... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

"Égi pallos a döghalál képében" - Kolerajárvány és szabadságharc 1848-49-ben

2020. március 25. - Fónagy Zoltán

cholera_petite_journal_ci_m.jpg

Pestis, feketehimlő, kolera, spanyolnátha - a járványok végigkísérték, sőt olykor alakították az emberiség történelmét. Az utóbbi évtizedekben a HIV, a SARS, a madárinfluenza, aktuálisan pedig a koronavírus megjelenése figyelmeztet bennünket, hogy a modernizációs folyamat során elhatalmasodott magabiztosságunk - hogy az ember a tudomány és a technika fejlődésének eredményeként teljhatalmú ura lesz környezetének - túlzottnak, végső soron hamisnak bizonyult.

A járványok története számos, a mostani helyzetben is felmerülő kérdést vet fel. Milyen rövid és hosszútávú hatással voltak a népesedésre, a gazdaságra vagy éppen a társadalmi rendre? Milyen egyéni és közösségi stratégiákat alkalmaztak a védekezésre? Milyen mentalitás jellemezte a vészhelyzetekben a különböző korok emberét? Lehet-e összefüggést találni járványok megjelenése és ökológiai változások között? Milyen civilizációs vívmányokat "köszönhetünk" a nagy járványoknak? Milyen nyomokat hagytak a nagy ragályos betegségek a kollektív emlékezetben, az irodalomban vagy a képzőművészetben?

A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének égisze alatt indított, de máshol dolgozó kollégák előtt is nyitva álló sorozat a fenti kérdésekre keres válaszokat.

Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem docense egy "elfelejtett", pedig jelentős emberveszteséggel járó kolerajárvány történetét ismerteti. 

Vannak-e a történelemben véletlenek? Bizonyosan, ám feltűnő, hogy több nevezetes történelmi eseménysor egybeesett világszerte pusztító járványokkal. A Rákóczi-szabadságharc végnapjaiban, 1708–1710 között a pestis tizedelte a lakosságot, súlyos problémákat okozva a fejedelem számára, aki egyre kevésbé tudta fenntartani a hadsereg egységét és harci morálját, valamint a hátország támogatását. Az 1830–31. évi lengyel felkelést a nyugati világban először pusztító kolera árnyékolta be, sőt, a járvány európai behurcolását éppen a leverésére vezényelt orosz katonáknak tulajdonították. Az első világháborút záró forradalmi hullám eseményei az 1918–1920 közötti spanyolnátha pusztításai közepette zajlottak. Háborúskodás és járványok persze nem feltétlenül jártak együtt. Magyarországon utoljára 1737–1739 között okozott súlyos népességveszteséget a pestis, amikor nem volt sem jelentősebb kül- vagy belháborúság, mint ahogyan az 1872–73-as kolera pusztítása idején sem.

Ha feltesszük a történelmietlen kérdést: „mi lett volna, ha 1848–1849-ben nincs forradalom és szabadságharc?”, egyet biztosan válaszolhatunk: a világméretű kolerajárvány pusztításai Magyarországot akkor is elérték volna. A történelem iránt érdeklődőknek, érthető módon, az évszámokról a forradalmi események, a dicsőséges csaták és a megtorlás megsiratott áldozatai jutnak eszébe, nem pedig az a sok ezer ember, akinek a világjárvány oltotta ki az életét. A poszt alapjául szolgáló írásom 1994-ben jelent meg a Históriában, s bár addig, azóta is több publikáció foglalkozott a kolerajárvánnyal, a pusztítás történeti emlékét máig háttérbe szorítja a tény, hogy időben éppen (valójában véletlenül) egybeesett a forradalom és szabadságharc eseményeivel.

