... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

Pozsonyi polgárok családi stratégiái a 18. században

2019. november 08. - Fónagy Zoltán

csaladok_1_1.jpg 

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében! 

Az MTA BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a mindennaposnak számító családtípust teszi tudományos vizsgálat tárgyává a 16-19. századi Magyarországon. 
A csoport tagjai havonta egy-egy posztban mesélnek a népmesék nagyon is valóságos szereplői, a mostohák  és gyerekeik mindennapi életéről.

Tóth Árpád, a Miskolci Egyetem docense egy 18. századi pozsonyi polgárcsalád két generációjának életútját követi nyomon. Bemutatja, mennyire szokványos tapasztalat lehetett mozaikcsaládban élni a koraújkorban, és hogy a mostohagyerekek sorsa nem alakult törvényszerűen mostohán... 

Kétszázhetven esztendővel ezelőtt, 1749. október 6-án furcsa esküvőre került sor Pozsonyban. Az evangélikus gyülekezet külvárosi imaházában egy özvegy mészárosmester, Matthias Christian Riedel vette feleségül néhai céhtársa özvegyét, Maria Elisabeth Schreibert. A vőlegény csak 8 hónapja, a menyasszony viszont már két és fél éve elvesztette korábbi házastársát.

Az esküvő idejére mindketten negyvenedik évükhöz közelítettek, ám az újraházasodás még ilyen magas korban sem számított ritkaságnak a korabeli városi polgárság körében. Az viszont elég különlegesnek számított, hogy a friggyel mennyire népes és egyben bonyolult szerkezetű család keletkezett. Mindketten hoztak ugyanis mostohagyermekeket az új családjukba, sőt aránylag magas életkoruk ellenére a házaspárnak két közös gyermeke is született. Igaz, a második, Maria Elisabeth néhány nappal a keresztelője után meghalt (az ekkor 43 éves anya ekkor szült utoljára), fiuk, Thomas viszont hosszú életet élt. A következőkben így összesen 17 (!), a házaspárhoz kötődő édes- és a mostohagyermek: fiúk és lányok, már kiházasítottak és még kiskorúak sorsát tekinthetjük át.

riedel_schreiber_cop_1749_fams_brat_ev_625_148.jpg

Matthias Christian Riedel és Maria Elisabeth Schreiber 1749. október  6-i házasságkötésének bejegyzése a pozsonyi evangélikus egyház anyakönyvében, 39. szám  

A vállalkozók előfutárai

Kik voltak a történet főszereplői és hogyan alakulhatott ki ilyen népes család? A földrajzi háttér Pozsony, a Magyar Királyság kormányának és országgyűlésének székhelye. A város lakossága ugyan még az 1780-as években sem érte el a harmincezer főt, ám ennek ellenére ez volt a legnépesebb település Magyarországon ekkoriban. Alighanem a legurbánusabb is: a Magyar Kamara székháza például idehaza különlegességnek számított három emeletével, belvárosának főutcáján pedig a legtekintélyesebb főnemesi családok elegáns palotái sorakoztak. A részben városlakó életet élő arisztokratákon kívül ügyvédek, valamint a Német-Római Birodalomból nagy számban ide vándorló kézművesek és kereskedők is színesítették társadalmát, illetve élénkítették gazdasági életét fogyasztóként.

pressburg_1787.jpgPozsony 1787-ben készült látképe. A dunai átkelést "repülőhíd", a két part között ingaszerűen közlekedő komp szolgálta. 

