A poszt bővebb változata a BBC History 2015. áprilisi számában jelent meg.

A 19. század első felében a közélet és a társadalmi mozgalmak jellegét a birtokos nemesség határozta meg legerősebben. E réteg jelképévé a táblabíró alakja vált, akiről e korszakot a táblabírák korának is szokás nevezni.

A táblabíró eredetileg a vármegyei törvényszék bírája volt, de a 19. század első felében már egyre gyakrabban csak tiszteleti címként, kitüntetésként használták, amelyet a közélet minden valamirevaló szereplője megkapott. Az országos népszerűségnek örvendő ellenzéki politikusokat – Deák Ferencet, Kölcsey Ferencet vagy Széchenyi Istvánt – megyék egész sora tisztelte meg e címmel, sőt, 1846-os soproni koncertje után Liszt Ferenc számára sem tudtak ennél nagyobb kitüntetést elképzelni a Tekintetes Karok és Rendek. A táblabírák világa fiaik és unokáik, a majdani dzsentri emlékezetében aranykorrá nemesedett.

A nemzetalkotás évtizedeiben a kultúra és a közélet számos fontos alakja került ki a birtokos nemességből.
Egy tucat a nevezetes táblabírák közül:
1. sor: Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel 2. sor: Kölcsey Ferenc, Deák Ferenc, Bezerédj István 3. sor: Klauzál Gábor, Beöthy Ödön, Nyáry Pál 4. sor: Fáy András,  Marczibányi Antal, Pulszky Ferenc

Legegyenlőbbek az egyenlők között

A magyar nemesség európai összehasonlításban kiemelkedően népes volt, ám többségük esetében a jogi kiváltságokhoz nem társult anyagi jólét. A mintegy százezer nemes családnak legfeljebb az ötöde rendelkezett kisebb-nagyobb birtokkal, a többiek értelmiségi pályán, iparosként vagy éppen földet művelve keresték kenyerüket. Mindössze néhány ezren rendelkeztek úrinak nevezhető életmódot biztosító középbirtokkal, és közülük pár száz famíliát sorolhatunk a jómódú birtokosok (bene possessionatusok) közé.

Noha az "una eademqua nobilitas" (egy és ugyanazon nemesség) Werbőczy Hármaskönyve óta a nemesi alapszókincs részét képezte, a nemesség nemcsak a jobbágytól és a polgártól határolta el magát, de a birtokosok a szegény sorsúaktól, a „bocskoros atyafiaiktól” is. Házastársat is lehetőleg saját köreikből választottak.  Sőt, a nemesség fölfelé is távolságot tartott. Azt a nemest, aki mágnásokkal sokat érintkezett vagy aranykulcsot kapott (a királyi kamarások jelvénye), avagy mágnásleányt vett el, fertálymágnásnak csúfolták (s persze azért irigyelték). Fontos szerepe volt az erős rokoni összetartásnak is: a vérségi-sógorsági kapcsolatokat nemzedékekre visszamenően számon tartották. Ezek egész országrészeket átszőttek az atyafiság olykor gyengéd, máskor végeláthatatlan birtokpereket eredményező hálójával.

Barabás Miklós: Nemzeti divatkép

Az államapparátus működtetésében kulcsszerepet játszott a birtokos nemesség. Ők töltötték be a Helytartótanács, a Kancellária és a felső bíróságok középszintű állásait, sőt a szakszerűség szempontjának előtérbe kerülésével ambiciózus fiaik valamelyest teret nyertek a mágnásokkal szemben a magasabb méltóságokban is. A sikeres hivatali vagy katonai karriert bárói vagy grófi cím is megkoronázhatta, míg mások birtokszerzésre használták pozíciójukat.

A birtokos nemesség saját terepének azonban mindenekelőtt a vármegye számított, amelynek hivatalait szinte kizárólagosan birtokolta. A törvényhozásban is meghatározó szerepük volt: ők képviselték megyéjük rendjeit az országgyűlés alsótábláján.

A nemesség háromévenként választott vármegyei tisztikart, gyakran mozgalmas "kampányidőszak" után.
Kortestanya. Színpadkép Nagy Ignác Tisztújítás című darabjához.

Lakásviszonyok: a falusi kúria

A birtokos nemesség életének keretét a vidék, főleg a falu adta. Élettere legfeljebb a megyeszékhelyig terjedt, de oda sem sűrűn járt: még a megyei tisztséget viselők is jórészt otthonról intézték hivatali ügyeiket, például a szolgabírák ott fogadták az ügyes-bajos dolgaikkal hozzájuk fordulókat.

