A zsidó vallási törvények szigorú szabályai szerint élő zsidóság általában higiénikusabban élt, mint a környezete, hiszen naponta többször is kezet mosott, és legalább hetente egyszer tetőtől talpig megfürdött. A rituális fürdő, a mikve kötelező használata is segítette a test tisztántartását. Az eltérő higiénés normák jelentősége járványok idején különösen felnagyítódott. (A különböző higiéniai normákról bővebben a blogon itt olvashat.)

A zsidóság elkülönülése, kötelező szeparációja a gettókban gyakran azt eredményezte, hogy közösségeikben kevesebben betegedtek meg a járványok idején. Ez is alkalmat adott arra, hogy bűnbakot kreáljanak a zsidókból: a kollektív rettegések idején a vérvádhoz hasonló hiedelemként terjedt a kútmérgezés vádja, amely a középkor és az újkor folyamán sokszor vezetett pogromhoz.

Czitrom Anna esküvői csoportképe 1932-ben készült a székelyföldi Nagyborosnyón. Erdélyben 1930-ban 200 ezer körül volt a zsidóság lélekszáma, és túlnyomó részük magyar anyanyelvűnek vallotta magát a népszámláláskor.
Forrás: Centropa    

A rituális kézmosás

A rituális jellegű higiénés szokásokat az úgynevezett Sulchan Áruch foglalja rendszerbe. A zsidó élet törvénye, a háláchá szerint a zsidó embernek naponta többször is kötelező kezet mosni. Reggeli felébredéskor a „Mode ani” reggeli ima elmondását követi az első rituális kézmosás, amely megtisztítja az embert az alvás tisztátalanságától. Kötelező a kézmosás számos más helyzetben is: étkezés előtt, vécéhasználat után vagy a tisztátalan dolgokkal való érintkezés, például temetőből való kilépés esetén.

A rituális reggeli kézmosás pontosan meghatározott módon zajlik: az ember jobb kezével emeli fel az edényt, teszi a bal kezébe; először a jobb kezére önt a vízből, azután jobb kezébe veszi az edényt és önt vele vizet a bal kezére. Így önti le kezeit háromszor váltogatott kézzel, lehetőleg a csuklókig. Azután meg kell mosni az arcot, majd a szájat is a benne felgyülemlett nyálkák miatt. Azt a vizet, mellyel a kézleöntés történt, tilos bármi másra használni, mert a „tisztátalanság szellemének vize lett”, és olyan helyre kell kiönteni, ahol emberek nem járnak. Mosdás előtt nem szabad kézzel érinteni se a szájat, se az orrot, se a szemet, se a fület, se egyéb nyílásokat. Aki kenyeret akar enni, előbb szintén meg kell mosnia kezeit.

Rituális kézmosás. Míg a férfiakra több mint hatszáz betartandó szabály vonatkozik, addig a nőkre csak három. Forrás: lekvaresjam.blog.hu

A zsidó hagyományban a szombatnak különleges szerepe van. Szombat napja a vallás szerint szent idő, és a hét rendjében kitüntetett jelentőségű. A Tóra és a zsidó életviteli szabályok említett gyűjteménye, a Sulchan Áruch szigorú követelményeket fektet le a szombattal kapcsolatban.

A szent sabbosz az a nagy jel és szövetség, melyet a Szent dicsértessék! nekünk adott annak tudomásulvételére, hogy hat nap alatt alkotta az Örökkévaló az eget és a földet és mindazt, ami bennök van és hogy megnyugodott a hetedik napon, ez hitünk alapja. Mindenki, aki a sabbosz szabályai szerint megtartja, olyan, mint aki az egész tórát megtartja és aki a sabboszt megszentségteleníti olyan, mint aki az egész tórát megtagadta.

A legtöbb feladat ilyenkor a nőkre hárul. Ők biztosítják a szombatfogadás profán elemeit (takarítás, főzés, fehérneműváltás), hogy aztán a férfiak pontosan a vallási útmutatások alapján „levezényeljék” az ünnepet. A pénteki előkészületeknek elengedhetetlen része volt (és ma is az) a takarítás és a tisztálkodás. Szombat előtt a gyerekeket is megfürdették, és a család minden tagja fehérneműt váltott és tiszta ünneplő ruhát vett fel. A férfiaknak úgy kellett hazaérni a munkahelyükről, hogy meg tudjanak fürödni és át tudjanak öltözni. A vallásos férfiak a mikvében is alámerülhettek rituálisan.