 

lermontovrussian_guard_hussars_attacking_warsaw_7th_september_1831.pngMihail Lermontov: Orosz huszárok rohamozzák Varsót 1831. szeptember 7-én. A lengyel főváros bevétele volt a közel egy évig tartó felkelés legnagyobb csatája 

Az ázsiai kolera az európai ember számára még a 19. század elején lényegében ismeretlen volt. Miután a betegség 1817 körül kilépett kelet-indiai „szülőföldjéről”, a következő száz évben több hullámban végigsöpört a világ nagy részén. (Erről bővebben a blogon itt és itt olvashat.) A 19. században öt alkalommal pusztított igen erőteljesen Magyarország területén: 1831–32-ben, 1848–49-ben, 1854–55-ben, 1866-ban és 1872–73-ban.

 Első hazai megjelenése, pusztítása, a társadalom egészében kiváltott sokkhatása viszonylag jól ismert. Alapos feldolgozások láttak napvilágot az 1854–55. és az 1872–73. évi járványokról is. 

Meglehetősen csekély figyelmet  fordított viszont a történetírás a kolera 1848–49. évi magyarországi lefolyásának, pedig az  több szempontból is figyelmet érdemel. Érdekes lehet járványtörténeti szempontból (mekkora halandóságot okozott, mi módon terjedt, hogyan védekeztek ellene, milyen társadalmi, tömegpszichológiai hatásokat, orvosi felismeréseket váltott ki). Felvet azonban további kérdéseket is – méghozzá a szabadságharc eseménytörténetével kapcsolatban.

kolera_ki_se_rtet.jpgRobert Seymour: A kolera letiporja a győzteseket és a legyőzötteket is, 1831. 

Az 1848. évi járvány

 

Az 1831-es világméretű járvány már majdnem feledésbe merült Európában, amikor 1846–47 folyamán egyre gyakrabban érkeztek hírek a kolera rohamos terjedéséről az ázsiai kontinensen. A kortársak minden bizonnyal tisztában voltak a betegség oroszországi behurcolásáról szóló tudósítások jelentőségével. Az Erdélyi Híradó például 1847 végén írta az alábbiakat: „a’ cholera, jövő nyáron, bizonyoson megújult erővel ismét fellépend s folytatandja útját felénk”. Nem is tévedett: 1848. július 20-a körül, miután a moldvai fejedelemségben rövid idő alatt több ezer kolerahalálozást regisztráltak, Brassó felől Erdélybe is behurcolták a betegséget, ami a nyári meleget kihasználva gyorsan terjedt. Augusztus közepén már a Tisza vidékén pusztított, s Bugát Pál, a kor neves orvosa októberben az Orvosi Tárban „A cholera megérkezett Buda-Pestre” címmel közölhetett helyzetelemzést.

Nyár végétől a szaporodó katonai események is hozzájárultak a kolera terjedéséhez, ami nem kímélte a nemzetőr- és honvédalakulatokat sem. Mindazonáltal a kolera jelentős részben „békés” módon, a fő vízi és szárazföldi útvonalak mentén hódított, méghozzá igen gyorsan: november elején már az északnyugati vármegyékben szedte áldozatait.

Ugyanakkor a járvány Oroszországot elhagyva nemcsak az Al-Duna felé támadt. A lengyel területeken keresztül 1848 őszén már Németország nagy része fertőzött volt. Egy hamburgi illetőségű hajó október 5-én kötött ki az angliai Sunderlandben kolerában szenvedő tengerészekkel a fedélzetén. A hónap végére a betegség szinte az egész szigetországot ellepte. Ugyanekkor került tengeri és szárazföldi úton Észak-Franciaországba is, majd német kivándorlók november elején New Orleanson keresztül az Egyesült Államokba is behurcolták.

Magyarországon a kolera fenyegetésének híre 1848 tavasz végén terjedt el, éppen akkor, amikor a Batthyány-kormány munkához látott, és az ország új berendezkedésének alapjait tette le. A nem kis nehézségek árán működésbe lépő, és a Földművelési, Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba beosztott egészségügyi igazgatás igyekezett határozott (vagy legalábbis annak látszó) intézkedéseket tenni, ami érthető, hiszen nagyon is sokan emlékeztek arra, hogy 1831-ben milyen következményekkel járt a kolera látogatása: negyedmillió halottal és félelmetes tömegpánikkal.

fedotov_cholera.jpgPavel Fedotov 1848-ban készült festménye a kolerától való rettegés légkörét jeleníti meg, amely nem ismert országhatárokat. 