Lakóháza a kúria volt, amelyet a Felföld gazdagabb családjai esetében gyakran kastélynak neveztek. Általában a község házai közé épült, udvara pedig éppúgy a gazdasági tevékenység színtere volt, mint a parasztporta. Nem reprezentatív park vette körül, mint a kastélyokat, hanem legfeljebb egy otthonosabb, szerényebb kert – igényesebb udvarházaknál angolkert - terült el mögötte. Ez a hozzá csatlakozó veteményes kerttel, gyümölcsössel arra is szolgált, hogy valamelyest elszigetelje az úrilakot a majorság zajától és szagától.

Kazinczy Ferenc saját tervei alapján építtette fel kúriáját a Zemplén megyei Bányácskán (Széphalom).

A többnyire földszintes, hosszú téglalap alaprajzú házban átlagosan 3-6 szoba sorakozott. A középpontban a társasági élet színterét, az ebédlőt helyezték el, mellette a család lakószobáit, vendégszobát, konyhát, éléskamrát, esetleg cselédszobát találunk. A mennyezet gyakran boltozatos, a szobák általában deszkapadlósak. Az épület hosszában húzódó pitvart, a kor klasszicizáló divatja szerint, oszlopok tartották. Az építőanyag a vidék adottságaihoz igazodott: építkeztek kőből, téglából, fából és vályogból is, a tetőt fedhette fazsindely, szalma, az igényesebb és újabb épületeket cserép. A ház alatt pince, körülötte gazdasági épületek sora: istállók, kocsiszín, szénapajta helyezkedett el. Hátul veteményeskertet, gyümölcsöst, a módosabbak angolpark jellegű díszkertet alakítottak ki.

Deák Ferenc kúriája a Zala megyei Kehidán egy 1876-ban készült rajzon

A pincén áll a lak, s ekképp tűrhetőleg száraz. Falai vastagok s boltra kanyarodnak, mi éghajlatunkat tekintve felette józan: mind télen, mind nyáron nagyon jó lakású, se meleg, se hideg, hanem mindig kellőleg hűs vagy mérséklett. Teteje cserépre verve, ablakai, ajtai tágosak – s így igen sokban megfelel a jobb lakok feltételeinek. Hová van azonban rakva? Homloka az utcára, oldala s háta az udvarnak, s e mögött kert, gazdasági épület sat. Por, kocsizörgés, gulya, nyáj, sörtés sat. egy oldalrul; liba, kacsa és a gazdaság minden egyéb fertelmi más oldalrul! S hát a belső elosztások s szagok? Egy szoba, mint a másik, egy ambitusra fűzve, s azért egyikben, mint másikban, éppen azon szag – pipa, konyha s az ambitus végén igen gondosan felállított árnyszék. S ha felnyitják a középajtókat, s minden terem egybefügg – akkor az elkülönözésnek minden kellemei megszűnnek, s monotóniáját ily egyenes zsinóron függő 6, 8, 10 teremnek semmi sem vághatja ketté.

Széchenyi István: Pesti por és sár

Kölcsey Ferenc kúriája Szatmárcsekén, illetve bútorai, dolgozószobája és pipatóriuma. A dolgozószoba nemcsak a költő, hanem a vármegyei főjegyző Kölcsey munkájának helyszíne is volt. Az irodai segédszemélyzetet alkotó jurátusok (joggyakornokok) is a kúriában laktak.

A berendezés nem sok darabból állt, egyszerű és masszív, értékesebb darabjai nemzedékről nemzedékre öröklődtek. Az ebédlőt a nagy tölgyfa asztal uralta, a sarkokban álltak a pohárszékek, a kandalló vagy kályha, körben székek és kártyaasztalok. A szobákban ágyneműtől duzzadó ágyak, néhány ruhásszekrény és vásznakkal tömött ládák. Kárpitozott bútorok és függönyök csak a jobb módú és polgárosultabb családoknál találhatók, szerényebb házban a különösen kedves vendéget az ágyra ültették. A meleget általában kemence, módosabbaknál cserépkályha  szolgáltatta. A falakon az ősök portréi, szentképek és csataképek függtek a falióra és a rézkeretes tükör társaságában.