Ebben a gazdasági életben különösen fontos szerepet játszottak a mészárosok. Ők a szarvasmarha-kereskedelem révén a korabeli Magyarország legjelentősebb exportőrei voltak, és a leggazdagabb, legtekintélyesebb polgárok közé tartoztak. Néhányan még a nemesség-adományozás királyi kegyében is részesültek. „Céhüket” societas-ként vagy Compagnie-ként (társulat, társaság) említik a források. A mészárosok társulásai a kor mércéje szerint hatalmas tőkéket mozgattak és komoly logisztikai szervezetet működtettek, hogy a felhizlalt ökrök csordáit eljuttassák az Alföldről egészen Bécsig, sőt Dél-Németországig. A menyasszony két évvel korábban, 61 évesen elhunyt előző férje, Johann Hieronymus Schlechtsleben is ennek a pozsonyi tőzsértársaságnak volt a tagja, csakúgy, mint a vőlegény, Matthias Christian Riedel.

marhacsorda.jpgA szürkemarha évszázadokon keresztül Magyarország fő exportcikke volt. A keresett áru többnyire 100-200 állatból álló csordákban, saját lábán jutott el az Alföldről Bécsbe, Dél-Németországba és Észak-Itáliába. A hónapokig tartó úton legelőket, pihenőket kellett bérelni, folyókon való átkelésről gondoskodni. A marhakereskedelem tisztes nyereséggel, de kockázatokkal is  járt, és jelentős tőkére volt szükség hozzá.   

A mátkapár előélete

Riedel 26 évesen nősült meg először, és ebből a házasságából öt gyermeke született. Közülük az első kétévesen, a harmadik, szintén egy lány, hatévesen halt meg; utóbbi elvesztését csak egy héttel élte túl az anya. A két életben maradt lány, valamint a fiú – az ifjabb Matthias Christian – még kisgyermekkorban voltak, amikor az esküvővel mostohaanyát kaptak.

Ennél bonyolultabb volt a menyasszony, Maria Elisabeth Schreiber előélete. Ő hat gyermeket szült első férjének, Schlechtslebennek. Közülük négy lányról biztosan tudjuk, hogy életben voltak az újraházasodás idején, egy további kislányt kétévesen, még apja életében eltemettek. Egyetlen fiukról, az 1730-ban született Johann Samuelről az az utolsó adatunk, hogy szülei 1742 tavaszán a pozsonyi gimnáziumból magyar szóra küldték. (A többnemzetiségű Magyarországon elterjedt szokás volt, hogy nemesek és jómódú polgárok egy-két évre más város iskolájába küldték fiaikat „idegen szóra”, hogy más hazai nyelvek alapjait is elsajátítsák.)

Az asszony azonban 1749-ben a férje előző házasságából származó gyermekek – tehát mostohagyermekei – közül is hozott magával egy hajadont az új mozaikcsaládba. Schlechtslebennek ugyanis ő a második felesége volt. „Elődje”, Maria Magdalena Pauer négy gyermeket szült, akik közül három lány volt életben, az egyetlen fiú, Johann Conrad hároméves korában elhunyt. (Az újraházasodásokról egy másik poszt a blogon: "Mert a vének bujaságra - a leánykák erszényre néznek")

 

schule_kinder_18_jh.png

Gyermekek egy városi fiúiskolában 1750 körül 

Házassági stratégiák

Az 1749-es esküvővel egy olyan mozaikcsalád keletkezett, amelyben hét lány várt kiházasításra. (A Schlechtsleben első házasságából két lány már „elkelt” ekkorra.) Nincs módunk pontosan követni, hogy miként alakult a háztartás összetétele a következő bő három évtizedben, az asszony 1782-ben bekövetkezett haláláig. Nem tudjuk, hogy minden lány a (mostoha)szülőkkel lakott-e a kiházasításáig. A végeredmény viszont egyértelmű: egy kivétellel az összes lányt sikerült férjhez adni, méghozzá társadalmi rangban a családhoz méltó pozsonyi polgárokhoz. A kivétel Maria Clara Schlechtsleben volt, aki 62 évesen, 17 évvel szülei halála után hajadonként fejezte be életét. Semmi biztosat nem tudunk arról, hogy idős korában hol, kinek a háztartásában lakott. A kor szokásait ismerve csak feltételezhetjük, hogy a korosodó „vénlányt” nővére, a szülők halálakor már megözvegyült Maria Eleonora vette magához, és vonta be két félárva lányának a felnevelésébe.

