... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

„Édesse, küldd el nekem ide gyorskocsin Clavigot és Othellót” – Egy 19. századi színész "családi vállalkozása"

2020. február 29. - Fónagy Zoltán

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében! 

Az MTA BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a mindennaposnak számító családtípust teszi tudományos vizsgálat tárgyává a 16-19. századi Magyarországon. 
A csoport tagjai havonta egy-egy posztban mesélnek a népmesék nagyon is valóságos szereplői, a mostohák  és gyerekeik mindennapi életéről.

Szalisznyó Lilla a Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékének munkatársa Egressy Gábor levelezésének felhasználásával egy 19. századi "sztár" családjának hétköznapi életébe ad bepillantást.

Művészi sikerek és pénzgondok 

Egressy Gábor az 1837-ben megnyílt Pesti Magyar - 1840-től Nemzeti Színház - első nemzedékének vezető prózai színésze  volt. A népszerű művész a "munkahelyétől" kapott többhetes szabadságait 1838 és 1863 között rendszerint vidéki vendégszereplésekkel töltötte. Ilyenkor hivatásos színtársulatokkal és műkedvelőkkel egyaránt dolgozott. A negyedszázad alatt Magyarország és Erdély sok városát bejárta: megfordult például Pozsonyban, Székesfehérvárott, Nagykőrösön, Szabadkán, Baján, Pécsett, Jászberényben, Kolozsvárott, Máramarosszigeten, Debrecenben, Kassán és Miskolcon. Az általában telt házak előtt zajló vendégjátékai során Egressy sokat tett a klasszikusok (különösen a Shakespeare-drámák) és a kortárs színműirodalom népszerűsítéséért. Művészi küldetésének tekintette, hogy a magyar nyelvű színjátszás fellegvárának számító Nemzeti Színház egyre bővülő repertoárját vidéken is megismertesse.

A vendégjátékokat ugyanakkor szakmai presztízsének emelésére, "önreklámra" is használta: gondoskodott róla, hogy színésztársai, akik hozzá hasonlóan vendégszerepléseket vállaltak szabadságuk alatt, tudomást szerezzenek vidéki sikereiről. 1859 szeptemberében Debrecenből írott levelében például arra utasította kisebbik fiát, Árpádot, hogy „hirdesse ki a színháznál, hogy a tegnapi jövedelem 60 forinttal multa felül Füredi [Mihály] legnagyobb jövedelmét, még azt téve hozzá, hogy a Füredi Zártszéki ára egy forint vólt [=60 krajcár], az enyim pedig 80 xr”.

A család szempontjából a turnék legfontosabb hozadéka a pénzkereset volt, amely javított a família anyagi viszonyain. Nem véletlenül érzékeltette Egressy az idézett levélben a népszerű opera- és dalénekes Füredi Mihályét felülmúló sikerét éppen a jövedelem nagyságával. Pályafutása alatt előfordultak ugyan olyan időszakok is, amikor nem állt a Nemzeti Színház alkalmazásában, és szinte az egész évet vidéki vendégjátékokkal töltötte, "normális" helyzetnek azonban azt tekinthetjük, hogy a Nemzeti Színháztól kapott fizetését vidéki fellépéseinek hasznával egészítette ki. (A leghosszabb kényszerszünetet a szabadságharc utáni években szenvedte el: a közel egyéves törökországi emigrációból hazatérő színész 1850 augusztusa és 1855 áprilisa között Pesten csak alkalmilag játszhatott.) 1858-ban például szabadságidejét ekképp osztotta be: január 24. – február 3. Szabadka; február 12. – február 20. Arad; március 2. – március 9. Miskolc; július 8. – július 15. Szeged.

1_ke_p.jpgEgressy Gábor (1808-1866) 

Kereső családfő és eltartott családtagok

Az ötfős Egressy család - jóideig még a gyerekek felnevelése után is - szinte kizárólag a színész jövedelmeiből élt. A vidéki turnék biztosította többletkereset részben a középosztályi életszínvonal fenntartásához, illetve szerény emeléséhez kellett (többszobás lakást béreltek, volt megtakarításuk a takarékpénztárban, időnként vendégeskedtek, fürdőre utaztak, sokat adtak az öltözködésre, könyveket vásároltak stb.). Komoly nyomást jelentett a családfő szempontjából az a körülmény, hogy Egressy még az 1850-es évek végén is támogatta három felnőtt, de önálló egzisztenciával még nemigen rendelkező gyermekét.