Koleraügyi bizottság

Május 24-én háromtagú orvoscsoportot küldtek ki a román fejedelemségekbe, hogy a kolera természetéről, terjedési irányairól információkat szerezzenek. A küldöttség jelentései nyomán Klauzál Gábor miniszter július 9-én részletes felhívásban tájékoztatta az országot a fenyegető veszélyről, illetve kérte az egyházakat, hogy híveik figyelmét hívják fel a megelőzésre.

Ősszel az ország egész területének fertőzöttsége, a halálozások számának gyors növekedése a probléma egységes, határozott kezelését kívánta. Október 26-án az Országos Honvédelmi Bizottmány külön koleraügyi bizottságot nevezett ki dr. Pólya József vezetésével, aki már 1831-ben is részt vett a betegség elleni küzdelemben. (Társai Sauer Ignác és Eckstein Frigyes neves orvosok voltak.) Pólya ügyeletet szervezett a pesti városházán és több kolerakórházat is felállított, s amennyire módjában állt, igyekezett a betegség terjedését folyamatosan figyelemmel kísérni. A megbetegedések november közepétől egyre ritkultak, s az év végére mindenütt teljesen szórványossá váltak, nagyobbrészt meg is szűntek.

po_lya_jo_zsef_baraba_s.jpgPólya József (1802-1873). Barabás Miklós rajza

A közvélemény figyelme

A betegség gyors terjedése és az áldozatok nagy száma miatt 1848-ban a forradalmi események mellett a kolera is igen élénken foglalkoztatta a magyar, illetve az európai közvéleményt. Egy korabeli újságíró az Életképek hasábjain tömören, ám lényegretörően így jellemezte az 1848. novemberi állapotokat: „Két járványos betegség jár most országról országra: egyik a cholera morbus, másik a corona morbus.” Bizonyára jócskán akadtak olyanok, akik többet gondolkoztak a halálos betegség közvetlenül fenyegető veszélyéről, mint a kormány és a képviselőház összetételéről vagy a politikusok beszédeiről.

A forradalmi átalakulások ellenzői Európa-szerte összefüggést láttak az alkotmányos mozgalmak és a nemzeti ébredések, valamint a kór terjedése között. Egyik francia képviselőjük a betegséget egyenesen a forradalmakkal együtt járó fertőzésnek nevezte, majd így folytatta: „A kolerát – ugyanúgy, mint a forradalmat – gyökerestől kell kiirtanunk.”

Hogy az 1848. évi kolera hazánkban is kimeríthette a "nagy járvány" kritériumait, azt nemcsak a magas fertőzöttségi és halálozási adatok bizonyítják, hanem a világvége hirdetőinek, varázsszerek, amulettek árusainak, csodadoktoroknak a megjelenése, a rendes gyógymódokkal szembeni bizalmatlanság - olyan jelenségek, amelyek szinte minden nagy járvány idején megfigyelhetők. „Sokakat a cholerátóli félelem halálsápadtsága fogott el” – kezdte egy jelentését Buda város tanácsa augusztusban. Az egyszerű emberek – nem lévén tisztában a betegség okával, pontos terjedési mechanizmusával, csak annak lefolyását és eredményét látva – egymásnak csodaszereket ajándékozgattak és saját közeli halálukat várták. (Pest-Budán egyébként alig két hónap alatt mintegy 644-en haltak meg kolerában.)