Érdemes a kiházasításokat közelebbről is megvizsgálni! Ezek sorozata 1752-ben, az akkor 25 éves Maria Katharina Schlechtslebennel kezdődött, és az idős szülők még 1780-ban is jelen lehettek egy lányuk, a 40 esztendős Maria Sophia Schechtsleben lakodalmán. Két lány ekkor még hajadon volt, egyikük, Maria Susanna Riedel csak a szülők halála után, 1783-ban – 42 évesen! – ment férjhez. A család összetartására utal, hogy esküvőjén sógorai tanúskodtak: vérszerinti húgának, Maria Rosina Riedelnek a férje, Georg Friedrich Sauber kereskedő, valamint mostohanővérének, Maria Sophia Schlechtslebennek a férje, Samuel Langwieser mészáros kísérték az oltárhoz. A kor gyakorlata szerint a házasulókat a család rangidős tagjai „képviselték”, és Riedeléknél ekkor már ők ketten jöttek számításba ebben a szerepkörben.

schla_chter_wappen.jpg

A mészároscéhek címerében szinte mindenütt ez a két motívum: szarvasmarha és bárd szerepelt  

A kiházasítási kor meglehetősen különbözően alakult: az összesen nyolc férjezett nővér közül négyen húszas éveikben alapítottak családot, hárman viszont elmúltak negyven évesek, amire férjhez mentek. Az utóbbi esetekben a házasságkötés mögött már aligha a család folytatásának biztosítása, társadalmi státuszának átörökítése állt célként. A 45 éves Maria Elisabeth Schlechtsleben például 1763-ban egy olyan férfival kötötte össze életét Joseph Freysmuth posztókészítő mester személyében, akinek két korábbi felesége már legalább nyolc gyermeket szült. Közülük három fiú nevével találkozhatunk a pozsonyi evangélikus gimnázium anyakönyveiben, sőt ketten rangos német egyetemek (Wittenberg, Göttingen, Lipcse) hallgatói között is feltűntek. Ha Freysmuthnak célja lett volna saját kézműves mesteri státuszának tovább örökítése, nyilván talált volna módot erre, ám nincs nyoma annak, hogy a családi üzem akár egyik fia, akár egy vő révén tovább működött volna halála után. Ha viszont nem a megfelelő utód biztosítása vezette az ekkor 55 éves férfit a harmadik házasságába, akkor vajon milyen más szempont vezethette? Természetesen nem zárható ki a magánytól való menekülés, esetleg a vonzalom mint motiváció, de joggal felmerülhet az is, hogy a tekintélyes Riedel családdal való rokonságból fakadó társadalmi rangemelkedés lebegett a szeme előtt.

Még inkább indokolt ez a feltételezés a 42 éves korára immár apját és mostohaanyját is elveszítő Maria Susanna Riedel házasságával kapcsolatban. Őt a kilenc évvel fiatalabb Matthias Christian Aufschläger mészáros vette feleségül. A vőlegénynek az előző évben elhunyt Riedel a keresztapja volt: a keresztnevek egyezése is tükrözi a szoros patrónusi kapcsolatot. Aufschläger korántsem büszkélkedhetett olyan előkelő háttérrel, mint Riedelék. Apja Dél-Németországból érkezett „bevándorló” volt Pozsonyban, ahol kitanulta ugyan a mészáros mesterséget, de nem szerezte meg a polgárjogot, és a nem céhes mesterként, hanem kocsmárosként tartotta el családját. Az ifjabb Aufschläger lánykérése tehát jelenthette azt is, hogy gondoskodni kíván elhunyt mentora család nélkül maradt „árvájáról”, de a házasság kétségtelenül társadalmi emelkedést is jelentett számára. Az esküvő előtt negyedévvel ugyanis a városi tanács odaítélte neki a polgári címet, amely apjának sem azelőtt, sem később nem adatott meg. A menyasszony életkora okán a házaspárnak nem sok esélye lehetett a családalapításra, ám a következő évben a 43 éves „fiatalasszony” fiút szült. (Az egyetlen utód a gimnáziumi évek után elhagyta a várost, és Pestre vándorolt.)

