Az egyéni vonzalmon alapuló szerelmi házasság a korábbi korokban sem volt ugyan ismeretlen, de a 20. század előtt a házasságok túlnyomó többsége gazdasági megfontolások alapján köttetett. A múlékony érzelmeket nem tartották megbízható alapnak az utódok felnevelésének keretét biztosító család számára.
Szinyei Merse Pál: Szerelmespár 1870
A házasodás egészen a legutóbbi évtizedekig társadalmi elvárás volt, a családos életet tekintették a természetes életformának a társadalom minden rétegében. Vénlánynak maradni falun szégyen volt és kudarc: a közösség perifériájára szorultak ők, és a vénlánycsúfolók drasztikus módon ki is fejezték a helyi közvélemény helytelenítését. A legénynek maradt férfiembert sem tekintették teljes értékűnek a falu társadalmában. A városi középosztályban inkább szánakozással tekintettek a saját család nélkül maradó nőkre: „hasonlít az ágról szakadt levélhez, melyet a sors szele kénye szerint hordoz cél és biztos irány nélkül, míg végre elejtetvén, lábbal tapostatik” – írta róluk a nők jogi helyzetét áttekintő cikk 1857-ben.
Prónay Gábor: Nászmenet, 1855
Gazdasági közösség
A hagyományos társadalomban a házasságok nagy többsége gazdasági megfontolások a
lapján köttetett. Olyan intézményként tekintettek rá, mint amely megteremti az önfenntartásnak, illetve az utódok felnevelésének kereteit, és nem az érzelmi igények, az egyéni boldogságvágy kielégítését várták el tőle. A múlékony érzelmeket ugyanis nem tartották megfelelő bázisnak a társadalom alapköve, a család számára. A házasság sikerességének mércéje ezért nem is a benne élők egyéni boldogságérzésének a foka volt, hanem az, hogy mint egzisztenciális keret mennyire felelt meg feladatainak. Többnyire nem okozott ez konfliktusokat: mivel a fiatalok is ebbe az értékrendbe nőttek bele, maguk is ezt szem előtt tartva alakították kapcsolataikat.
Vasárnapi Ujság, 1866
Esküvő 1910-ben (Forrás: Fortepan)
A párválasztást a gazdasági biztonság és a társadalmi felemelkedés szolgálatába igyekeztek állítani. A házasságot a szülők szervezték meg, gyakran rokonok, ismerősök közreműködésével. A házassági szerződések emlegetik ugyan, hogy a fiatalok kedvüket lelik egymásban, de a szülői akarat érvényesülését még jobban hangsúlyozzák. A szülők által elrendezett életközösségre a fiatalok megváltoztathatatlan sorsként tekintettek. Ráadásul az egyház szentséggé is nyilvánította a házasságot, kivéve azt az egyén hatalmából.
Falusi tanító és menyasszonya, 1905 (Forrás: Fortepan)
A boldogsághoz való jog
Az egyéni vonzalmon alapuló szerelmi házasság a korábbi korokban sem volt ugyan ismeretlen, de a polgárosodás következményeként kezdett szélesebb körben elterjedni. A párválasztás alapja az anyagi érdekek és társadalmi presztízsszempontok rideg mérlegelése helyett a szerelmi-erotikus vonzalom lett. A házasságtól mind többen az egyéni boldogság megtalálását, a személyes vágyak beteljesülését várták. Az új norma – amely megbélyegezte a régi típusú „érdekházasságokat” – elterjedésében a romantika irodalma játszotta a főszerepet. (A szerelmi házasság ideáljának totális győzelméhez leghatékonyabban valószínűleg a 20. századi tömegkultúra leghatékonyabb műfaja, a film járult hozzá.)
Barabás Miklós: Enyelgés, 1841
A házasságok nagy többsége azonban a 19. században még a szülők által képviselt racionális szempontok alapján jött létre, bár gyakran az érintettek is rendelkeztek valamelyes választási szabadsággal. A „suba a subával, guba a gubával” elvet a vagyonnal, földbirtokkal rendelkező rétegeknél érvényesítette szigorúbban, olykor érzéketlenül a család. Ezzel szemben az egyéni vonzalom egyrészt a magasabb műveltséggel rendelkező polgárságnál, másrészt a munkájából élő falusi szegénységnél és városi munkásságnál érvényesülhetett szabadabban. Az ő választásukban nagyobb jelentőséggel estek latba a személyes testi, szellemi vagy morális tulajdonságok: a szorgalom, ügyesség, takarékosság, a középosztálynál a műveltség, a fizikai munkából élőknél a testi erő stb. A kétféle norma összeütközése – amikor a rideg gazdasági érdekeket képviselő szülői hatalom megakadályozza a szerelmes fiatalok egyesülését – a népköltészettől a magas irodalomig gyakori és kedvelt téma volt
.
Vasárnapi Ujság 1887
A váltást a modernizációs folyamat legfontosabb mentalitástörténeti változásával magyarázhatjuk. A hagyományos társadalom még mindent a közösség érdekeinek rendelt alá: az egyén elsősorban úgy tekintette magát, mint az ősei és utódai generációját összekötő láncszem. Párt is ennek jegyében választott: olyat, akivel az utódok nemzése és felnevelése, a család kontinuitásának és státuszának megőrzése biztonságosnak látszott. A múlékony érzelmek pedig nem számítottak megfelelő alapnak egy ilyen házassághoz, sokkal inkább a vagyon, a hivatal, egy jó szakma vagy a munkabírás, a szorgalom.