A Sulchan Áruch szerint az ünnepi tisztálkodás útmutatása a következő: „Parancskötelessége minden embernek, hogy erev sabbosz (péntek) délután meleg vízzel mossa meg az arcát, a kezeit meg a lábait, ha lehet, fürödjék meg egész testével meleg vízben és merüljön alá a mikva vizében.”

A tisztálkodás mellett, a ruhamosásra is van útmutatás. „Ezra rendelkezése, hogy a ruhákat már csütörtökön mossák ki a sabbosz tiszteletére és ne erev sabboszkor (pénteken), mert erev sabboszkor a sabbosz szükségleteivel kell foglalkozni. Mivel a tiszta fehérnemű váltása is parancskötelesség, így a zsidó családokban sokkal gyakoribb volt a nagymosás is.

Rituális kézleöntő két füllel. A rabbinikus rendelkezés szerint, ha a kéz tisztátalan, akkor az egész test is az.
Forrás: Judaica.hu

Amikor a férfiak hazaértek a pénteki imádkozásból, elkezdődött a közös családi vacsora. Az apa megáldotta a gyermekeket, majd egy pohár borral a kezében elmondta a szombati kidust, a megszentelést, a többiek nevében is. A kidus után szertartásos kézmosás következik. Ez úgy történik, hogy megtöltenek egy poharat, kancsót vagy tálkát vízzel, s először a jobb, azután a bal kézre öntenek belőle. A kézmosás után nem beszélnek, hanem azonnal asztalhoz ül a család.

Kezet kell mosni akkor is, ha valaki temetőlátogatást tesz. A temetőből távozó látogatónak el kell végeznie egy minimális tisztulási szertartást (kézmosás). Ezért minden zsidó temető bejáratánál ki van helyezve mosdó edény, szappan és törülköző. A rituális kézmosás ugyanúgy történik, mint a reggeli ima, vagy a szombati vacsora előtt. Ehhez egy speciális, kétfülű edényt használnak, hogy a piszkos kéz elváljon a tisztától.

A Csörsz utcai zsidó temető ravatalozója. A zsidó hagyományban a halott teste tisztátalan, ezért a temetés előtt rituálisan meg kell mosdatni. Minden zsidó temetőben volt a holttest előkészítésére szolgáló táhara ház.

Mikve, a zsidók rituális fürdője 

Az, hogy egy zsidó ember rituálisan tiszta vagy tisztátalan-e, központi kérdés, mivel ez szabályozza részvételét a mindennapok tevékenységeiben és a vallási szertartásokban. A mikve a zsidóság számára a tisztaság és szentség kettőségét hordozza, és az ortodox zsidó élet legszervesebb része. Az elkülönülés gondolatát, a szimbolikus határok áthághatatlanságát ez az intézmény testesíti meg leginkább. A mikve nem csupán fürdésre-tisztálkodásra kialakított építmény, hanem vallási intézmény is, ahol az elvégzett rítusok sora szigorú rendszerbe illeszkedik. A rituális alámerülés isteni parancsolat, tehát kötelező érvényű az ortodox zsidó család életében.

A Sulchan Áruch több fejezetben foglalkozik a nők tisztaságának, illetve tisztátalanságának kérdésével, és pontos útmutatást ad a mikve használatával kapcsolatban. A vallásos zsidó nő számára a mikve lényege az, hogy a házasság megőrizze tisztaságát, intimitását. Mikvébe havonta az a nő jár, aki menstruál. A mentruáció után, ami kb. 5 nap, még 7 napot várni kell a teljes tisztulásra. Utána a nőnek rituálisan alá kell merülnie és megtisztulnia a vér tisztátalanságától. A mikvében való alámerülés után a Tóra szerint a férjnek kötelező szeretkeznie a feleségével. „Minden ember köteles gondoskodni felesége szükségleteiről azon az éjszakán, mikor az tisztulási fürdőjét veszi, és amely a maga útra való indulását megelőzi, ha nem valamely vallási parancskötelesség teljesítése céljából utazik.”

Az egyetlen ma is működő magyarországi mikve a Kazinczy utcában Budapesten. A rituális fürdőhöz természet-adta vizet kell használni, ezért patak, folyó vagy kút mellé építették, de az esővizet is gyűjtötték a medencéhez. Forrás: zsido.com

A merülés után a nő rituálisan tiszta, és teljesítheti a Tóra által előírt „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsolatot. A szabályrendszer igen aprólékos és intim részletekbe bonyolódó. A kiinduló szabály, amelyet  „A havi tisztátalanságában elkülönült asszony szabályai” fejezetben olvashatunk, így hangzik:

Olyan assszony, akinek akár egy csepp vére szakadt is le méhéből, bármiféle módon, okból is történt az, akár hogy természeténél fogva női módra bizonyos időközökben vagy azon kívül is vért lát, sőt akár hogy véletlen baleset kényszerűsége okozta, hogy ez a vér távozott méhéből, legyen tisztátalansága miatt elkülönült, míg hét tisztulási napot nem számlált és a tisztulási fürdőbe kellően alá nem merült. Azt, aki ily tisztátalan nővel közösül, a kiirtás büntetése sújtja. Kedveskedő, gyengéd érintésért is a malkuszfenyítés (harminckilenc botütés) jár.