Biedermeier garnitúra egy nemesi kúria nappali szobájából. Blaskovich Múzeum, Tápoiószele

Az öltözködés

A II. József halála után fellobbant hazafias lelkesedés hosszú időre visszahozta a magyar ruha divatját. Ezekben az évtizedekben a vidéki magyar úr zsinóros mentét vagy dolmányt viselt, hozzá szűk nadrágot franciásan hosszú szárú vagy magyarosan kurta sarkantyús csizmával, fején kucsmát, oldalán kardot. A harmincas években, mikor a sajtó nagyobb szerephez jutott és a külfölddel való érintkezés alkalmai megszaporodtak, hódítani kezdett az európai öltözet. 1848-ban, majd az önkényuralom idején – tiltakozásképpen - ismét gyakoribb lett a magyaros ruhadarabok viselete, hogy aztán a kiegyezés után végleg a reprezentatív alkalmakra szoruljon vissza.

Nemes hölgy és nemes úr portréja. Barabás Miklós, 1841.

 A nőknél a divat többször változott és sokkal tagoltabb volt társadalmi helyzet és alkalom szerint. A kevésbé módosak viselete egészen eltért a gazdagokétól és kevésbé volt alávetve a divat változásainak. Mindkét nemnél a tartósság volt a fő szempont: a díszruhák nemzedékeken keresztül szolgálták a családot, de a köznapi öltözetet is viselték akár 15-20 esztendőn át is. Egy kevésbé módos, falun élő nemes két öltözetből (egy köznapiból és egy ünneplőből) álló ruhatárral is elboldogult. A ruházat egy részét – a fehérneműt és ágyneműt – otthon állították elő: még a jómódú birtokos felesége és lánya is részt vett a fonásban, szövésben, varrásban.

Divatkép az 1840-es évekből

Az előkelő férfiak tartottak ugyan két-három rendbeli magyar ruhát is, de az apáról fiúra és unkára szállt, különben egyszerűen és tisztességesen jártak. A kisebb módúak többnyire két rendbeli ruhát, egy ünneplőt és egy köznapit tartottak, s minthogy az jó erős posztóból volt, tehát 15-20 évig is eltartott. Az öltözet kiegészítő részét a sapka tevé (magyar ruhához kucsma). 25 garasos sapkát hordtak az előkelők is, de ha Pestre mentek, ott cilindert viseltek.

A nők fényűzése szintén igen távol állt a mostani fényűzéstől, s a kevésbé módosak viselete egészen eltért a gazdagokétól, s az a divat változásainak nem volt alávetve. De az előkelő nők mindennapi viselete is elég egyszerűnek mondható. A figyelem akkor nem arra volt fordítva, ami cifra és sokat mutat, hanem ami tartós, erős és az ízlésnek is megfelelt.

Gyürky Antal: Ötvennégy év Hont vármegye történetéből. Vác, 1874.

Divatkép az 1840-es évekből

Étkezés, vendégeskedés, társasági élet

A hagyományos társadalomban jóléten elsősorban az élelmiszerek bőségét értették. A kereskedelem és a közlekedés fejletlensége, a belső piac szűk volta együttesen az élelmiszerek olcsóságát eredményezte. Pénze ilyen viszonyok közt alig volt ugyan a nemesnek, de ennek nem volt hatása az életmódra, az akkori fogalmak szerinti jólétre. Sőt, éppen mivel az élelmiszereket rosszul lehetett értékesíteni, az evés-ivás a pazarlásig ment. Adót nem fizetett, ruházatra alig kellett költeni, a bútorzat nemzedékeket kiszolgált, az éléskamrákat a saját gazdaság megtöltötte, még a szappan és a gyertya is otthon készült, egyedül cukrot és kávét vásárolt.

Szigorú elv volt: csak ami a háztól kitelik, és a háztól szinte minden kitelt. A személyzet népes volt, mert a bérek alacsonyak voltak, azt is nagyrészt természetben fizették. Tagjait főleg jobbágyaik fiai és lányai közül nevelték ki, s nem volt ritka, hogy az egész életén át odaadóan szolgáló cseléd és urai között valódi patriarchális viszony alakult ki.

Minden háznál használható közönséges és legújabb Nemzeti Szakács-Könyv. Kassa, 1826.

Biedermeier étkészlet

Az élelmiszerek bőségével is összefüggtek a gyakori vendégeskedések, lakomák, amelyre minden alkalmat megragadtak, hogy megtörjék a falusi élet egyhangúságát. Ezek a magánjellegű összejövetelek pótolták az egyesületeket, kiegészítették a közélet fórumait, a fiatalok itt sajátították el a társasági érintkezés szabályait, és természetesen a szórakozásnak (kártya, tánc) is alkalmat nyújtottak. A reformkorban a jó neveléshez hozzátartozott már a zenei képzés is: a „házassági piacon” jócskán megemelte az értékét egy kisasszonynak, ha szép zongorajátékkal tudta szórakoztatni a vendégeket, de nem volt ritka a hegedűn, gordonkán vagy fuvolán játszó úrfi sem.

