Pestis, feketehimlő, kolera, spanyolnátha - a járványok végigkísérték, sőt olykor alakították az emberiség történelmét. Az utóbbi évtizedekben a HIV, a SARS, a madárinfluenza, aktuálisan pedig a koronavírus megjelenése figyelmeztet bennünket, hogy a modernizációs folyamat során elhatalmasodott magabiztosságunk - hogy az ember a tudomány és a technika fejlődésének eredményeként teljhatalmú ura lesz környezetének - túlzottnak, végső soron hamisnak bizonyult.

A járványok története számos, a mostani helyzetben is felmerülő kérdést vet fel. Milyen rövid és hosszútávú hatással voltak a népesedésre, a gazdaságra vagy éppen a társadalmi rendre? Milyen egyéni és közösségi stratégiákat alkalmaztak a védekezésre? Milyen mentalitás jellemezte a vészhelyzetekben a különböző korok emberét? Lehet-e összefüggést találni járványok megjelenése és ökológiai változások között? Milyen civilizációs vívmányokat "köszönhetünk" a nagy járványoknak? Milyen nyomokat hagytak a nagy ragályos betegségek a kollektív emlékezetben, az irodalomban vagy a képzőművészetben?

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének égisze alatt indított, de máshol dolgozó kollégák előtt is nyitva álló sorozat a fenti kérdésekre keres válaszokat.

Katona Csaba, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa posztjában azt mutatja be, miként érintettek a 19. századi kolerajárványok egy speciális helyzetű települést, Balatonfüredet, a polgári fürdőélet magyarországi bölcsőjét.  

A „nagytermészetű” Wesselényi Miklós Balatonfüreden nyaralva 1836. július 27-én egy már többször  megtapasztalt kór tüneteit észlelte magán: „Mind a két nap áldoztam a Kaland–Venus veszélyes oltárán. Bíztam, mert itt minden héten orvosi vizsgálat van, és bíztam az átkozott csalfa védlapokban, de ezek az átkozottak újra és mindig megcsalnak. Már vasárnap aggodalmimat bizonyos csípés‚ s sajgás öregbítette" - jegyezte fel a "kórelőzményt" és a tüneteket naplójába.

A Wesselényi által panaszolt kórság - valamiféle nemi úton terjedő fertőzés - egyre megszokottabb dolognak számított a Balaton akkori egyetlen fürdőjében, ahol a gyógyvizet használó betegek mellett gyorsan gyarapodott azoknak a száma is, akik szórakozás céljából keresték fel a nyaralóhelyet. Petneki Áron szerint a reformkori Füreden „virágzott a titkos és kevésbé titkos prostitúció, amelynek folyományaként a gyógyulást keresők nemegyszer betegebben távoztak, mint ahogy érkeztek”. Nem meglepő tehát, ha a féktelen szexuális étvágyáról is ismeretes báró szembesülni kényszerült "Venus-kalandja" következményeivel. (Wesselényi Miklós magánéletének egy szeletéről bővebben olvashat a blogon itt.)

A diszkréten kezelt - és elsősorban a kalandvágyó egyedülálló férfiakat érintő - nemi bajoknál sokkal drámaibb és fenyegetőbb volt a válogatás nélkül mindenkire veszélyes kolera, amely többször is felütötte a fejét Füreden a 19. században.

A Balaton első gőzhajója, a Kisfaludy Balatonfüred előtt. Libay Lajos képe

1831: Deák Ferenc mint kolerabizottsági tag

A nagy országos járványok közül kisebb vagy nagyobb mértékben több is érintette a fürdőt. 1831-ben, amikor a 19. század első, egyben egyik legnagyobb kolerajárványa sújtotta az országot, Balatonfüred szerencsés módon inkább csak közvetetten volt érintett. (A kolerajárványokról általános összefoglalást itt és itt olvashat a blogon.)