A feleség és családanya, Szentpétery Zsuzsanna, akit a Nemzeti Színház 1837-től kardalosként (kórustag) és segédszínészként foglalkoztatott, 1848-ban „testileg rendkivül elnehezedvén”, felhagyott a színészi pályával.

Elsőszülött gyermekük, Ákos, tanulmányait félbehagyva 1848-ban - 16 évesen! - honvédnak állt, majd a szőlősi (világosi) fegyverletétel után több tízezer társával együtt besorozták az osztrák hadseregbe. Eleinte Itáliában, később Csehországban állomásozott. Miután 1860-ban huszár főhadnagyként leszerelt, az itáliai magyar légióhoz csatlakozott. (Az alakulat az olasz egység megteremtéséért folyó háború idején a magyar szabadságharc újrakezdésének reményében szerveződött.) Számfeletti tisztként előbb az acqui tiszti telepre, majd annak feloszlatása után a cuneói magyar tiszti telepre került. Apja 1864. júniusi agyvérzését követően elhagyta Olaszországot, és visszaköltözött szüleihez. 1865-ben, 33 évesen a mai Színház- és Filmművészeti Egyetem jogelődjének, a Színészeti Tanodának lett a tanulója. Katonáskodása alatt végig apja támogatására szorult. Egressy havi rendszerességgel küldött neki pénzt, és ahogyan feljebb került a katonai ranglétrán az egyre költségesebb felszereléséről és ruháztatásáról is gondoskodott.

2_ke_p.jpgEgressy Ákos (1832-1914)

A középső gyermek, Etelka 18 évesen, 1853. január 22-én hozzáment egy apjával egykorú, negyvenöt éves színészhez. Házasságuk a férj hűtlensége miatt mindössze néhány hónapig tartott, és a lány 1853. május 12-én visszaköltözött szüleihez. Válását 1859-ben véglegesítették. Válópere idején beleszeretett a család egyik régi barátjának, Telepy Györgynek a fiába, a később festőművészként hírnevet szerző Károlyba. Házasságkötésükig, 1853 és 1860 között a szüleivel élt Pesten, tehát huszonöt éves koráig az apja tartotta el.

A legfiatalabb gyermek, Árpád 1861-ig szintén a családjával lakott. Az 1850-es években valameddig az óbudai hajógyárban dolgozott, majd egy asztalosmester mellett inasként. 1861-ben rövid ideig a Nemzeti Színháznál kardalnok és segédszínész volt. Anyagilag 1861-től függetlenedett a családjától, amikor vidéki színésznek állt. 

4_ke_p.jpgEgressy Árpád (1836-1869)

A családi „vállalkozás”

Egressy Gábor az anyaszínházán kívül töltött hetekben megfeszített munkatempóban dolgozott: teljes szabadságidejét a vidéki fellépésekkel töltötte. Levelezésük tanúsága szerint ez csak úgy volt lehetséges, hogy a család többi tagja is kivette részét a feladatokból. Etelka például többször is vele utazott, hogy a fellépések előtt az öltözködésben, sminkelésben a segítségére legyen. Felesége és Pesten élő fia, Árpád a levélben érkező, többnyire sürgető kéréseket teljesítették: ha a színésznek valamire szüksége volt a fellépéseihez, azonnal előteremtették és utána küldték.

Egressy a turnékra nagy faládába csomagolva vitte magával a darabok szövegét, illetve a szerepeinek megfelelő jelmezeket és kellékeket. A színművek és a kosztümök egy része a sajátja volt, más része pedig a Nemzeti Színház könyvtárából, illetve kellék- és ruhatárából származott. Noha Egressy a vidéki színtársulatok igazgatóival előre egyeztette, hogy mely darabokban szándékozik fellépni, azt nem tudhatta biztosan, hogy a közönség milyen fogadtatásban részesíti majd az egyes előadásokat. Bizonytalansági tényezőt jelentett az együttes szakmai színvonala és felszerelése, továbbá hogy milyen ütemezésben zajlanak a próbák és az előadások, azaz hány szerepet sikerül majd eljátszania. Az is előfordult, hogy menet közben előre nem tervezett felkérést kapott, amihez újabb otthoni küldeményekre volt szüksége.