A szerelmi házasság diadalában ezzel szemben a modern társadalom fő jellemzőjének, az individualizmusnak az érvényre jutását láthatjuk a korábbi közösségközpontú gondolkodással szemben. Az élet fő céljának egyre inkább az egyéni boldogság megtalálását, a személyes vágyak beteljesülését tekintették Hosszú távon ennek a szemléletnek a térhódítása vezetett a család és a házasság intézményének labilissá válásához.
Esküvő a debreceni Nagytemplomban, 1910-es évek
Józan mérlegelés és szerelmi ideál
A két szempont ugyanazon személy életfelfogásában is keveredhetett persze. „Engem, ki a regényekben nagy szerelmekről olvastam, furcsán érintett, mikor valamennyi vőlegényt és menyasszonyt függönyökről, ágyterítőkről, fogasokról, asztalokról, hokerliról hallottam beszélni” – fogalmazta meg idegenkedését a régifajta józansággal szemben a pesti középpolgári családból származó Vidor Tekla (a fizikus Szilárd Leó anyja). 
Ugyanakkor ő is döntőnek tartotta a párválasztásnál, hogy „a családfő képes legyen az övéiről gondoskodni, s a nő otthona vezetésére alkalmas legyen”.
Ugyanezt az ellentmondásosságot olvashatjuk ki Hrabovszky Júlia (Márai Sándor Zsüli néniként emlegetett nagynénje) emlékiratából. Az eltartóját, majd vagyonát vesztett család nevelőnőnek állt, művelt leánya a szerelmi házasság ideálja jegyében visszautasított több olyan házassági ajánlatot, amelyek pedig anyagi biztonságot és a társadalmi státusz megőrzését nyújtották volna. Ám amikor egyik udvarlója, „miniszteri fogalmazó, vagyonos fiú”, aki egyébként „nem tetszett … nem voltam belé szerelmes”, meg akarta kérni a kezét, „ráadtam a fejemet”, hogy neki „aki csinos, elegáns ember volt, csak nekem nem elég okos, leszek a felesége”. Bár ez a házasság nem jött létre, 24 éves korában – mikor már maga is, családja is sürgetőnek érezte a férjhez menést – három futó találkozás után a biztonságos jövőt szem előtt tartva mondott igent egy bukaresti építész ajánlatára.
Az életvezetési tanácsadók a hagyományos, gazdasági alapú és a modern szerelmi házasság közti kompromisszumot tekintették a legszilárdabb alapnak. A racionális megfontolások mellett a személyes vonzódást is elismerték a párválasztás fontos szempontjaként. Igaz, inkább rokonszenvről, kölcsönös tiszteletről beszéltek, mint szerelemről. A kor átmeneti jellegét tanúsítja, hogy még a polgári házasságot bevezető 1894-es törvény is külön rendelkezett a szülői kényszer hatása alatt kötött házasságokról, felbonthatónak nyilvánítva azokat.
Ferenczy József: Bontakozó szerelem, 1893
Az első kérdés tehát ne az legyen: milyen a társadalmi állása és mennyi a vagyona vagy keresete, illetve mennyi a hozománya, hanem az, vajon egészséges-e és családjában nem fordultak-e elő olyan öröklött bajok, melyek továbbcsírázása előreláthatólag várható.
A második kérdés sem az anyagi kérdés, ennél még mindig előbbre való a vonzalom. Nem szükséges, hogy az a kergető ösztön legyen, az a nemi vágyakozás, amelyet közönségesen szerelemnek neveznek, de elegendő a rokonérzés, rokonszenv is, az a tudat, hogy ezt a nőt vagy ezt a férfit szeretni és becsülni képes leendek…. Szerelem nélkül is köttethetők boldog házasságok, ha ezekhez egyébként minden feltétel megvan.
A már elmondottakon kívül ilyen feltétel, hogy a házastársnak kiszemelt vagy ajánlkozó egyén testén, szokásain, modorán ne találjunk olyan kivetnivalót, amit – úgy érezzük – megszokni sohasem tudnánk, ami nekünk kellemetlen, visszatetsző, talán utálatos vagy gyűlöletes is.
De vannak még más feltételei is. Ezek között első helyen áll az anyagi megnyugvás. … A házasság megkötése előtt tehát ezt a feltételt is meg kell vizsgálni, anyagi és erkölcsi szempontból egyaránt és ennek is eleget kell tenni. Nem okvetlenül szükséges, hogy a lánynak hozománya, az ifjúnak vagyona legyen, de mindkettőben meglegyen a garancia arra, hogy anyagi zavarokkal küzdeniük nem kell, hogy az egyik keresetképes, a másik pedig a keresetet ész- és okszerűen fel fogja használni.
Azt, hogy egymáshoz társadalmilag, nevelés és tudás, igények és törekvések alapján nem illő emberek ne kössenek egymással frigyet, mondanunk sem kell.
A házasélet egészségtana. Nélkülözhetetlen tanácsadó jegyes- és házaspárok számára. Budapest, 1909.
Udvarlás, 1910 (Forrás: Fortepan)
Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!