Július 3-án örömünnepre készült a fürdő. Aznap nyílt meg ugyanis Deák Ferenc és méltatlanul feledésbe merült bátyja, Deák Antal jelenlétében a Dunántúl első kőszínháza, amely Kisfaludy Sándor kezdeményezése nyomán épült fel. Ám bő egy héttel később, 1831. július 11-én Deák Ferenc ugyanitt már Zala vármegyének a kolerajárvány megakadályozásáról tanácskozó rendkívüli megyegyűlésének jegyzőkönyvét vezette hivatalból mint helyettes jegyző. (A Balaton északi partja egészen Alsóörsig Zala vármegyéhez tartozott 1950-ig.) 

Hogy miért Füreden került erre sor? Azért, mert a megye tisztikarának többsége nyáridőben eleve ott tartózkodott.  (A nyaralás szokásának kezdeteiről itt olvashat a blogon.) Deák 1831-ben nem csupán a jegyzőkönyvet vezette, hanem bekerült az ekkor felállított vármegyei kolerabizottságba, amelynek élén az első alispán állt.

A járványt a bizottság munkája se megelőzni, se megfékezni nem tudta. A kolera augusztus közepétől december végéig pusztított a megye keleti részében - így a Balaton-felvidéken is - dacára annak, hogy korábban elrendelték a megyébe vezető utak lezárását.  Zala viszonylag szerencsésen úszta meg a súlyos katasztrófát: Deák szerint a kolera a vármegyében „még eddig oly dühös nem volt, mint más vidékeken”. Sajátos machiavellizmust villantott fel az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc majdani energikus kormánybiztosának és mártírjának, Csány Lászlónak a javaslata. Szerinte a kolera megzabolázása érdekében a nemesi felkelést kellene meghirdetni: „Legyen csak meg az inszurrekció, majd lesz más is belőle!” (A forrófejű, és az aktuális politikai hangulattól eléggé idegen kijelentés talán az éppen zajló lengyel felkelés hatása alatt hangzott el.) 

A kolera fenyegetése csak augusztus közepén érte el a fürdőt - a főidény az Anna-bállal július végén véget ért  ekkoriban -, mégis éreztette negatív hatását. Pálos L. Ferenc irodalomtörténész szerint  "lassú, de biztos léptekkel elindult Pestről nyugat felé a kolera. A vendégek ijedt madarakként rebbennek szét. A színészeken kívül alig egy páran maradnak. Ezek is reggeltől estig egy csoportban vannak. A félelem eggyé kovácsolta őket”.

Az említett színészek a Komlóssy Ferenc igazgatása alatt működő színtársulat tagjai voltak, köztük a korszak sztárjaival, idősebb Lendvay Mártonnal és feleségével, Lendvayné Hivatal Anikóval. A társulat 1831. augusztus 10-től október 23-ig Balatonfüreden vesztegzár alatt ragadt, bevétel nélkül tengődve. Innen a zárlat feloldása után Székesfehérvárra távoztak, de hiába tartottak gyors egymásutánban hat előadást, a nyomott közhangulatban jószerivel senki sem volt a nézőtéren.  

Sajátos kultúrtörténeti adalékként említhető még, hogy egy évvel később, 1832 júliusában a jeles zenész, Ruzitska Ignác Cholera Verbung címmel írt egy darabot. Balatonfüredi emléktáblája, amelyen Pálóczi Horváth Ádámmal, Csermák Antallal és Bihari Jánossal „osztozik”, büszkén hirdeti pátosszal átszőtt veretes soraival: „Balatonfüred volt kiröpítő fészke annak a magyar verbunkos zenének, amellyel a bilincsbe vert nemzeti érzés a reformkor kezdetén kibontotta szárnyát”. 