A mikvében csak tiszta testtel lehet alámerülni, használata előtt tehát kötelező az egész test megtisztítása, az alapos fürdés. Amikor eljött a rituális fürdés napja, akkor a nő erre lelkileg és testileg is fölkészült. A mikvében kádfürdő és zuhanyozók is rendelkezésre állnak az előzetes tisztálkodáshoz. Ha valaki mégis otthon készül fel a merülésre, megérkezésekor akkor is le kell zuhanyozni. Merülés előtt a kísérő ellenőrzi a körmöket, nincs-e hajszál a bőrre tapadva, a lábsarkokat, hogy a bőrkeményedés rendesen le van-e szedve. A vérzést, mint nagyon intim ügyet csak ritka esetben ellenőrizték. A mikvésnek kötelessége volt szólni, ha nem volt levágva jól a köröm, ha pedig szösz volt a testen, azt leszedegette, és visszaküldte újra megmosakodni az alámerülőt. Nagyon alapos fogmosást, fül- és köldöktisztítást is végeztek, mert minden testnyílásnak tisztának kellett lennie. Csak ezután kerülhetett sor az alámerülésre. A rítust ellenőrző asszony ebben nem segíthetett, mert így nem jutott volna víz oda, ahol megfogta a testet, azaz nem valósult volna meg a teljes alámerülés.

Rituális alámerülés. A zsidó vallási törvények szerint a mikve építése elsőbbséget élvez a zsinagógához képest, zsidó közösség nem létezhet rituális fürdő nélkül. A nők első mikve élményüket esküvőjük napja előtt élik meg. Forrás: izraelinfo.hu

A járványok bűnbakja, a kútmérgező zsidó

A zsidó közösségek járványok idején gyakran váltak bűnbakká: megvádolták őket a víz vagy a levegő mérgezésével, és bennük látták a betegség elterjesztésének fő felelőseit. Az antiszemitizmus fellángolása, a zsidók elleni atrocitások a járványos időszakok állandó kísérői voltak Európa-szerte.

Az első ilyen vádról az attikai pestis idejéből tudunk. Thuküdidész görög történetíró munkájában olvasható először a feltételezés a víz (víztározó, kút) mérgezéséről, ami azután a keresztes hadjáratok idején a forrásmérgező szaracénok, később pedig a kútmérgező zsidók toposzában tért vissza rendszeresen. A járványok idején a szándékos kútmérgezéssel megvádolt zsidókat máglyahalállal büntették.

1348 telén és azt követő évben szinte minden nagyobb városból maradt fenn híradás zsidók elleni pogromokról, Strassburgból, Brüsszelből, Freiburgból, Kölnből, Drezdából, Barcelonából. „Ebben az időben mindenfelé összefogdosták, és megégették a zsidókat, javaik uraikra maradtak.” A zsidók elleni pogromok tömegének két pápai bulla próbált valamelyest gátat szabni – csekély sikerrel. 

A legnagyobb méretű pogrom Spanyolországban bontakozott ki a nagy pestis évében, aminek következményeként a zsidó lakosság lélekszáma egynegyedére csökkent. Philip Ziegler a "Fekete Halál"-ról írt munkájában a következőképpen próbált racionális magyarázatot találni a zsidók elleni vádakra: „Sok kút vizét mérgezte meg a közeli emésztőgödörből beszivárgó szennyvíz. A zsidók, akik az átlagnál nagyobb figyelmet fordítottak a higiénére, az ivóvizet kutak helyett inkább nyílt patakokból merítették. Ez a szokás, amelyen a szokásos körülmények között csupán csudálkoztak volna az emberek, a járvány miatt gyanússá vált.”

(A 14. századi nagy pestisjárványról, illetve a védekezésről bővebben itt olvashat a blogon.)  

A nagy pestisjárvány idején, 1349. február 14-én Strasbourgban többszáz - egyes források szerint kétezer - zsidót végeztek ki máglyahalállal.  A "nagy halál" hónapjaiban a premodern kor talán leghevesebb pogromsorozata tizedelte meg az európai zsidóságot. Egykorú ábrázolás.