A harmadik későn - negyven évesen - férjhez ment lánytestvérnek, Maria Sophia Schlechtslebennek viszont már nem  született gyermeke. Amikor 19 év múlva meghalt, özvegye, Samuel Langwieser néhány hónap után újból megnősült, így újabb házassága révén gondoskodott örökösről. (A párválasztás szempontjairól a hagyományos társadalomban bővebben: "Szerelem nélkül is köttethetők boldog házasságok" és "Egy-egy mosoly, egy-egy kacsintás")

pozsony_orsza_gha_z.jpg

A Magyar Királyi Kamarát II. József Budára költöztette. A megüresedett pozsonyi épületet "országházként" emlegették, itt ülésezett ugyanis 1802-1848 között a rendi országgyűlés

Tekintély és vagyon

A Riedel-mozaikcsalád lánygyermekeinek sorsa azért is figyelemre méltó, mert okkal feltételezhetjük, hogy a sok kiházasítás tetemes anyagi terhet róhatott a szülőkre. A Riedelek a pozsonyi evangélikus közösség legtekintélyesebb famíliái közé tartoztak. Nemcsak „főszereplőnk”, Matthias Christian, hanem már apja, Johann Christian és apai nagybátyja, Johann Georg is bekerült a város választott polgárságába. (A „képviselőtestületi” tagság inkább megtiszteltetésnek számított, mint tényleges hatalmi pozíciónak.) Már a nagyapa, id. Johann Christian, sőt a dédapa, Johann is polgárjoggal rendelkező mészárosként élt Pozsonyban.

Valószínű, hogy a család elismertsége együtt járt a vagyonosságukkal. Matthias Christian Riedel 1747-ben a Magyar Kamara székháza felé vezető Ventur utcában vett házat. (Az anyai ágon örökölt házat vásárolta vissza a rokonoktól.) Ez az utca a belváros legrangosabb részei közé számított: a Riedel-házzal átellenben a gróf Erdődy, Illésházy és Pálffy családok palotái álltak. A ház forgalmi értékét érzékelteti, hogy a frissen megözvegyült Riedel két évvel később 4400 forintért adta el egy kereskedőnek. A vételár kifejezetten magasnak számít a korabeli pozsonyi lakóházak között.

Riedel néhány évvel később megörökölte apjának házát is, amely a Mihály kapu külső oldala előtt elterülő Négyvödrös utcában állt, ennek értékéről azonban nincs adatunk. A városi ingatlanátírási kötetek Riedel számos további ingatlanjáról (szőlőkről, kertekről) tesznek említést, amelyek a mészárosmester vagyonosságát jelzik. Logikus lenne feltételezni, hogy ezek eladásai egy-egy lány kiházasításához kapcsolódtak, ezt azonban nem állíthatjuk biztosan.

p1010266_1.JPG

Pozsony belvárosának térképén zöld színnel jelöltem a Riedel-házat, kékkel a közeli főúri palotákat, narancsárgával pedig a két kormányszék, a Helytartótanács és a Kamara épületét