Bár 1848-ban a járvány lefolyása összességében enyhébbnek bizonyult az 1831. évinél, az áldozatok száma így is igen magas volt. A megbetegedések és a halálozások pontosabb arányára jelenlegi adataink alapján csak becsléseket lehet tenni. Rendelkezésünkre állnak viszont a különböző vallásfelekezetek halotti anyakönyveinek összesítő adatai, a 19. századinál jóval kisebb trianoni országterületre. Ha a járványt megelőző 1843–1847 közötti esztendők adatainak évi átlagát tekintjük, ehhez képest a vizsgált területen 1848-ra viszonylag magas, mintegy 30%-os többlethalálozást regisztrálhatunk, amelynek döntő többségét a kolera számlájára kell írnunk.

doyle_richard_great_sea_serpent.jpgA 19. századi karikaturisták gyakran sűrítették allegóriákba a közvéleményt foglalkoztató eseményeket. Az angol Punch szatírikus lap 1848-as karikatúráján a forradalmi szellem tengeri szörny képében riogatja Európa egy csónakban ülő uralkodóit. (A korban gyakoriak voltak a tengeri szörnyek felbukkanásáról szóló újsághírek.) 

A járvány újra támad

A fertőzöttség 1849 januárjától az egész ország területén látványosan csökkent, tavasz végén azonban a kolera újból – és az előző évinél jóval agresszívebben – támadásba lendült. Április végétől szórványos megbetegedésekről vannak ismereteink, júniusra a kolera az egész ország területén járványossá vált, s hevesen dühöngött egész július folyamán. A járvány ereje csupán szeptember–október folyamán csendesedett az ország területének nagy részén.

A kolera 1849. évi „dühösködéséről” rendelkezésre álló adatok szerint a járvány idő- és térbeli kiterjedése, lefolyásának intenzitása, a megbetegedések és a halálozások száma egyaránt jóval felülmúlta a korábbi esztendőét. Már említett halotti anyakönyvi adataink alapján a vizsgált országterületen 76,56%-os halálozási többlet mutatkozik az 1843–1847 közötti koleramentes évek átlagához képest, s ráadásul térben az is igen egyenetlenül oszlik meg. A Tiszántúl és a Felvidék egyes területein több mint kétszer (!) annyi halálozás történt 1849-ben, mint egy „normális” évben, túlnyomórészt a kolera hatására.

kasaki00015.jpg Kozák csapat a 19. század közepén: a kolera mellett a félelem másik fő forrását ők jelentették 1849-ben  

Behurcolták vagy hazai fertőzés?

A szabadságharc végnapjaival foglalkozó szakirodalomban gyakran felbukkan, hogy a szörnyű betegséget az orosz csapatok hurcolták be Magyarországra, ezzel mintegy gyorsítva az ország amúgy is elkerülhetetlen vereségét. Erre a feltételezésre alapot adhatott, hogy a kolera – ami ugyanekkor Oroszországban is hevesen pusztított – valóban kiütött a Magyarországra küldött cári hadseregben, és rengeteg áldozatot szedett. Június végén és július elején alig három hét alatt majdnem 15 000 orosz katona halt bele a kolerafertőzésbe, s csapataik útját mindenütt (egyes helyeken sokáig mutogatott) hosszú földhányások, tömegsírok jelezték. Ha a tartalékokat nem számítjuk, a szabadságharc leverésére küldött orosz hadseregnek legalább egytizede lett a kolera áldozata Magyarországon.

A betegség különösen a főseregben pusztított, és a Kassa–Miskolc közötti úton Paskevicsnek nem kis aggodalomra adott okot. A miskolci Szücs Miklós július elején így írt naplójában: „A cholera a muszkák között szörnyű pusztítást tett, ablakomból egész napokon át a temetkezést láttam, a catholikus, református, görög iskolák, tímár, csizmadiaszín (…) tele voltak betegekkel, a szántó földeken is ástak sírokat. A háborúnak mindig újabb újabb borzalmai teljesednek ki…” A kolera elharapózását az orosz katonák között nagyban elősegítette az összezártság, az amúgy is rossz higiéniai viszonyok, az ellátás akadozása és az alultápláltság.

orosz_ta_bor_magyarorsza_gon.jpgOrosz tábor Magyarországon az 1849-es hadjárat idején