Szinte nem volt olyan távolléte, amikor ne szorult volna családja segítségére. A legegyszerűbb eset az volt, amikor az otthon meglévő színdarabok közül kellett néhányat utána küldeni. Ilyenről olvashatunk például 1854 szeptemberében, amikor megérkezett Debrecenbe. 1854. szeptember 22-én így írt feleségének:

Mivel tehát itt is, Aradon is többet kell játszanom eddigi szerepeimnél, kérlek édesse, küldd el nekem ide gyorskocsin Clavigot és Othellót. Mind a kettöt meg kapod könyvtáram legfelsö polczán, a jobb oldalon, hol a darabok együtt szoktak állani. Hanem minthogy Othelloból több hiányos példány van nálam, tehát mind azt küldd el a mit csak Othello czim alatt találsz a darabok közt.

5_ke_p.jpgEgressy Gábor levele Szentpétery Zsuzsannának (Tiszaújlak, 1854. november 6.)

Amikor olyan darabokra volt szüksége, amelyek nem voltak meg otthon , kisebbik fiát szalasztotta a Nemzeti Színházba, hogy kérje kölcsön az intézmény könyvtárosától: „Árpád, kérje ki Benkőtöl Kean, Párisi adós, Legjobb az egyenes út darabokat, és bepakolván, kereszt kötés alatt tegye rögtön postára, de nem levélpostára, hanem a málha szekér-postára.” 

Árpádnak azonban nemcsak kölcsönkérnie kellett darabszövegeket, hanem többször kapott olyan megbízást is, hogy másoljon le színdarabokat: Ha Hamletet leírtad: kérd ki Danitól a Makranczos hölgyet, és azt ird le minél gyorsabban, mert itt sincs meg, pedig arra lehetett volna jövedelmet csinálni.” Az ilyesfajta feladatokat Egressy azért bízta a fiára, mert világos, jól olvasható volt a kézírása, amit Etelkáról vagy Szentpétery Zsuzsannáról nem lehet elmondani.

Viszonylag gördülékenyen lehetett megoldani a felmerülő problémát akkor is, amikor az utazási előkészületek során valamit elfelejtettek bepakolni a faládába. A színész például egyszer felszerelésének kicsomagolása közben jött rá, hogy „[a] homlok kenöcsömet otthon hagytam vagy is nem pakoltátok be; kérlek édes, sietve küldjétek; egy kis bádog pixisben van; ha otthon nem találjátok, ugy a Színházban maradt, az az Constantin nem tette vissza a táskába, vagy pedig a fodrász fiu lopta el a helyemröl”. Az 1859. április 4-én Miskolcról küldött levélre Szentpétery Zsuzsanna 4 nap múlva azt válaszolta, hogy „a homlok festéket még tegnap mindjárt a gyors kocsira adtam a fodrásznál vólt”.

Komolyabb utánajárást igényeltek viszont azok az esetek, amikor a családtagoknak a Nemzeti Színház ruhatárából kellett kölcsönkérniük jelmezeket. 1843 szeptemberében Egressy Pozsonyban vendégszerepelt. Nem tudta pontosan, hogy hány előadásban kell fellépnie, ezért úgy döntött, a Lucrecia és a XII. Károly Rügen szigetén című darabokat még beiktatja műsorrendjébe. A feleségnek a következő jelmezeket kellett kikérnie a Nemzeti Színház jelmeztárának felelősétől: 

Aztán édes azon esetre, ha Lucretiát itt adni találom, mi igen hihető, Podráczkitól kérd el és rögtön küldjed gözösön, a’ következö ruha darabokat: Azon római öltözetet, mellyet Coriolánra szoktam használni, az az: testszín trikót és reklit, (az alsó reklimet és testszin kesztyüt is tedd hozzá édes) római fejér tunica hozzá fényes öv, és római palást, fejér; ezen kivül XII Károlyra, sárga szük nadrág, sárga hosszú mellény, sötét kék uniformis sárga hajtókával, sárga bőr öv, és nagy csizma. Minél elöbb küldjétek édes mert ezek már a’ jövö kedden alkalmasint kellenek.