A fürdői társasági élet két központja a 19. században: a színház és a Nagyvendéglő

1849: kolera szabadságharc idején

1849-ben a kolera az 1831-esnél komolyabban éreztette hatását a fürdőn. Az ismert történelmi események közepette ez amúgy sem lehetett szokványos idény, ennek megfelelően számos érdekesség tapad hozzá. Kezdve azzal, hogy meglepő módon az 1840-es években soha nem fordultak meg annyian Füreden, mint éppen a forradalom és szabadságharc esztendeiben: 1848-ban 2270-en, 1849-ben 2560-an időztek a fürdőn. A magas létszám egyik magyarázata, hogy a bizonytalan viszonyok közepette a fürdőhelyet sokan biztonságosabbnak vélték és ott igyekeztek átvészelni a vészterhes időket. A sok vendég által keltett speciális keresletről árulkodik az a hír az 1849-es szezonból, miszerint túl sok a prostituált a fürdőhelyen. Balatonfüred polgári biztosa utasítást is kapott, hogy őket „ha kell karhatalommal, de telepítse ki Balatonfüredről Arácsra, mert az általában férjükkel érkező hölgyek nem hajlandóak a fürdőhelyre jönni”.

Mátray Gábor, a jeles zenetudós naplójának egy részlete bepillantást enged 1849 nyarának füredi hangulatába: „Bizonyos Metzger báró Budán beszélé, hogy a legközelebbi hetekben Füreden volt és a fürdőt használta. Múlt napokban azonban Besze János országgyűlési követ parancsára öregnek, ifjúnak, sőt a fürdővendégeknek is el kellett menni a népfelkeléshez, de az említett báró, ki szintén kényszerítve volt résztvenni, Fehérvár előtt megszökött tőlük.” Ha ehhez hozzávesszük, hogy a megalkuvást nem ismerő, rendkívül energikus somogyi kormánybiztos, Noszlopy Gáspár augusztus 9-én megérkezett embereivel Füredre, látnivaló, hogy nem éppen a biedermeier kedélyesség jegyében telt ez a nyár.

Balatonfüred látképe a fürdőházhoz vezető híddal a 19. század közepén  

A politikai és hadi eseményekkel járó izgalmakat tovább fokozta a kolera felbukkanása. (Az 1848–49-es járványról a blogon Fazekas Csaba posztjában olvashat bővebben.) Tóth-Bence Tamás kutatásai nyomán pontos képet alkothatunk a járvány helyi méreteiről. Balatonfüreden és a fürdővendégeket szintén fogadó Arácson 1849. június 2. és október 11. között a református anyakönyvekbe 175 halálesetet jegyeztek be,  és ebből a halálozás okaként 146 alkalommal a kolerát tüntették fel. A paloznaki katolikus anyakönyvben pedig 1849. augusztus 22. és október 11. között a 62 füredi és arácsi halálesetből 25-nél szintén a kolerát jelölték meg okként. (Fényes Elek szerint Fürednek a század közepén kb. 1100, Arácsnak 400, túlnyomórészt református lakosa volt; a katolikus kisebbség a paloznaki anyaegyházhoz tartozott.)

A balatonfüredi református halotti anyakönyv egy lapja 1849-ből.
(Tóth-Bencze Tamás: Járványok Balatonfüreden a XIX. században. Füredi História, 2017/3.)

A számok mögött persze egyéni tragédiák rejtőztek. A járási orvos, Miskoltzi Pál például 1849. szeptember 7-én  elvesztette hatéves fiát, Józsefet, majd két héttel később feleségét, a 39 éves Pető Máriát is. Tragikus veszteség érte a füredi lelkészt, Somody Dánielt is. A jeles egyházfinak számos teendője volt e mozgalmas nyáron, hiszen a veszprémi református egyházmegye úgy döntött, hogy levéltárát Balatonfüredre költözteti, aminek jegyében „Nagytiszteletű Simony Imre és Tisztelt Somody Dániel urak” kapták a feladatot, hogy az iratokat Köveskálról Füredre épségben eljuttassák. A lelkész feladatának eleget is tett, de közben a kolera következtében elveszítette egyetlen leányát, az alig 18 éves Esztert, aki 1849. augusztus 29-én hunyt el. Sírkövén töredékesen máig olvasható a felirat: „Itt enyészett el Ns SOMODI DÁNIEL Balaton ... Reformata lelkésznek minden Atya öröme edgyetlen edgy kedves leányának nemes SOMODI ESZTER Kisasszonynak hamvairól ki élt 17 éveket meghalt 1849 dik év augusztus 29 dikén PORAI”.