Zongorázó és éneklő hölgyek, 1861 - Rohn Alajos litográfiája

 Ha népes vendégsereg maradt éjszakára, egyszerűen a padlóra terített szalmából és ponyvából készítettek fekhelyet, egyik szobában a férfiaknak, másikban a nőknek. A hagyományos vendégszeretet azonban néha otromba vendégmarasztalássá, a bőség hivalkodó pazarlássá torzult.

A háznál vendégeket várnak, mert a házi úr névnapját üli. A konyhában nagy tűzhelyen vastartókra rakva ég a hasábos fa, melynek egyik oldalánál nyársakra vont pulykát, nyulat és ludat sütnek. A tűzhely másik oldalán vaslábakra rakva állnak a serpenyők parázstűz felett, melyet gyakran újítani kell a középen álló halomból. A kis kemencék is fűtve vannak a sütemények befogadására. A szakács ugyancsak zaklatja a szolgálókat és a segítségre behítt béresasszonyokat. „Éleszd azt a tüzet, Panni – vigyázz, Marcsa, hogy a parázs ne füstöljön. Te meg, gyerek egyenlően forgasd a nyársat, mert egyik fele nagyon is megpirul, míg a másik majd sületlen marad a lúdnak.

A fentebb említett ebéd ebből állt: 1. fehér és fekete leves 2. marhahús 3. töltött káposzta. ehhez sonka, hurka, kolbász és friss sertéshús 4. vadkacsa savanyú becsináltnak 5. borjúfej édes sárga lével becsinálva 6. lúdaprólék rizskásával 7. gomba 8. kétféle rétes 9. kétféle kirántott tészta (barátfül, tolófánk) befőzöttel 10. különféle sültek és saláták 11. többféle sütemény 12. befőzöttek, csemegék, gyümölcs.”

Gyürky Antal: Ötvennégy év Hont vármegye történetéből. Vác, 1874.

Úri társaság Fáy András fóti szőlőjében szüretkor

A társasági élet nyilvános színterei a gyógyfürdők, kaszinók és a bálok voltak. Különösen a farsang heteiben igyekeztek behúzódni – szórakozást keresve, házasulandó korba lépő gyermekeiknek pedig kibővítve a találkozási alkalmakat – a megyeszékhelyre vagy valamelyik nagyobb városba. A reformkorban kezdett divatba jönni a balatonfüredi nyaralás is a Dunántúli nemesség körében.

Balatonfüred a reformkorban a színházzal

A negyvenes évek előtt modern magyar sajtó híján a legnyitottabbak az "augsburgi nénikének" becézett mérsékelt liberális német lapból, az Augsburger Allgemeine Zeitungból tájékozódtak a világról. A műveltebb nemesség könyvtárában jogi és történeti munkák, latin klasszikusok, német és németre fordított angol és francia regények mellett feltűntek a magyar irodalom kortárs alkotásai is. Legnagyobb népszerűségnek Kisfaludy Sándor művei örvendtek.

Bár az 1830-as évektől Magyarországon is megjelentek a modern sajtó első  orgánumai, az információáramlásban változatlanul nagyon fontos szerepet töltöttek be a személyes találkozások. „Ha többen összejöttek nők vagy férfiak, a beszélgetést mindig avval kezdették: mi újság? ti. ki volt legközelebb Bécsben vagy Pesten, mi hírt hozott onnan? hogy áll a világ?” A rokonok akár hetekig, a barátok több napig időztek, a szomszédok néhány órára rándultak át egymáshoz. Kézenfekvő közös téma volt a gazdálkodás és az időjárás, a rokonság és a „társaság” életének eseményei, de férfiak körében a politizálás is fontos szerepet kapott. Inkább kivételnek számított azonban, ha a pártállás a társasági életre is hatással volt: a liberális ellenzékiség és konzervatív kormánypártiság ellentétét többnyire felülírta a nemességhez tartozás tudata, illetve a fiatalkori barátságok és a rokonsági viszonyok ereje.

Kazinczy Ferenc kibékülése Kisfaludy Károllyal Szemere Pál pesti lakásán 1828-ban.
Orlay Petrich Soma festménye

A hagyományos nemesi életforma további elemeiről  is olvashat korábbi posztjaimban: "Egyik nap úgy, mint a másikon" - Életritmus és időbeosztás a hagyományos társadalomban  és "Házától ritkán s csak kiváló esetben ment ki" - Utazás a régi Magyarországon

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!