egressy_dozsa.jpgEgressy Gábor Jókai Mór Dózsa György című drámájának címszerepében.
  Rohn Alajos litográfiája, OSZK Színháztörténeti Tár

A megbízott családtagnak azonban nemcsak arra kellett ügyelni, hogy a Nemzeti Színház jelmeztárából pontosan az előírtakat kérje el, hanem arra is, hogy mihamarabb postára adja azokat, ugyanis ebben az időben az egyes útvonalakon csak a hét bizonyos napjain járt a gyorskocsi vagy a gőzhajó. Egressy 1855. október 25-én Bajáról írott levelében arra kérte feleségét, hogy menjen be a színházba, keresse fel Pap József főruhatárnokot „és kérd el töle ezen ruhadarabokat: 1.) Az ezüst zubbonyomat Vak Bélából 2.) a virágos ezüst keskeny sálat, a mit nekem legutóbb csinált Othellora turbánnak. 3.) egy vörös bársony sapkát. Ezeket édes pakold be rögtön, és tedd fel a gözösre, hogy korán megkaphassam. Jutalomjátékomra kell, melly szerdán vagy csütörtökön lesz.” Szentpétery Zsuzsannára kész kálvária várt, mire megszerezte a férje által kért jelmezeket. A színész október 27-én újabb levelet küldött feleségének, jelezve, hogy a hajómenetrenddel is számoljon: „Siess édes az Othellora való küldeménnyel, mert ha Hétfön el nem küldted: akkor félek, hogy elkéstél, miután csak Szerdán jön ismét Gözös. Othello Csütörtökön lesz, utolsó szerepemül. A Vakbéla ezüst zubbonyát kértem egy ezüst sálat és vörös sapkát”.

Október 28-án Szentpétery Zsuzsanna a következő válaszlevelet küldte:

már délután fél négyre és az a semmi szabó a köntöst mit el kellene küldenem és mit tegnap azért nem adhatott ide mert jádczottak benne de ma már most harmadik szór küldöttem érte és még most sem hozza azért ha hólnap a gözösön meg nem kapod akkor a Keddin vagy Szerdán menö gözösön kerestesd valakivel mert akkor megy le ha még nem késö én nem értem azt a Szabót most hogy nem teszi szivesen mert láttam mikor beszéltem vélle hogy oljan vonakodva akarta is nem is az adását a köntösöknek.

A Nemzeti Színház akkori törvénykönyve szerint a ruhatári személyzetet a legkisebb vétség miatt is pénzbüntetéssel sújtották. Egyfelől „ha valamelly ruhatári kellék, vagy paróka, szakál valaki által elrontatik, vagy elveszne, az illetők azonnal jelenteni fogják, különben a kárt ők téritik meg”, másfelől: „az igazgatóság engedelme nélkül a szabók ¼ havi fizetés elvesztése alatt semmit sem fognak a ruhatárból valakinek hazulra kiadni”. Pap József volt a ruhatári személyzet közvetlen felettese, ő felelt azért, hogy a szükséges öltözetek, parókák, szakállak már a főpróbára elkészüljenek. Ha mulasztás történt, akkor háromtól huszonnégy krajcárig terjedő büntetést szabtak ki rá. A főruhatárnok a rendező vagy főfelügyelő által megírt ruhajegyzéket önkényesen nem módosíthatta. Ahhoz tehát, hogy Egressy Gábor kérésének Pap József eleget tegyen, azon túl, hogy a jelmezek kiadásához engedélyt kellett kérnie az igazgatóságtól, a következő heti játékrendet és főpróbarendet is ismernie kellett. A Szentpétery Zsuzsanna által felpanaszolt vonakodás valószínűleg Pap indokolt óvatosságából adódott.

pesti_magyar_szi_nha_z_1837_kuwasseg.jpgJoseph Kuwasseg: A Pesti Magyar Színház 1837-ben 

A feleség alighogy  postára adtalevelét, máris újabbat írt Egressynek, jelezve, hogy a jelmezek már nála vannak, de most meg a csomagküldéssel akadtak problémák:

Édes Gáborom! ma már ez második levelem hozzád az elsőt is olj szándékkal írtam hogy a postán megyen el de mikor végezém a Szabótól akkor kaptam meg a Köntösöket és rögtön vittem a gözhajóra de majd nem tudtam hová legyek mikor nem vették fel mert az oljan pakkot csak délután két óráig veszik fel akivel nem mengyen utas én pedig legjob akaratommal sem vóltam képes hamaráb elvinni mert tegnap estve még szükség vólt reá […] mi talán már alighanem késö reggel korán még elviszem a hajóhoz ha valahogy el tudnám küldeni mert van ott egy ismerősöm kit most is kerestem de meg nem kapván reggel azért ujra el mengyek és ha ez nem tesz a pakkal valamit ugy édes nem küldhetem el mert csak hétfőn – és szerdán menvén hajó szerdán késö lenne mert azt irod hogy csütörtökön már jösz haza én nem tudom mit csináljak azonban reggel még szerencsét probálok mert azt mondják ki jókor kél aranyat lél tehát én is jókor kelek te pedig levelet és pakkot egyszerre kaphatnád meg miután késö kelsz így osztán jó lenne.

Szentpétery Zsuzsanna színész múltja, személyes kapcsolatai, illetve a Nemzeti Színház működési rendjének ismerete nyilván sokat segített a megbízások teljesítésében.

6_ke_p.jpgSzentpétery Zsuzsanna levele Egressy Gábornak (Pest, 1865. július 23.)

Asszisztens a családból

Etelka lányuk ugyan nem lett színész, de apját a vidéki vendégszereplésekre elkísérve sok mindent megtanult a mesterség prózai hátteréről. Jelenléte egyúttal társaságot, családi környezetet is jelentett a sokszor hosszú hetekig úton lévő Egressynek, aki leveleiben gyakran panaszolta családtagjai, különösen felesége hiányát. Igaz, Etelka asszisztensi ügyességével nem mindig volt megelégedve:

Hamletben meghűtöttem magamat a léghúzamban, és iszonyu náthát kaptam, nem tudom hogy fogok holnap játszhatni. Etelke is igen nagy boszuságot okozott már nehányszor; Garrik estéjén meg is szidtam keményen, − s nem is hoznám el többet soha, mert ö csak magát szereti, s engem igen elhanyagol…. Most ugyan többet gondol velem, de tudom hogy nem fog sokáig tartani. Bár te volnál itt helyette édes!

Az esetenkénti bosszankodás ellenére azonban később is magával vitte Etelkát, és az apa-lánya együttműködés mindkettejüknek jót tett. A megjelenésére, ruházkodására sokat adó, a jelmezek világában otthonosan mozgó színész még arra is vállalkozott, hogy a lányával elmenjen ruhát vásárolni, ami egyébként inkább az anyák vagy nőrokonok feladata volt.

Szeretett Kedves jó Anyám tegnap indítottunk el két skatulyát a feleslegesebb holmikkal és ma ujra egyett, a melyben ruháimbol is küldöttem egy kis mustrát, miket itt vett nekem Kedves Apám egyiket a vásárban t. i. a vereskoczkást, a másikat, meg az előtt vettem Fodornéval míg még itt voltak, rőfét 3 vfrtjával, mint látni fogja Ked. anyám nem a legfinomabb kazsmir ugyan, de e’ szövetben itt ez volt legolcsobb a melyik már kissé finomabb mind másfélszer drágább és igy leg czélszerűbbnek találtam ezt venni; miután már rég ohajtottam valamiféle egyszínű kazsmir ruhát, ennek ugyan a színe nem sokat igért sőt mikor meg vettem apámnak nem tetszett ’s most miolta készen van igen szolid kis ruha azt mondja, ’s az ő tetszését is meg nyerte.

miskolc_szi_nha_z.jpgAz 1857. szeptember 3-án megnyílt miskolci színház.

Etelkának az utazás, az elfoglaltság segített túljutni tönkrement házassága kudarcán. Apja színpadi sikerei a társasági élet középpontjává tették őket, akármerre jártak. A népszerűség fényéből jutott a lánynak is, aki szívesen sütkérezett a figyelemben:

a napokban tette azon észrevételt Ked. Apám hogy e’ Vidéki körutunkban, valamenyi fiatal léány, mind belém szeretett, kivel csak némi érintkezésbe voltam Sweizerék, szathmári fő inspectorék, Koszkának neje meg valami szül bároné szinte. A Plébános is egy nagyszerű ebédet adott az Apám tiszteletére, mult vasárnap 3án ez Nagy Bánya ’s tán itt az egész Vidék legjelesbb szónoka, ’s papja igen derék ember, olyan toásztot mondott az ebéd alatt Ked. Apámnak

(A "belém szeretett" kifejezés a romantika korának gyakran túlzásokba eső érzelmi kommunikációjában a "barátságába fogadott"-nak felel meg. legalábbis a levélben elmesélt szituációkban.)  