Bizonyosra vehetjük, hogy az 1849. évi kolera pusztítását nem az oroszoknak „köszönhetjük”, még ha egyes területeken a lakossággal való érintkezésük hozzá is járult a betegség terjedéséhez. Már röviddel a Szemere-kormány megalakulása után, június elején igen sok helyről érkeztek jelentések a kolera járványszerű fellépéséről, nagyarányú halálozásokról, méghozzá az ország olyan területeiről is, ahová később sem vonult be az orosz hadsereg. (A cári csapatok 1849. június 15–18. között lépték át a magyar határt, s ekkor már az ország számos, hadieseményektől nem terhelt térségében pusztított a kolera.) Forrásaink egybehangzó tanúsága szerint a cári csapatok között kassai táborozásuk során, június 24-én észlelték először a kolera erősödését, akkor, amikor Magyarország legtöbb vidékén már magas halálozásszámról vannak adatok. Bizonyosan tudjuk, hogy több, az orosz csapatok által érintett városban már jóval megérkezésük előtt tömegesen pusztított a kolera.

Sőt, azt sem mondhatjuk, hogy a betegséget 1849-ben egyáltalán behurcolták volna Magyarországra. 1848–49 telén csak csökkent a már meglévő fertőzés virulenciája, s áprilisban–májusban a lappangó járvány erőre kapott. Erre mutat, hogy az első járványszerű fellépések időpontjai megegyeznek több, egymástól távoli területen, s nem lehet a fertőzés egyenletes útvonalát kijelölni, vagyis annak felerősödése legfeljebb lokális okokra vezethető vissza. Egyszóval 1848–49-ben nem két kolerajárványról beszélhetünk, hanem egy járványnak két szakaszáról. (A kolera köztudottan inkább a meleg, nedves időt kedveli, s a nyári, illetve őszi hónapokban aktívabb.) Mindezt még alátámasztja, hogy – mint említettük – 1849 június–júliusában a kolera az egész világon hevesen pusztított, Európa olyan államaiban is, amelyeknek még távoli összeköttetései sem voltak az orosz hadsereggel.

A fertőzés felütötte fejét Haynau seregében is, és a komáromi csata idején több ezer osztrák katona esett ágynak. (Akadt olyan történetíró is, aki a fentiek miatt a kolerát kifejezetten a magyarok „szövetségesének” nevezte, mert lassította a szabadságharc katonai vereségének bekövetkeztét.) De a magyar honvédseregben is számos áldozatot követelt a betegség, aminek talán leglátványosabb jele, hogy július végén Répásy Mihály honvéd tábornok is a kolera áldozata lett. (Ő volt az egyetlen honvéd tábornok, aki emiatt nem érhette meg a fegyverletételt.)

 

_1881.jpgBogdan Villevalde: Az orosz lovasság elfoglal egy magyar falut

A nép kétségbeesése

A kolera pusztítása a magyar oldalra is hatással lehetett. „Nem csak hogy jelenleg emberek, hanem nyavalyák ellen is kell küzdenünk” – kezdődik a belügyminisztérium egyik júniusi jelentése. Bár június 18-án Szemere Bertalan miniszterelnök újra részletes közleményben tájékoztatta az országot a koleráról, és ismét hangsúlyozta, hogy nem fog izolációra sor kerülni, a törvényhatóságok jelentéseiből  érződik a rohamosan terjedő fertőzés miatti félelem. „A nép kétségbe van esve, Igazgató Úr!” – írta június közepén Kecskeméti Sándor Szolnok vidéki rendőrbiztos, miután Törökszentmiklóson a napi kolerahalálozások száma elérte a harmincat, a megbetegedéseké pedig jóval többet. Debrecen város vezetői július 13-án figyelmeztették Sillye Gábor kormánybiztost, hogy ne nagyon számítsanak a lakosság mozgósítására, mert a városban hetek óta kolerajárvány dühöng, és sokan elmenekültek az oroszoktól és a betegségtől való félelmükben.

