A történelmi köztudat Kossuth Lajos 1841-től megjelenő Pesti Hírlapjához köti a modern magyar nyelvű sajtó születését. Szellemi rugalmassága, nyelvezete, műfajai révén a PH valóban mérföldkő a sajtótörténetben, de nem a semmiből pattant elő. Legfontosabb előfutárának a mintegy évtizeddel idősebb Jelenkort tekinthetjük. Az elődeihez képest friss szellemű pesti újságot Helmeczy Mihály szerkesztette, hetente kétszer jelent meg (magyar nyelvű hírlap csak a1848. január 2-től jelent meg naponta), s négyezer előfizetőjével az 1830-as évek legsikeresebb újságja lett. A lap - amely a negyvenes években Széchenyi szócsövének számított - Budapesti Napló című rovatában a főváros mindennapi életének gazdag forrásanyagát őrizte meg.

A túlnyomórészt Nagy Ignác  - a reformkor termékeny és olvasott írója - által írt rovatot böngészve gyakran fogja el a mai olvasót a "nincs új a nap alatt" érzése. Azokat a pestieket, akik hat-hét nemzedékkel előttünk népesítették be a város utcáit, nagyrészt ugyanazok a hírek érdekelték, mint a maiakat: a közlekedés, a közbiztonság, az utak állapota, az árak alakulása, a szórakozási alkalmak és persze a bulvárszenzációk: a rémes - vagy éppen tragikomikus - bűnügyekről és balesetekről szóló tudósítások. Az alábbiakban a forradalom előtti másfél évtizedből állítottunk össze válogatást az első "Budapest melléklet" híreiből.

Nagy Ignác

A közlekedés mizériái

A pest-budai közlekedés neuralgikus pontja a Lánchíd felépültéig a dunai átkelés volt. Ősztől tavaszig szinte állandó rovatot kaptak az átkelés hírei.

Dunánk néhány nap óta erősen zajlik, a közlekedés igen bajos. - Hajóhidunk kiszedetése után csolnakok s goromba révészek durvaságának adatott át majd minden átköltöző. Csak szemtanú győződhetik meg a be- s kiszállás rendetlenségéről, miközben gyakran két-három csolnakon is kénytelenek ugrándozni keresztül az átmenni szándéklók, kellő felügyelet hijánya miatt. (1842. január 15.)

 

Hír szerint most egy-két födött naszádot szándék készíttetni azok számára, kik inkább készek valamit fizetni, mint a nyílt s nem igen tiszta ladikokban ruháikon kárt okozni. Ez intézkedés, ha csakugyan valósulna, különösen a hölgyekre nézve fogna igen hasznos és kellemes lenni, mert azok főleg esős időben alig vagy éppen nem juthatnak egyik városbul a másikba, ha csak egészségüket s ruhájokat egészen kockáztatni nem akarják. (1838. december 8.)

Tökéletes megoldást azonban csak az időjárástól lehetett remélni.

Dunánk jégpáncélját annyira megacélozá a folytonos erős hideg, hogy ha göröngyei elegyenlíttetnek, nemcsak emberek, hanem barmok is járhatnak bizton teherrel minden veszély nélkül rajta. E szabad közlekedés igen megélénkítendi a két fővárost; három helyen járnak a Dunán, s mind a három helyen oly sűrűn hullámzanak egymás mellett az emberek, hogy a kitérés és kisiklás teljes mértékben elfoglalja mindenki figyelmét; pedig igen számos ember irtózik a jégen, főképp a hoporcsos jégen járástól s inkább hon marad. (1838. január 13.)

A tavasz csalhatatlan jele a híd megnyitása:

Hajóhidunk hála az égnek mart. 14ke óta bent van, s így a télszaki két város újra testvéri kezet nyújthat egymásnak. A révészek gorombaságától ily formán néhány hónapra fölmentettünk, s reméljük, hogy a nemes városi hatóság arról is gondoskodni fog, nehogy a vámszedők a révészek nótáján táncoljanak. (1842. március 22. )

Persze a szárazföldön sem csupa élvezet a közlekedés, különösen éjjel. Miután a tudósító beszámol a Bécsben bevezetett kitűnő utcai lámpákról, felsóhajt:

Vajha Buda-Pest is, országunk testvér fővárosi, hasonlóval dicsekedhetnének, de fájdalom, itt is még csak a Váczi utczának s néhány háznak juta illyes jobb készületű lámpa; a többiben, kivált tavasz felé a havak olvadásakor csak az igen jó szemű járkál bátran, a többi minden lépten félhet, hogy kátyúba, sárhalmazba, jégtorlatba vagy buczkába botlik, esik vagy csuszamodik. (1832. február 15.)

Az örökké romló  közbiztonság

A rendőrségre és a közbiztonságra panaszkodni örökzöld téma a fővárosban:

A rendőrség fővárosunkban a sokszoros figyelmeztetés daczára is folyvást a régi rendetlenségben van. Budán két tisztviselő hitvese a színházból haza menvén, néhány nemcsak ittas, hanem tökéletesen részeg rendőr, vagyis városhajdú által megtámadtatott, kik minden hosszas bevezetés nélkül csak amúgy rövid úton a városházhoz akarák őket terelni, mert mint mondák, »éjjel nem szabad az utcákon csavarogni«. Szóváltás közben egy úr érkezett oda, s dorgálni kezdé az éji vitézeket, de ezek őt is jól leszidták, s csak több úrnak közbenjötte mentheté meg a hölgyeket. E rakoncátlanságért, úgy halljuk, semmi büntetés nem érte a városhajdúkat, mert hiszen részegek voltak, s annál fogva nem tudták, mit csinálnak, egyébiránt pedig részeg ember előtt a szénás szekér is ki szokott térni.

