A nemi ösztön sohasem teljesen szabad, de sohasem lehet teljesen a társadalmi szabályok bilincseibe verni. Bronislaw Malinowski
.
Alkoholban fulladozó latintanárom, a nagytudású, melegszívű Fekete Flóris összetűzött házfőnökével, aki Nagykárolyba helyeztette. Flóris úr azonban negyven rendbeli buzgólkodás taksájával, három koronával számítva százhúsz koronára rúgó összeggel adós maradt a tiltott örömök házában, melynek Goldfinger nevű ádáz igazgatója barkójával és vastag óraláncával megjelent az öreg, szentéletű házfőnöknél, és drámai hangnemben az adósság kiegyenlítését követelte. A botrányt kerülni kellett, az öreg házfőnök remegő kézzel fizetett a sajátjából, csaknem sírt.
Féja Géza anekdotájának főhőse a felvidéki város, Léva piarista gimnáziumának szerzetes tanára volt a 20. század elején. A történet, mint cseppben a tenger, sűríti magába a viktoriánusként is emlegetett kort, amelyben a "tiszteletre méltó" látszat különösen messzire távolodott a hús-vér emberi valóságtól.
A viktoriánus morál színe és fonákja: az otthon idillje és a férfiak alig titkolt életének másik tere, a bordély
Pellengér helyett belső kényszer
A szexualitással kapcsolatos normákat, azaz a nemi erkölcsöt Európában a korai középkor óta a kereszténység tanai határozták meg. A gyakorlat azonban a változatlan alapelvek ellenére az évszázadok folyamán viszonylag tág határok közt ingadozott.
A 18-19. század folyamán a normák érvényre juttatásának módja is jelentősen megváltozott. Az állam ugyanis a felvilágosodással kezdődően fokozatosan megszüntette a szexualitás intézményes ellenőrzését. A helyi közösségeket, illetve az egyházakat megfosztotta a nemi erkölcsöt megsértők formális elítélésének és megbüntetésének jogától. Magyarországon II. József rendeleteivel kezdődött ez a folyamat, és az 1850-es években, a Bach rendszer idején szűnt meg végleg a házasságtörők és paráznák hatósági felelősségre vonása: megvesszőzése, pellengérre állítása, a településről való elűzése stb. A 19. század második felében az egyházak is elveszítették a formális ítélkezés és megtorlás jogát, amely addig elsősorban a nyilvános megszégyenítésben öltött testet (szégyenpadra vagy szégyenkőre ültetés, eklézsiakövetés) .
A polgári társadalom tehát lemondott a jogi eszközökről, helyettük az erkölcs és az illem szigorú íratlan szabályrendszerével igyekezett megregulázni a szexuális ösztönöket, amelyekben a társadalom racionális rendjét fenyegető veszélyforrást látott.
Jules Arsène Garnier: A házasságtörők kínjai, 1876
A test félelmetes ördöge
A szigorúan korlátozó, részben még az ember biológiai meghatározottságait is semmibe vevő normarendszer a protestantizmus puritán irányzatában gyökerezett, s a 19. század második felében élte fénykorát. A viktoriánus kor az 1837-1901 között uralkodott Viktória angol királynőről kapta közkeletű elnevezését. A viktoriánus jelző a következő generáció szóhasználatában súlyosan megbélyegző tartalmat kapott: a szűk látókör, a begyöpösödöttség, a kétely nélküli morális ítélkezés, a mesterkélt finomkodás, a humorérzék hiánya, illetve a képmutatás és a prüdéria szinonimájává vált.
Franz Xaver Winterhalter: Viktória királynő és családja
A kor nyilvánosan hirdetett normája a nemi életet csak a gyermeknemzés érdekében tartotta elfogadhatónak, de gyakoriságát és formáit még a házasságon belül is korlátozni kívánta. A puritán polgári morál a szexualitást elvben elutasította mint örömforrást, de eltérő módon viszonyult a két nem szexualitásához. A férfi késztetését természetes biológiai-fiziológiai tényként fogadta el, míg a nőnél még a létezését is elvitatta: tőlük a házasélet passzív tűrését várták el. A korabeli orvostudomány egyes képviselői egyenesen kórosnak, veszedelmes következményekkel, például rákkal fenyegetőnek tartották a nők szexuális gyönyörét.