Apám Tegnap játszott utolsót – ugy látszik mindenki lelki ismeretet csinált belőlle hogy a színházban ott legyen – mert zsufolva volt, és a mint Ked. Apám kilépett szebbnél szebb – koszorúk repültek felé a legszebb természetes virágokból, egy különösen tisztán kaméliákból gyönyörü szalagokkal ez utobbi természetesen az »enyimek« része és tulajdona [a feleségé és Etelkáé]. ‒ Annyi a babérunk hogy a hajdani Roma valaménnyi nagy férfiát meg koszorúzhatnok. De hadd – mondjam el mi a játék után következett. Vagy 24 fáklyás isszonyu nép tömeggel közre veszik apámat ’s a közönség is utánna masiroz a Rákoczi indulóján egész hazáig folytonos éljenzések közt.

3_ke_p.jpgEgressy Etelka (1835-1909) és elsőszülött gyermeke, Telepy Gabriella

 A szokás hatalmában

A családi segítséggel zajló vendégszereplések olyannyira részévé váltak Egressy Gábor életének, hogy még akkor is találunk ebben a témakörben leveleket, amikor már nem igazán voltak rászorulva a kiegészítő jövedelemre. A színész 1865-ben agyvérzését követően a gräfenbergi fürdőben lábadozott, és leveleiben arra ösztökélte a családját, hogy szervezzenek neki vidéki fellépéseket: egy színházi ügynök segítségével találjanak társulatot, amely fogadná őt.

Kérlek édes, szedjétek rendbe jó előre a ruháimat és kellékeimet, hogy miattok zavarba ne jőjjek. Ne feledkezzetek el a legkissebb kellékről sem. Előbb Hamletet játszom, aztán a Felolvasó nőt, aztán Brankovicsot, aztán vagy Bánkbánt, vagy az Igaz barátot, vagy Báró és bankárt. Mit gondoltok, melyik legyen e három közől? […] A mennyire eszembe jut ide is jegyzem mindjárt a szükségeseket.

Hamlet.
Gyapju alsó trikó, az uj
Fekete trikó. (Czipőt itt kell csináltatnom.)
Vapeur ingek, egy nyakfodorral.
A fekete bársony öltözet, két övvel.
A gyémánt csillag és két gomb.
Fekete barét, fekete toll (a szinházi fiókban van.).
A festékek (a színházi kasztenben vannak.).
Barna szőr és szürke (Delettertől 50 kr-ért.).
Hajporos skatulya a puflival, smink (a színházb.).
Kis tükör Barna viaszkenőcs (a szinházban, vagy a bádog skatulyában.);
Egyenes kard.
Darab és szerepek, az enyémek, a könyvtáromban vannak.

A korábbi évekből ismerős segítségkérésen túl (kellékek, jelmezek gondozása) a családtagok kapcsolata új szintre lép: Egressy szakmai kérdésben támaszkodik rájuk, véleményüket kéri a darabválasztásról. Ekkora ugyanis már mindkét fia a Színészeti Tanoda hallgatója volt. Pályájuk több kitérő után az apai utat követte, színészek lettek.

A családi levelezésből kiolvasható, hogy Egressy Gáborék egymást érzelmileg és a gyakorlatban egyaránt támogató, összetartó családot alkottak. Több évtizeden át szinte közös „vállalkozásként” is működtek, a családot eltartó és irányító Egressy Gábor vezetésével. Az apa foglalkozása mindannyiuk életében komoly szerepet játszott. A nagy színész számára felesége és gyerekei olyan hátországot jelentettek, amelyre szakmai feladatainak megoldásában is számíthatott.

egressy_ga_bor_si_rja.jpgEgressy Gábor és családjának sírja Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

Az idézetek és részben a képek forrása: „Irjátok a mi tollatokra jön”: Egressy Gábor családi levelezése (1841−1865), sajtó alá rendezte: Szalisznyó Lilla, Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017, I−II.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr2715495884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.