díjakon is: a Jelenkor 1846-os tudósítása szerint egy sváb-hegyi lakás egész nyárra szóló bérleti díja hat év alatt négyszeresére emelkedett. A nyári Budára költözésnek a poros, fátlan Pesten egyébként már volt némi hagyománya: a Krisztinavárosban egyes vagyonos pesti polgárok nyári lakást tartottak vagy - a kevésbé jómódúak - lakást béreltek nyárra. (Börtönévei után Kossuth is itt kúrálta magát.)
A Sváb-heggyel egy időben kezdődött a kirajzás a Zugligetbe, a Szép Juhásznéhoz címzett vendégfogadó környékére. (Ez a vendéglő az 1780-as évektől fogadta a kirándulókat.) Az itteni parcellázást 1838-ban határozta el a tanács, hatholdas darabokban. Az első vevők között találjuk Eötvös sógorát, később utódát a miniszterségben, Trefort Ágostont. Itt is, a Sváb-hegyen is nagy lendületet adott az építkezéseknek az 1850-es években a Lánchíd, majd az Alagút elkészülte, ami megkönnyítette a közlekedést Pestről. Hunfalvy említett városleírása szerint 1859-ben már "a Szép Juhásznétól a Budára vivő kocsiút szélén mindkétfelől szép nyaralók vannak", amelyek közül egy másik kortárs útikönyv név szerint is kiemelte a ma is látható, igazi nyelvújítási leleménnyel elnevezett Csendilla villát.
Magyarosodás a budai hegyekben
A negyvenes évek erősödő nacionalizmusának egyik követelése volt az utca és határnevek magyarosítása. Buda vonatkozásában ezt Döbrentey Gábor vetette fel 1844-ben. Felhívása hamar támogatókra talált a városban lakó nemesi értelmiségiek és hivatalnokok körében. A korszellem előtt meghajolt a városi tanács is, és elhatározta, hogy "birtokának völgyeit és bérceit ... nevekkel díszesítse, melyek a régibb vagy újabb történet némely szakaira vagy eseményeire emlékeztetvén, vagy legalább országos nyelvből meríttetvén, a köz cél, t.i. a nemzetté olvadás megközelítésére untalan intse mindazokat, kik azon tájakon örvendenek és kéjelegnek, vagy azokat mívelik és a szorgalom verítékével hasznosítják." Az új nevek hivatalos használatát 1848. november 1-től rendelték el.
1847. június 16-án délben nagyszámú vendégsereg előtt olvasták fel az új neveket a Tündérhegy (addig am Himmel) ormán. Egy részük a német elnevezés egyszerű fordításával keletkezett: Schwabenbergből Svábhegy, Schönthalból Szépvölgy, Paulithalból Pálvölgy, Sonnenbergből Naphegy, Wolfthalból Farkasvölgy, Brunnthalból Kútvölgy.
Franz Barth: Kilátás a Lipótmezőre
Egy másik névadási mód a középkori oklevelek és krónikák helyneveinek felelevenítése volt - persze az azonosítás sokszor csak feltételezésen nyugodott. Így kapta a nevét a Rézmál (Steingraben, Galgenberg), Előmál (Weisser Sandberg), Bélakút (Bründl), Dobogó (Galgenberg), Sasad (Burgerberg), Kőérberek (Kammerwald), Sashegy (Adlerberg) és Kelenföld.
A harmadik névtípus történelmi események, személyek emlékét őrzi. Nagy részük Buda 1686-os visszafoglalásával kapcsolatos: Petneházi réte, Szemlőhegy, Törökvész, Táboros, Németvölgy, Pasarét és Vezérhalom. A Vérhalom alá temették állítólag a kivégzett Kontot és társait, az Istenhegyen régen kolostor állt, a Kuruclesnél (Maxengraben) táboroztak a Pest-Budát megsarcoló kurucok, az Árpádorom (Geissberg) alatt nyugszik egy hiedelem szerint a honfoglaló magyarok vezére.
Ahol hiányzott a históriai ihlet, ott a költői lelemény segített: így született pl. a Virányos (Sauwinkl), Csillebérc (Kakukberg) és a Tündérhegy (am Himmel). Az új nevek nagy része meghonosodott a közhasználatban. A legnagyobb esélye volt erre a németből lefordított, tehát tulajdonképpen megőrzött neveknek. Pl. a Johannesberget hiába keresztelték el Pozsonyi-hegynek, azt máig János-hegyként ismerjük. A Sauwinkl (=Disznózug) vagy Auwinkl elnevezésére is a már korábban is használt Zugliget gyökeresedett meg, hiába találták a Virányost szebb névnek a keresztszülők, az csak egy erdőrész nevében maradt fent.
Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!