Az anyatermészet elűzi gonosz gyermekeit, az alkoholt, a kapzsiságot, a pszichiátriai betegségeket és a perverziót.
Angol karikatúra 1871-ből
A nemiséget a viktoriánus erénydiktátorok állatias, primitív életszférának nyilvánították, amelyet szigorúan ellenőrizni kell. A test ördöge ugyanis nemcsak az egyén boldogulását, hanem a társadalmi stabilitást, sőt a gazdaság teljesítményét is veszélyeztetheti. A testi gerjedelem gazdaságilag nem kívánatos kérőket és menyasszonyokat eredményezhet. Az ösztönök szétzilálhatják a vagyonközösségen alapuló házasságokat, s ezzel "ésszerűtlenül" pazarolják az anyagi erőforrásokat. (Bővebben: "Szerelem nélkül is köttethetők boldog házasságok" - Párválasztás a polgárosodás korában)
A Haymarket, a prostitúció egykori központja Londonban
A test megrendszabályozásának görcsös igyekezete mögött az a szorongás érződik, hogy a még csak épülő ipari-városi civilizáció visszazuhan a barbárságba, a primitív, rendetlen agrárlétbe. A prüdéria jóindulatú értelmezésben tehát a rendért és mértéktartásért folytatott küzdelem volt egy féktelenségre hajló közegben.
A szabályteremtő, mintaadó "civilizátori" szerepet a felső középosztály ragadta magához, és leginkább a városi középrétegek tették magukévá a szigorúan korlátozó normákat. Legkevésbé a legfelső és a legalsó rétegeket, az arisztokráciát és a munkásosztályt sikerült követésre bírni, de a paraszti társadalom - már ahol az jelentős maradt - szintén elsősorban a saját hagyományainak engedelmeskedett továbbra is. A forrásokból úgy tűnik, hogy polgárosodásunk megkésettsége, hiányos volta ebben a vonatkozásban pozitív következményekkel járt: a viktoriánus prüdéria mai szemmel komikus, szélsőséges megnyilvánulásai Magyarországon inkább csak szórványosan találtak utánzókra.
A viktoriánus kor nőideálja a szinte anyagtalan, szemérmes "szalonvirág" lett, aki deréktól lefelé egyáltalán nem létezett, legalábbis a harangszoknya igyekezett elrejteni minden erre utaló jelet. A felső testét ezzel szemben szoros fűző deformálta el: az "illetlen" kifejezések mellett valószínűleg ennek is fontos szerepe lehetett a korszak regényei szerint oly gyakori ájulásokban. Az abroncsszoknyás ruhaköltemények lényegében minden természetes tevékenység és mozgásforma lehetőségétől megfosztották, de legalábbis súlyosan korlátozták viselőiket.
Az "elájuló hölgy" irodalmi divatja az illemszabályok elvárásai és a fűző által gátolt légzés mellett a gázzal világított szobák rossz levegőjével is összefügghetett
Önmaguk börtönőrei: az erényeket őrző nők
Noha ez a normarendszer a a nőkkel szemben sokkal szigorúbb volt, számukra jóval szűkebbre szabta a megengedett, az "illendő" viselkedés határait, mint a férfiak esetében, a társadalom mégis rájuk osztotta a a főszerepet ennek a rendnek az uralomra juttatásában és fenntartásában. Az egyik eszköz ehhez a gyermekek, különösen a lányok nevelése volt: ezt a feladatot a polgári családideál csaknem kizárólagosan a nőkre bízta. (Erről bővebben: "Szülőim puritán szigort gyakoroltak" - A gyermek a hagyományos társadalomban és "Első kötelessége a házibéke biztosítása" - A nő a polgári családban) Márai Sándor nagynénje, "Zsüli néni" emlékezése szerint az igazi úrilány neveltetésének eredményeként az otthonától messzire, a veszélyekkel teli Párizsba kerülve is "kísértésállónak" bizonyult:
Nem dicsekvésből mondom, de akkor olyan olyan viruló, feltűnő megjelenésű leány voltam, akit minden alkalommal, ha az utcára mentem, követtek, megszólítottak, ismerkedni akartak velem, de én oly ridegen utasítottam el ezeket a gavallérokat, mintha nem húszéves, de érzéketlen öreg nő lettem volna. Anyánk annyira belénk nevelte az erkölcsi érzést, a női tisztességet, hogy soha eszembe se jutott, sőt felháborított az ilyen ismerkedési kísérlet. "Kinek néznek engem?" - gondoltam büszkén. Szégyelltem volna magamat, utcán kötni ismeretséget.
M. Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt. Visszaemlékezések életemből. Budapest, 2001
Szerelmes kézcsók 1894-ben egy angol családi magazin illusztrációján
A polgári társadalom "hivatalos" erkölcsi rendjének fenntartásában a másik hatékony eszköz a jó társaság - elsősorban a nők által alakított és működtetett - ítélkező közvéleménye volt. A középosztályhoz (a jó társasághoz, a művelt osztályhoz, az úri rendhez - azaz azok közé, "akik számítanak") való tartozás kézzelfogható, a hétköznapokat meghatározó élmény, érzés volt. Az intenzíven gyakorolt társasági rítusok, a vizitek, vendégségek, közös szórakozások a szó szoros értelmében láthatóvá és átélhetővé tették az összetartozást. Azokat, akik fittyet hánytak a normákra, amelyekkel a "művelt középosztály" megkülönböztette magát a "néptől", kiközösítették maguk közül. Ez nemcsak súlyosan megalázó volt, de társadalmi izoláltsághoz, akár az egzisztencia, mi több az élet elvesztéséhez (öngyilkossághoz) is vezethetett. A "jó társaság" szoros kapcsolattartása révén még a nagyvárosokban is hatékonyan működött ez az ellenőrző-fegyelmező mechanizmus, a kisebb városokban pedig egyenesen fojtogató lehetett.
Teázó angol hölgyek egy 1854-es divatképen
A titkok nehezen maradtak titkok, az idősebb, magukra hagyott hölgyek félelmetes hírszolgálatot szerveztek, naphosszat a félig csukott zsaluk vagy a fedező függönyök mögött leselkedtek, hacsak nem a városban köröztek. Az amazon termetű Juhász Margit például a dédszülőkig visszafelé mindenkiről mindent tudott, őt tekintették a város lexikonának. A kávédélutánokon az üzemen kívül helyezett asszonyok kicserélték egymás értesüléseit, és szétosztották a további megfigyelés nagy feladatát.
Féja Géza: Bölcsődal. Budapest, 1958.
Teázó angol hölgyek a századvégen
A tabuvá vált szavak
A szigorúan korlátozó szemlélet egyik szembetűnő következménye volt a nemiségről szóló beszéd tabuja. A mélységes elhallgatás következtében a gyermekek túlnyomó része felkészítés nélkül ért el a nemi érettséghez. Andrássy Katinka grófnő (Károlyi Mihályné) emlékirata szerint az arisztokrata család leányai elől a férjhez menésig szinte hermetikusan elzártak minden, a szexualitással akár csak áttételesen kapcsolatos információt. Hiába zajlott otthon a szülés, azt nagy titkolózás övezte: a kistestvérek érkezésekor a kislányokat elküldték hazulról, „mert akkoriban az volt a felfogás, helytelen a gyerekeket ilyenkor otthon tartani, hiszen még észrevehetnek valamit”. (Bővebben: "A szelíd, okos lélek" - Fény- és árnyképek az anyaság történetéből)
A pesti középpolgári családból származó Vidor Teklát (a fizikus Szilárd Leó anyját) ugyanolyan felkészületlenül érte – s ezért nagy ijedtséget okozott neki – az első menstruáció, mint ahogy a néprajzi gyűjtésekben megnyilatkozó parasztasszonyokat. A középiskolában tanító Hrabovszky Júlia az 1919-es kommün legsokkolóbb intézkedései között említi azt a rendeletet, hogy a tanárnők „a gyermekeket nemi dolgokban is világosítsák fel. Képzelhető, milyen nagy volt a tanári kar felháborodása és az anyák kétségbeesése!”