Családi támogatás a mozaikcsaládban

Érdekes képet mutat a Riedel-mozaikcsalád belső viszonyairól a mészárosmester végrendelete, amelyet 1782 októberében, nem sokkal halála előtt készített. A testamentum a kedvezményezettek négy kategóriáját különböztette meg. A 7000 forintra taksált ingóságok második házasságából született kisebb lányának, illetve férjének, Saubernek a tulajdonába kerültek. Nagyobbik, még kiházasítatlan lánya a végrendelkező iránti gondoskodásért 500, a még ki nem adott anyai örökség fejében pedig 1064 forintot kapott. A felesége korábbi házasságából született összes lány (köztük a pártában maradt, ekkor már 45 éves Clara) mindössze 100–100 forintban részesült, ami jóval alacsonyabb az édesgyermekekénél. Még jelképes nagyságú örökséghez sem jutott viszont a Schlechtsleben-Pauer házaspár három lánya, azaz azok a mostohagyermekek, akikhez már a fél évvel korábban elhunyt feleségének sem volt vérségi kapcsolata. Annak sem látszik nyoma, hogy a Schlechtsleben-fiú – a volt feleség édesgyermeke – a kedvezményezettek közé került volna. (Róla nem tudjuk, egyáltalán életben volt-e még ekkor, vagy voltak-e utódai.)

Szó esik viszont a második házasságából született fiúról, Thomas Gottliebről. A testamentumban az apa egyrészt leszögezi szándékát, hogy öröksége a három vér szerinti gyermeke között egyenlő mértékben oszoljon el. Másrészt viszont utal arra, hogy a fiú korábban már 2600 forintot megkapott (nem derül ki, mikor, milyen élethelyzetben), ami levonandó az örökségéből, ellenben az ő örökrésze is meg kell, hogy haladja az 1000 forintot.

riedel_testament.png

Matthias Christian Riedel 1782. október 12-én kelt végrendeletét a városi tanács e célra rendszeresített könyvébe jegyezték be. "Kihirdettetett 1783. november 13-án"  

A végrendelet fényt vet a fiúk és lányok családi támogatásának eltérő gyakorlatára. A fiúgyermekek általában tízes éveik elején elhagyták a szülői háztartást és egyben a várost is. (A kézművescsaládokban Európa-szerte ez volt a szokás a koraújkorban.) Későbbi életükről többnyire csak szerencsés véletleneknek köszönhetően tudhatunk meg valamit. Ez a helyzet az 1751-ben született Thomas Gottlieb Riedel esetében is, aki kétségkívül azonos a bécsi evangélikus gyülekezet halálozási anyakönyvében pozsonyi születésűként szereplő, 1831-ben a császárvárosban 81 évesen elhunyt Theophilus von Riedellel. A bejegyzés szerint a férfi nőtlen volt, státusza szerint pedig az erdélyi kancellárián udvari titkár. Szintén őróla szól két egyetemi beiratkozási adat: 1771-től Jénában volt hallgató, 1785-ban pedig Göttingenben a jogi képzést kezdte meg. Ezek az adatok azt jelzik, hogy az ifjú Riedel kiváló oktatásban részesült, és hogy pályafutásának végére az állami igazgatásban aránylag magas tisztségre jutott, a nevében szereplő ’von’ szócska alapján talán nemességet is nyert. Nem tudhatjuk, hogy karrierjében mekkora szerepet játszott apja vagyona, azt sem, hogy a szülői szándéknak megfelelően alakult-e életútja az állami hivatalnoki pálya irányában? A végrendelet adatain keresztül azonban valószínűleg látszik, hogy a szülők tetemes összeggel segítették fiuk pályakezdését.

magyar_kancella_ria_be_cs.jpg

A Magyar, illetve az Erdélyi Udvari Kancellária közös épülete Bécsben; utóbbiban hivatalnokoskodott Riedelék fia.  A Bankgasse 4-6. alatti palotában ma a magyar nagykövetség működik 