A járvány okozta pánikot az általános bizonytalanság és a nyomasztó orvoshiány sok helyen tovább fokozta. Ilyen körülmények között még kevésbé meglepő, hogy Kossuth népfelkelésre buzdító felhívásai nem érték el céljukat. Mint minden ismeretlen eredetű pusztító járvány során, ekkor is az emberi érintkezések lehető legteljesebb elkerülése mutatkozott az egyetlen védekezési lehetőségnek. Az orvosokkal és a gyógymódokkal szembeni bizalmatlanság ezúttal is erősnek bizonyult.

Ugyanakkor Kossuth és köre igyekezett a kolera hírét a szabadságharc propagandájának is szolgálatába állítani. Július 14-én, Szegedről kibocsátott „A nemzethez!” című, általános népfelkelésre felhívó manifesztumának alapgondolatát az orosz csapatokat tizedelő kolera adta. A kolerát, mint a „magyarok istenének” mennyei eszközét írta le, amit az ég azért bocsátott rájuk, hogy a szabadság ellenségeit magyar földön érje el végzetük. „Hazafiak! ott villog elöl az égi pallos, mellynek láthatatlan ereje a döghalál képében irtja barbár ellenségeinket; kövessétek ez intő jelt…” – írta Kossuth.

a_nemzethez.pngKossuth kiáltványa a hivatalos lap, a Közlöny 1849. július 17-i számában jelent meg.

A kormányzó elnök azonban talán maga sem hitt a kolerától szenvedő orosz csapatokról szóló hírek mozgósító erejében. Minden bizonnyal tudta ugyanis, hogy a kolera már korábban és távolabbi területek magyar lakosságát is pusztította. Június 18-án a Békés megyei Dévaványán keresztülutazva személyesen is nyomasztó élményeket szerzett az ott dühöngő járványról. A vezetőknek tudniuk kellett arról is, hogy nem csupán az orosz sereget sújtó csapásról van szó, hanem világ-, de legalábbis európai méretű pandémiáról. Teleki Lászlóról, a szabadságharc párizsi követéről legalábbis biztosan tudjuk, hogy átélte a tavasszal és nyár elején a francia fővárosban dühöngő kolerajárványt.

Az 1848–49-es szabadságharc elvesztését tehát nem a végnapokban pusztító kolerajárvány okozta, de minden bizonnyal hozzájárult hátországának demoralizálódásához, az amúgy is létbizonytalanságban élő lakosság kiábrándulásához.

vila_gosi_fegyverlete_tel.jpgA világosi (nagyszőlősi) fegyverletétel ismeretlen festő közel egykorú képén

 Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr5815546796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bloggerman77 2020.03.25. 20:08:59

A kortársakat foglalkoztatta, mégha az utókor el is feledte: Jókai beleírta a Kőszívű ember fiaiba a szabadságharc alatti kolerát, Tallérossy Zebulon magát kolerásnak kiadva szökik el Rideghvárytól, éppen Kassán.

Pötyögtetek 2020.03.26. 14:40:32

2020-ban a magyar sajtó napján, lemondtak minden megemlékezést... mi lenne ma, ha Petőfiék is lefújták volna a Pilvax-akciót? 1848 mácius 15-én nyomtatták ki a 12 pontot, a nemzeti dalt, ami úgy kezdődik, hogy: Talpra magyar, hí a haza! Egy büdös szó nem esik benne holmi betegségről, járványról. Lemossuk a gyalázatot.

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2020.03.26. 14:43:17

@Pötyögtetek: 1848 márciusában nem lett volna okuk lemondani az akciót, még nem volt járvány. Lehetséges, hogy ha olyan a kolerahelyzet, mint 1849 nyarán, nem sok sikerrel jártak volna.

Muhammad Balfas 2020.03.26. 21:24:07

A Rákóczi-szabadságharc alatt meg a pestis tort ki..

Pötyögtetek 2020.03.26. 21:24:22

@Fónagy Zoltán: Igaz, igaz. A gyorsolvasás átka.