Amikor Andrássy Tivadar megkérte a kezét, anyám tizenhét éves volt, és még csak nem is sejtette, mit jelent a házasság. Éppen ezért szörnyű megrázkódtatást jelentetett számára a gyermekszülés, a házasélet nyilván keserves megpróbáltatást – ezért aztán, azt hiszem, nem sok örömét lelte gyermekeiben, különösen az elsőben. Bár szívből szerette apámat, szinte elviselhetetlennek érezte a férjes asszony sorsát, s tökéletesen ellentétesnek a nevelése során beléoltott szemérmességgel. Mindez fájdalmas valósághoz vezetett, mint oly gyakran a viktoriánus korszak során, különösen a felsőbb osztályokban. Házassága első éveiben anyám nem volt hajlandó másképp kilépni otthonából, mint sűrű fátylak alatt, és szűkebb családján kívül sehol sem tett látogatást.
Egész életén keresztül mélységesen megvetetett mindent, ami a nemi élettel volt kapcsolatos, s ennek folytán még éberebben, még szigorúbban ellenőrizte négy leánya minden lépését. Amíg férjhez nem mentünk, egyetlen könyvet sem olvashattunk el anyánk engedélye nélkül. Még a klasszikusok műveit is előzetes cenzúrának vetette alá. Az olyan kifejezéseket, mint „nászágy”, „ágyas”, „szerető”, „fattyú” vagy „természetes gyermek” zárójelbe tette, hogy nevelőnőnk megfelelő módon olvashassa fel a művet.
Volt másik eszköze is erkölcseink védelmére: összevarrta a könyvnek azokat a lapjait, amelyeken a szerelemre akár a legcsekélyebb utalás is fordult elő. Amíg férjhez nem mentem, szerelemről szóló regényt nem olvastam, soha nem voltam moziban, és csak nagyon ritkán színházban, klasszikus daraboknál avagy operában.
Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban. Emlékezések. Budapest, 1967.
A testiségről való beszéd tabuja a viktoriánus prüdéria éltanulóinál akár bizonyos, mai normáink szerint "ártatlan" testrészek (például a láb és részei) megnevezésének kerüléséig terjedt. Különösen finomkodó körökben ezt a tartózkodást még a bútorok lábára is kiterjesztették, sőt fel is "öltöztették" azokat: a zongora lábára fodros kis zoknit húztak.
Richard Redgrave: Nevelőnő, 1844
Az erkölcsi tisztátalanság edénye: a meztelen test
A meztelen test látványa is sokkal szigorúbb tabuvá vált a közép- és felső osztályokban, mint korábban. A prüdéria tekintetében az angol mintát is felülmúló amerikai elit például Phialadelpiában az antik szobrok galériáját is olyan obszcén látványosságnak tekintette, hogy megtekintését csak külön-külön engedték meg a két nemnek.
Az angol tengerparti strandokon a "fürdőgépeket" (bathing machine), a kerekre szerelt kabinokat bevontatták a vízbe, hogy a teljesen eltakart testű nők a férfiszemektől biztonságos távolságban mártózhassanak meg
A folyamat groteszk csúcspontját a saját test megpillantásának a tilalma jelentette. Andrássy Katinka emlékirata szerint a középosztály lányainak szánt, apácák vezette leányiskola internátusában például a heti egyszeri fürdés alkalmával a serdülőknek hosszú lenvászon ingbe kellett bújniuk az egyszemélyes kabinban is.
Egyszer egy héten engedélyeztek számunkra meleg fürdőt. Az ajtót azonban tilos volt bezárnunk, s fel kellett öltenünk a fürdőkád felett egy fogason függő, undorító lenvászon inget, hogy testünket, az erkölcsi tisztátalanság edényét, lepel borítsa fürdés közben is. A köntöst egymás után használták a leányok valamennyien, nem csoda hát, hogy gyanúsan szürke színe volt. Én megtagadtam a parancsot, nem voltam hajlandó hozzányúlni. Be is árult szemérmetlenségemért egyik osztálytársam, aki valószínűleg a kulcslyukon keresztül kandikált be. Azt hiszem, ez keltette fel ismét azt a gyanút, hogy nyilván jó barátságban vagyok a Sátánnal, hiszen, mint Berta nővér kifejtette, az ingnek éppen az volt a hivatása, hogy távol tartsa tőlünk a Sátánt. Védekezésem az volt, hogy az ing mocskos, és ez legalább azzal az örvendetes eredménnyel járt, hogy tisztát kaptunk helyette. Mindez mit sem változtatott elhatározásomon: ezen túl sem voltam hajlandó felölteni, s abban az állapotban léptem be a fürdőbe, ahogyan Isten megteremtett.
Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban. Emlékezések. Budapest, 1967.
A parasztság körében ugyanakkor még széles körben fennmaradt a meztelenséghez való természetesebb viszony. Noha a felnőtt embertől elvárták, hogy a nyilvános terekben eltakarja testének nagy részét, de a mosakodás, fürdés és öltözködés a parasztház szűkös összezártságában kényszerűen mások előtt zajlott. Az ellenkező nemű családtagok előtti meztelenség nem keltett szégyenkezést. Nyáron, amikor a szabad vizekben fürödtek, a férfiak többnyire ruha nélkül voltak, a nők esetleg egy kötényt kötöttek maguk elé. Jellemző, hogy idősebb korban szabadabban viszonyultak a meztelenséghez. A polgárosodásban előbbre járó rétegeknél azonban már beszámoltak a terjedő szeméremérzésről, amely tiltotta, hogy a serdülőkortól hiányos öltözetben lássák egymást a családtagok. Ilyen közegben már a parasztházaspár is leélhette életét anélkül, hogy egyszer is levetkőztek volna egymás előtt. (Bővebben: "Egy-egy mosoly, egy-egy kacsintás" - Szerelem, házasság és szexualitás a paraszti világban)
Ugyancsak messze állt a szintén szűkös lakásviszonyok közt élő munkásság "szégyenküszöbe" is a polgári középosztályétól. A "népnek" a meztelenséghez való lazább viszonyulásában a "művelt ember" egyébként éppen a műveletlenség, a civilizálatlanság - a kulturális és társadalmi alacsonyabb rendűség - egyik bizonyítékát látta.
Lotz Károly: Mosó asszonyok és fürdőző gyerekek
Keresztes hadjárat az "önfertőzés" ellen
A nemiségről való beszéd tabuját illetően egyetlen kivételről beszélhetünk: szülők, nevelők, orvosok és egyháziak a 18. század közepétől a 20. század közepéig Európa-szerte valóságos hadjáratot folytattak az önkielégítés ellen. A serdülők és fiatalok „önfertőzését” nemcsak bűnös, hanem rendkívül veszélyes cselekedetként ítélték el és üldözték, amely gerincsorvadáshoz, elmebajhoz, sőt halálhoz vezethet. A maszturbációt állandó felügyelettel, diétákkal, hideg vizes fürdőkkel vagy zuhannyal, sőt mechanikus eszközökkel igyekeztek megakadályozni, illetve megelőzni. A magyar nyelvű "szakirodalom" klasszikusát Tóth Tihamér pap-tanár, később veszprémi püspök jelentette meg 1919-ben. A fiúkat a legszörnyűbb következményekkel fenyegető könyv a következő két évtizedben legalább húsz kiadást ért meg.
A maszturbáció megakadályozására szolgáló eszközök a 19. század végén (Franciaország, Anglia)
Aki bűnös élvezeti cikké alacsonyítja le Isten terveit, szörnyű árat fizet érte. Semmi annyira nem készíti elő a testi szervezetet a sorvadásra, mint ez a bűn. Mint telhetetlen pióca, szívja el tőle a testi erőket; megemészti velőjét csontjaiban, letörli arcáról az ifjúság rózsáit, kioltja szeméből a lángoló tüzet.
Mert az az anyagveszteség, amit bűnükkel eltékozoltak, majdnem hússzor annyi vérveszteséggel egyenlő gyengülést okoz szervezetükben; ez az anyag tulajdonképpen maga az életerő, ami - minden orvos tanúsága szerint - föltétlenül szükséges a szervezet külső és belső felépítéséhez, a szervezet ruganyosságához, a csontok erősségéhez, a szem fényéhez, az értelem s felfogóképesség élességéhez.