A mozaikcsalád mint „normális” tapasztalat

A Riedel-Schreiber mozaikcsaládban a gyermekek a kor viszonyaihoz képest szokatlanul nagy arányban megérték a felnőttkort. Túlnyomó többségük lány volt, tehát kiházasításuk költséges feladata várt a szülőkre. Közülük csak egynek jutott osztályrészül az a sors, hogy a korosodó szülők mellett hajadonként öregedjen meg. Ám a felnőttkori státusz szintjében jelentős különbség mutatkozott: az egyetlen közös gyermek esetében egyértelmű rangemelkedést látunk, míg mostohatestvéreinek a szülők polgári státuszát sikerült megőrizniük. Annak eldöntéséhez, hogy ezt a különbséget mi okozta, nincs elég támpontunk. Lehet, hogy a gyermek neme (Thomas Gottlieb egyetlen fiúként előnyben lehetett), de lehet, hogy inkább az eltérő rokonsági viszony (édes-, illetve  mostohagyermek) következménye volt a különbség. Azt sem tudhatjuk, hogy maguk az érintettek törekedtek-e egyáltalán a magasabb társadalmi rang elérésére? A múltban élt emberek túlnyomó részének motivációira legfeljebb következtetni tudunk, hiszen a szándékokról és a mérlegelésekről csak nagyon ritkán állnak rendelkezésünkre személyes források.

Ha arra a kérdésre szeretnénk választ adni a fenti családtörténet alapján, hogy milyen sors várt a megárvult és mozaikcsaládba került gyerekekre a kora újkori városi polgárság világában, akkor azt mondhatjuk, hogy a kép ellentmondásos. A történet férfi főszereplője, Matthias Christian Riedel kisgyermek korától maga is megtapasztalhatta, hogy a mostoha-viszony természetes és nem jár feltétlenül hátránnyal: kétéves korától őt is mostohaanya nevelte, akinek halála után apja harmadszor is megnősült. De az előző nemzedékek családi történeteiben is szép számmal szerepeltek mostohaszülők és féltestvérek. A férfi anyai nagyanyja és apai nagyapja is többször házasodott, apai nagynénjének pedig mindkét nászából születtek gyermekei. Saját féltestvérének példája révén még a láncházasság gyakorlatát is közelről láthatta: Johann David Riedel szappanfőző mester 1746-ban Sopronban egy özvegyasszonyt vett feleségül, aztán őt eltemetve 1751-ben újra megnősült, ám ezt az új asszonyt 1758-ban ismét oltárhoz vezették, miután Riedel is meghalt. A céhtársak és az ismerős pozsonyi polgárok családjaiban szintén sűrűn fordultak elő a mozaikcsalád kialakulásához vezető életesemények: újraházasodások és féltestvérek születése. A személyes tapasztalatok hozzászoktathatták Riedelt és kortársait, hogy a gyerekekről való gondoskodásra és nevelésükre akkor is van megoldás, ha valamelyik szülő még azok felnőtté válása előtt meghal.

Vajon milyen lehetett a mozaikcsaládok statisztikai gyakorisága? 1795 és 1797 között a pozsonyi evangélikus gyülekezetben a városban lakók összesen 145 házasságot kötöttek. Többségükben (63 %) mindkét házasulónak ez volt az első házassága, és a frigyek 37 százalékában volt legalább az egyik fél özvegy. Az özvegyek által kötött 54 házasságból 40-ben született már gyermeke legalább az egyik házasulónak a korábbi kapcsolatában, de csak 28 párról tudjuk biztosan, hogy volt élő (mostoha)gyermek az újraházasodás idején. A kutatás jelenlegi, kezdeti szakaszában csak annyit kockáztathatunk meg, hogy a mostohaszülők és -testvérek jelenléte gyakori, de nem általános tapasztalat volt a premodern magyarországi városok társadalmi életében. (Az érzelmi viszonyokól olvashat a Széchenyi István, illetve Szendrey Júlia mozaikcsaládjáról szóló posztokban is.) 

mariatheresiaoldfamily.jpgRiedelék családtörténete jórészt Mária Terézia és fia, II. József uralkodása idején játszódott. A királynő élete utolsó 15 évét özvegyként élte le. Gyerekei házasságát ő rendezte el: egy uralkodócsalád esetében a dinasztikus kapcsolatépítés szempontjai vezérelték a párválasztást. 

 Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr8414969478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bjutiful 2019.11.10. 02:00:05

Nagyon érdekes volt olvasni! Köszönöm !