Somody Eszter "papkisasszony" sírköve a balatonfüredi temetőben.
(Tóth-Bencze Tamás: Járványok Balatonfüreden a XIX. században. Füredi História, 2017/3.)

1855: a bencés rendet sem kímélte a ragály

Az 1855-ös járvány szintén súlyosan érintette Füredet, annak ellenére, hogy a járvány hírére igyekeztek mindenkit ellenőrizni. A paloznaki római katolikus halotti anyakönyvben augusztus elejétől november végéig a füredi és arácsi elhunytak esetében 38-ból 25 alkalommal a kolera szerepel halálokként. A füredi reformátusoknál egyetlen személyt, egy 65 éves juhászt jegyeztek fel a járvány áldozatéként szeptember elején, míg Arácson augusztus 4. és szeptember 21. között 16 elhunyt közül 15-en haltak meg kolerában.

1855-ben tehát jórészt nem az idényben tetőzött a fertőzés, mégis komoly veszteségeket okozott emberéletben. A Religio című lap szeptember 25-én egyszerre adott hírt az önáltató optimizmusról és a szomorú tényekről: „Nemrég egyvalaki tudományos elkészültséggel törekedett bebizonyítani, miszerint Balaton gyönyörű vidékeit, nevezetesen a hírneves gyógyerejű szép Füredet a cholera nem fogja bánthatni; ’s íme, a cikk alig hagyta oda a sajtót, és a cholera épen Füreden borzasztóbban kezde dúlni, mint másutt.”

Sörös Pongrác, a tihanyi apátság történetének megírója, így foglalta össze a kolera hatását: "A füredi savanyúvíz-telepen már júniusban annyi fürdővendég volt, hogy jó néhányat már nem tudtak fogadni. Ezért az uradalomnak igen ragyogó üzleti haszonra lehetett volna reménye, ha az elhatalmasodó kolera, amit a szomszédos vármegyékből hoztak be Füredre, augusztus közepén szét nem szórta volna a megrémült vendégeket, mint a széltől kergetett faleveleket, s így a savanyúvíz-telepi fürdő használatát meg nem szakította volna, s a remélt bevételek nagyrészt áldozatul nem estek volna.” (A füredi fürdő földesura a tihanyi bencés apátság volt.)

Balatonfüredi fürdőlista részlete 1855-ből. (MNL Vas Megyei Levéltára)

Orzoveszky Károly füredi fürdőorvos (az 1849. július 2-i komáromi csata után honvédorvosként ő látta el Görgei Artúr fejsebét) 1856. április 29-én tette közzé a Pesti Hírlapban hivatalos orvosi jelentését „az 1855-ik évi Balaton-füredi fürdőszakról”, ám abban csak általánosságban érintette a kolerát: „ha megfontoljuk az epekórnak (cholera) majd az egész birodalomban dühöngő elterjedését, mind ez tetemes hatást gyakorolt a fürdői életre”. Az óvatos fogalmazás mögött nyilván marketingszempont állt: a fürdő orvosa aligha a járvány pusztításának részletes elbeszélésével akarta Füredre csábítani a közelgő új idényben a vendégeket.

Pedig lett volna miről írnia. Az első kolerás áldozat, Mócsy Jánosné augusztus 11-én hunyt el, augusztus 18-án pedig Kováts Imre, aki Kaposvárról érkezett a fürdőre: „a mindenki előtt köztiszteletben volt és nagyrabecsült megyei törvényszéki tanácsos Kováts Imre úr, Balaton-Füreden múlt héten ezen járvány áldozata lett”. Sörös Pongrác viszont tudni vélte, hogy épp Kováts volt, aki a fürdőre hozta a ragályt: „Kovács kaposvári törvényszéki ülnök, ki betegen érkezett s rögtön meghalt, bevitte Füredre a kolerát.”