Gondold meg, hogy az a heves izgalom, amibe ez a bűn a fiú szervezetét tüzeli, micsoda káros visszahatással jár egész idegrendszerére, s akkor meg fogod érteni, honnan van az, hogy ma sokszor látunk beesett arcú, karikás szemű, üres tekintetű, reszkető kezű, görnyedt hátú, blazírt fiatalembereket, ifjakat, akiknek külső tekintete elvesztette frissességét, üdeségét; akiknek szeme beesett, karikás, arca viaszhalvány; akik fáradtak, akármennyit alszanak; akiket örökös fejszaggatás s álmatlanság kínoz és fenyeget idegrendszerük teljes összeomlásával, a megőrüléssel. Névtelen titkos bűneiknek hordják magukon rettenetes nyilvános büntetését!
Az ilyen ifjaknak emlékezete meggyöngül, komoly dolog iránt érdeklődni nem tudnak, új szellemi benyomások felvételére, tehát komoly tanulásra, tudományos haladásra képtelenek. Érzésviláguk nyomottá, lehangolttá válik, majd ijesztően eldurvul. Tetterejük is megtörik, huzamosabb ideig nem tudják gondolataikat egy célra összpontosítani, vagyis semmiféle pályán nem tudnak előhaladni! Gondolatviláguk szinte kizárólag tisztátalan képzetek körül mozog. Más iránt alig érdeklődnek. Gyáva, hazug, képmutató, alacsony érzésű, jellemtelen fiúkká lesznek.
Testi-lelki megrendülés, jellemtelenség, kimerültség, életuntság esetleg tüdővész, hátgerincsorvadás, őrültek háza... íme, az erkölcstelenséggel bemocskolt ifjú évek rettentő büntetése!
Tóth Tihamér: A tiszta férfiúság. Budapest, 1919.
Elrettentést szolgáló illusztráció egy 18. század végi, az "önfertőzés" ellen írt német könyvből
... és száz évvel később ugyanaz a motívum Angliából
Az erényesség látszata
A 19. századi polgári társadalomban mind az egyén, mind a különböző csoportok (család, egyesület, tisztikar, foglalkozási alapon szerveződött testület stb.) esetében a társadalmi presztízs nélkülözhetetlen kelléke volt az erkölcsi feddhetetlenség. A közép- vagy felső osztályhoz való tartozás összemosódott a "tiszteletre méltóság" (respectabelity, Ehrwürdigkeit) fogalmával: tiszteletre méltó pedig csak az lehetett, aki hiánytalanul betartotta a szexualitást szigorúan korlátozó normákat is.
A tényleges társadalmi gyakorlat ugyanakkor sok vonatkozásban ellentmondott az életidegen szabályrendszernek. A nyilvánosságnak mutatott látszat és a magánélet titkolt valósága között súlyos, olykor tragikus következményekkel járó feszültség uralkodott. Ennek a feszültségnek a mentális következményei fontos és közvetlen tapasztalati előzményét jelentették Sigmund Freud elfojtás-elméletének.
George Frederic Watts: Vízbe fúlt megtalálása, 1850
A "viktoriánus erkölcs" fogalmához a mai tudatban már többnyire elválaszthatatlanul hozzátartozik a "képmutatás" és a "kettős mérce" tartalom is. Ez mindenek előtt a két nem szexualitásának eltérő megítélésében ragadható meg. Miközben a nőktől azt várták el, hogy még a házasságban is aszexuálisak legyenek, a férfiak esetében majdnem korlátlanul megengedő volt a közvélemény.
A férfi hűtlenségét könnyebben megbocsátotta a társadalom, ha családját nem hanyagolta el, hanem csupán frissítő kalandnak tekintette a kilengést, ilyenkor heves, de gyorsan múló családi vihar után rendeződött a válság. Az asszonyok erkölcsét sokkal szigorúbb ítélettel mérték, a Bovárynék állandóan a társadalmi kiközösítés határmezsgyéjén billegtek. Ha Bováryné okos volt, akkor vigyázott a formákra, főként agglegénnyel kezdett ki, így nem sértette a hű feleségek érdekkörét, és bizonyos lenéző elnézés árán megúszta a teljes kiközösítés veszedelmét.