Zsidók mint járványáldozatok

A spanyolnátha – a 20. század legtöbb áldozatot követelő járványa – Magyarországon is óriási számban szedte áldozatait. A járvány jelentősen érintette a magyar zsidóságot is, különösen a vallásos haszid közösségeket.

Az első világháború idején Kárpátalján influenzajárvány tombolt, ahogy akkor hívták, a spanyolnátha. Munkácson minden nap emberek tömege betegedett meg influenzában, nagyon sok ember meghalt. Hogy a betegség ne terjedhessen tovább, az influenzában meghalt emberek holttestét kivitték a zsidó temetőbe, gödrökbe dobták, és klórmésszel öntötték le. A legfélelmetesebb az volt, hogy ugyanezekbe a gödrökbe dobták bele a még élő embereket is, ha látszott rajtuk, hogy nemsokára meghalnak. Így halt meg édesanyám öccse, Nuchim is. Nagyapám is a spanyol influenzába halt bele, Nuchimot meg még élve vitték el a házból. Nagyapám nem érte meg édesanyám esküvőjét. Mindketten 1918-ben haltak meg

 - emlékezett vissza az apokaliptikus hónapokra egy túlélő.

Galpert Ósiás és családja. Munkács (ma Ukrajna), 1927. Munkácson a zsidók egy környéken laktak a város központjában. Voltak utcák, ahol csak ők éltek; ezek egyikét Jiddisgásznak (Zsidó utca) nevezték. 
Forrás: Centropa

A Talmud szerint, mint a világon minden, a betegség is Istentől származik, és gyógyulás is csak tőle remélhető. A holokausztot megelőzően nagyon erősen élt a csodarabbiba vetett hit a zsidók körében. Bár ez nem védte meg a vallásos közösségeket a járványtól, mégis hatalmas kultusz vette körül őket. „Divat” volt tartani a kapcsolatot valamelyik híres csodarabbival, a családfők– különösen vidéken – gyakran leveleztek velük. Sokan személyesen is felkeresték őket, azt remélve, hogy így biztosítják családjuk egészségét.

A járványos időszakokban különösen megnőtt a csodarabbik vonzereje. A szlovákiai Galántán máig él az ún. Zájin ádár ünnepe, amit egy pestisjárvány emlékére tartanak. A hagyomány szerint az 1770-es években dúló ragály idején a galántaiak felkerestek egy nagy tekintélyű morvaországi rabbit, aki azt mondta nekik, hogy a pestis Isten büntetése, amiért nem tartották be a záijn ádár-i szokásokat. Azóta szigorúan tartják – ma is – a galántaiak a hagyományt. Ilyenkor házról házra zarándokolnak,  mindenki mindenkit vendégül lát, és halvacsorát tálalnak fel.

Az egyik leglátogatottabb hazai zsidó zarándokhely Teitelbaum Mózes rabbi sírja a sátoraljaújhelyi régi zsidó temetőben. A rabbi  csodatévő gyógyításairól vált híressé. A legenda szerint Kossuth Lajosnak gyermekkorában megjósolta, hogy nagy és bölcs ember lesz hazájában, amilyen csak nagyon ritkán születik. Forrás: satoraljaujhely.városom.hu

A rituális kézmosás, a szombati rituális fürdés vagy a nők alámerülése a mikvében persze nem az egyedüli speciális tényezője a zsidó közösségek járványügyi érintettségének – különösen a modern időkben. Az izraeli sajtóban ezekben a hetekben számos cikk jelenik meg arról, hogy a koronavírusos betegek több mint 40 százaléka Jeruzsálem sűrűn lakott Mea Serim negyedéből, valamint a Tel-Aviv melletti Bnei Brak településről kerül ki. Mindkét helyen utraortodox haredi zsidók élnek. Hasonló jelenséget tapasztaltak New York egyes, haszid zsidók lakta részein is. Ezek a közösségek ugyan igyekeznek a Tóra parancsait – a napi többszöri rituális kézmosást, valamint a többi tisztasági szabályt – maradéktalanul betartani, de nem veszik figyelembe a hatósági szabályokat. Felülbírálják a karantén szinte minden reguláját, és csak a rabbijaik vallási tanácsaiban bíznak.

A rendőrség bezárja a zsinagógát Jeruzsálemben az ultraortodox Mea Serim negyed szomszédságában 2020. március 30-án. Forrás: orientxxi.info

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!