Több mint három évtizeddel később, a Veszprémi Független Hírlap 1888. július 21-i számában egy Cassius álnevű szerző mesélt regényes történeteket az 1855-ös járvány idejéből. Elbeszélése szerint például a fürdőigazgatóság oly módon igyekezett elkerülni a pánikot, hogy a kolerában meghaltakat szabályosan kicsempészték a fürdőről: „aki nappal meghalt, éjjel kivitték Arácsra,  oly csendesen, hogy még kocsija se döccent; senki sem halt meg még sem, csak azt láttuk, hogy minden nap kevesebben vagyunk”.

Talán ezzel is összefüggött, hogy Orzovenszkyt, aki 1853-tól 1876-ban bekövetkezett haláláig működött fürdőorvosként, 1855 végén eljárás alá vonták. Egyebek mellett azzal vádolták, hogy a kolerajárvány idején mulasztásokat követett el. Ugyanakkor számosan igazolták, hogy az orvos a betegeket éjjel és nappal is rendszeresen látogatta, a zsidó fürdővendégek egy részének segítségével azokat lelkiismeretesesen gondozta, és többen is neki köszönhetik felépülésüket.

Orzovenszky Károly (1815-1876) Balatonfüred fürdőorvosa volt 1853-1876-ig.

Súlyos csapás érte a járvány következtében a fürdőt tulajdonló bencés rendet is. A Budapesti Hírlap 1855. szeptember 12-én adta hírül, hogy a „Pannonhegyi sz. Benedek rendjét közelebbi napok alatt, aug. 31-től sept. 3-áig érzékeny veszteség érte, négy tagja esvén a cholerának áldozatul, úgymint: Horvát Theodorik, tihanyi könyvtárnok, ki már több év óla roncsolt egészsége miatt erősb munkát kivánó hivatalt nem viselhetett, életének 56 ik évében; Farkas Irén, a tihanyi convent perjele, egyik legkedveltebb tagja a rendnek, élete 57-ik; Vidák Euseb sopronyi tanár, hazánk első rendű numismaticusa, élete 50-ik, ’s végre a köztiszteletű historiens Maár Bonifácz, egy ritka jellemű, s érdemű férfiú élete 68-ik évében. Mind Balaton-Füreden kapatott meg a járványtól; s Vidákon kívül, ki hasztalan menekült Pannonhegyre, a többi mind ott vált meg a mulandó élettől. Isten adjon nekik örök nyugalmat”.

Horváth Theodorik (Imre), aki gyógyulni érkezett Füredre, augusztus 31-én halt meg. Farkas Irén (István) nyaranta lelkipásztori teendőket látott el Füreden, ő szeptember 1-jén hunyt el. Maár Bonifác (János) szeptember 2-án fejezte be életét, míg Vidák Özséb, aki szintén fürdőzni ment Füredre, szeptember 3-án távozott az élők sorából. Vidák kivételével a tihanyi temetőben nyugszanak.

A későbbi kolerajárványok már kevésbé érintették Füredet. Az országosan az 1831-eshez mérhető 1872-73-as ragály például alig hagyott nyomot a fürdőhelyen: a református anyakönyvben 1873 októberében egyetlen kolerás haláleset fordult elő, egy 17 éves fiú halt bele a járványba. Orzovenszky Károly viszont ugyanekkor  megjelentetett fürdőleírásában (Balaton-füred. Helyi viszonyok és gyógyhatása rövid vázlatban) a kolera túlélőinek "rehabilitációjához" is lelkesen ajánlotta Füredet: „Ide tartoznak, mint önálló mint önálló betegségek – sápkór és hagymáz, cholera és vérhas utján beállni szokott kimerülések.”

Hölgytársaság Balatonfüreden 1863-ból. A Chernel-Miske család iratai között fennmaradt fotót az MNL Vas Megyei Levéltára őrzi