Egyik népszerű ügyvédünknek kartársai címert akartak festetni, a címer az érdemes férfiút ábrázolta volna, amint zöld mezőben áll és hazudik. … Az ügyvédnél az egyik cipészmester csinos leány írnokoskodott. A költői lelkületű fiskális elcsábította a leányt, teherbe ejtette és elkergette. Mi mást is cselekedhetett egy többgyerekes, „példás családi életet” folytató közéleti tekintély? A leányt apja nem fogadta be, szegény teremtés nem merészelt perbe szállani a minden hájjal megkent fiskálissal, mert módszereit jól ismerte, inkább a nyomort választotta. Nem csalódott, a nyomor irgalmasabbnak bizonyult, mint az emberek, kisdedével együtt gyorssorvadást kapott, mindketten eltűntek az erkölcsi világrend útjából.
Az ügyvéd különben mint helyi költői nagyság tündökölt, hófehér verseket írt, erkölcsöket nemesítő irodalmat gyakorolt, tündérjátékok és magasztos irányú színdarabok megszámlálhatatlan sokaságát szerezte. elszánt dörgedelmeket tartott Adyék „erkölcsi fertője ellen”, büszkén hangoztatta, hogy az ő verseit bátran adhatják tizenhat éves lányok kezébe – vajha ő is a műveit adta volna tizenhét éves írnoknője kezébe! A helyi lapot elárasztotta verseivel, az apácazárda növendékei az ő darabját játszották, bár szerzőjük református presbiteri címet viselt; a helyi irodalmi kör díszestélyeket rendezett a tiszteletére. Senki sem dobott követ reá, mert a helyi begyöpösödöttséget megerősítette vélt igazában. Hajótörést csak a mélyebb érzésű emberek szenvedtek.
Féja Géza: Bölcsődal. Budapest, 1958.
A kettős morál következménye az az ellentmondás is, hogy miközben abszurdba hajló szigorral igyekeztek megrendszabályozni a nemi ösztönöket, a prostitúció – Magyarországon és Európa-szerte egyaránt – virágkorát élte. Londonban 1887-ben 80 000-re becsülték a prostituáltak számát; ez a lakosság három százalékát tette ki! A „kéjnők” hozzátartoztak a városok egyes utcáinak, vendéglátó- és szórakozóhelyeinek képéhez, a bordélyházak látogatása pedig a közép- és felsőosztálybeli férfiak elfogadott „szabadidős tevékenysége” volt. A prostitúciót nemcsak nőtlen férfiak vették igénybe: a gazdasági racionalitás alapján kötött házasságok ridegsége, valamint az uralkodó prüdéria, amely a nőket lényegében aszexuálissá nevelte, gyakran eredményezett kielégítetlenséget a házasságban élőknél is.
A mindennapos, egészségügyi szükségletek céljára két nyilvánosház is akadt a városban [Kassán]: egy olcsóbb és közönségesebb a Bástya utcában, s egy másik, finomabb, a "tiszti", földszintes ház a Fegyverház utcában, ahová a magasabb rangú hivatalnokok és katonatisztek jártak. Az utcai szerelemnek e két zárt intézete között, végig az alacsony házakkal beépített Virág utcán, tucatjával működtek még magánvállalkozások, a szerelemnek afféle mozgó árusai. A nőtlen aranyifjúság s persze nem ritkán a nős férfiak is, katonatisztek s néha nagy titokban a helybeli rendház fiatalabb szerzetes tanárnövendékei is eljártak e házakba. ... Kávéház után jártak ide a városbeli urak, a "szalon"-ban kedélyes terefere folyt éjféltájt, a lányokat gyakran váltogatták a tulajdonosok.
Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. Budapest, 1934.
Párizsi prostituált nyomtatott árjegyzéke 1915-ből
A fotográfia elterjedésével párhuzamosan ezekben az évtizedekben váltak kereskedelmi tömegtermékké a pornográf képek és kiadványok is. Az új képrögzítési technikákat szinte születésük pillanatától alkalmazták az erotikus tartalmak megörökítésére és terjesztésére: az első pornográf fényképek 1850 körül Párizsban készültek prostituáltakról, az első erotikus jellegű - egy sztriptízt bemutató - filmet pedig már 1896-ban leforgatták. Az új jelenségre először Angliában reagált a törvényhozás, ahol 1857-ben törvényt hoztak az "obszcén művek és írások" terjesztése ellen. Magyarországon nem született tiltó jogszabály: Budapest a századforduló táján már a műfaj egyik európai központjának számított.
Női akt, francia dagerrotípia 1850-ből
Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!