A rendőrség Pesten sem állt a helyzet magaslatán:

A nagyhíd [ma: Deák Ferenc] utca sarkán egy huszár altiszt egy zsidó legényt jól elvert, azután quasi re bene gesta [mint aki jól végezte dolgát] egy bolton át tova illant, a megveretett zsidólegény pedig - becsukatott! Ezt több száz ember látta, s csak kicsinyen múlt, hogy az ingerült közönség azonnal személyesen meg nem bosszulta e botrányt. (1842).

Bulvárhírek egy boulevard-ok nélküli kisvárosban

Egy színesen szerkesztett lapból nem hiányozhattak a bűnügyekről és a balesetekről szóló tudósítások.

Néhány nap előtt azon emberek közül, kik a vízveszély óta a lóiskola épületében tartózkodnak, [a nagy pesti árvíz károsultjai] egy némber egy városi hajdút, rövid civakodás után, fazékkal úgy főbe sújta, hogy a szerencsétlen férfi azonnal holtan rogyott lábaihoz.

Az árvíz még mindig nem szűnik meg áldozatait szedni. F. hó 21kén a kecskeméti utczában Csekonics-házban a megrongált pinczefal javítására egy kőmíves hívatván, ez miután a bolthajtást megvizsgálta, azt igen várható beomlása miatt annyira veszélyesnek találta, hogy nem bátorkodván személyesen a dologhoz fogni, maga helyett három inasgyereket küldene le a kívánt támaszfalat fölrakni. A szegény gyermekek csakugyan alig kezdtek a munkához, midőn a boltív iszonyú zuhanással rájok szakadt, s közülük kettőt mindjárt agyon ütött, egyet pedig lábszárában tetemesen összezúzott; a kőműves fogva van a városháznál. (1838. szeptember 26.)

A közlekedési baleset sem a motorizált kor "találmánya".

Hétfőn d.u. a király utczában egy kis gyermek lőn a sebesen robogó kocsi áldozatja. Budapesten már nem is szokás egyebütt, csak a járdán hajtatni, hiszen ha egy-két pórgyermeket eltapostatunk, még szerencse, mert ki tudja, mire nőtt volna fel, s a bánatos szüle könyűjit az idő majd felszárítja

- ironizál keserűen a szerkesztő. (1842. április 9.)

A múlt számunkban említett hideg szélvész, mint előre gyanítani lehete, csakugyan nem maradt nagyobb szerencsétlenség nélkül. Este későn két molnárlegény a malombul [a Dunán lehorgonyzott hajómalmok egyikéből] a városba akart evezni, de a szörnyen dühöngő szél zátonyra sodrá csolnakjokat, hol, könynyen lévén öltözködve, nem állhaták ki térdig vízben állva a dermesztő hideget, hanem mély álomba merevültek. Másnap érkezett ugyan segély, de fájdalom! már későn: az egyik legény halva volt, a másik pedig kórházba vitetvén, mutatott ugyan némi életjelenségeket, de fölgyógyulásához, mint mondják, nem igen nagy remény mutatkozik. (1838. december 1.)

Magyarosodás a hétköznapokban

A nemzeti ébredés korában megkülönböztetett figyelemmel kísérték az erősen német jellegű főváros magyarosodását. 

Ismeretes, hogy nemes Pest városa közintézeteiben egy idő óta sokat tett nemzeti nyelvünk terjesztésére nézve, hogy p. o. a nemes városi Tanács már magyarul viszi jegyzőkönyvét, hogy őrtornyáról magyar köszöntés hallik le, s katonái válts-felt, s az éji őrök is oda-által magyarul kiáltoznak, hogy a híd haszonbérlője, Algyesti Tüköry József úr magyar felírásokkal díszesíté a hajók tatjait, hogy sz[abad] k[irályi] Buda városa is magyarul címezé és íratá fel a várbéli útczák neveit már. Pestnek magyar lakosa vagy vendége örömmel látja, mint szaporodik napról napra a honi nyelven megjelenő hirdetvények s köziratok száma, s mint tünedeznek egymás után a boltok felett honi czímzetek elő.

Különösen két cégtábla nyerte el a szerkesztő tetszését: "Tomala Ferdinánd mív- földleírás és hangtára" (azaz kép-, térkép- és zeneműboltja), illetve Ofenheimer Sándor posztóboltja felett a "Ki mer az nyer" felirat, amely egy sorsjegyjátékot reklámozott.

Végül még egy mai párhuzam: jó tollú újságíró 1847-ben sem jött zavarba, mivel töltse meg rovatát hírszegény időszakban.

Egyébiránt Pesten semmi újság nem történik. Minden ember folytatja régi mesterségét: az adósok fütyölnek, a hitelezők táncolnak, az újságírók egymást cibálják, az írók írnak, a közönség pedig nem olvas, az énekesnők betegek, a drámai színészek gyöngék - ahol sár van, ott nincs por, a szerkesztők gyalog járnak, a kiadók üveges hintóban , a tolvajok pedig mind a mai napig lopnak - oly régi dolgok, hogy még!

Újságolvasó pesti polgár Weber Henrik festményén

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!