... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

A Nagy Szent Család. Szent Anna kultusza a késő középkori Magyarországon

2019. március 02. - Fónagy Zoltán

csaladok_1_1.jpg

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében! 

Az MTA BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a mindennaposnak számító családtípust teszi tudományos vizsgálat tárgyává a 16-19. századi Magyarországon. 
A csoport tagjai havonta egy-egy posztban mesélnek a népmesék nagyon is valóságos szereplői, a mostohák  és gyerekeik mindennapi életéről.

Nagy Emőke művészettörténész a keresztény hitvilág központi családtörténetén - Jézus szűkebb és tágabb családi viszonyain - vezeti végig az olvasót, különös tekintettel a legendák magyarországi képzőművészeti emlékeire.
A szerző a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár levéltárosa és a  kolozsvári Szent Mihály plébánia galérájának muzeológus munkatársa.

A középkorban az egyik leggazdagabb szentkultusz Szent Anna alakja körül alakult ki. Mária édesanyjának, azaz Jézus nagyanyjának népi kultusza leginkább a termékenységhez kapcsolódott, és pogány elemeket is tartalmazott.  A polgárság és a nemesség körében Annát anya, nagyanya és matriarcha mivoltában tisztelték. A népi Anna-kultusz az idők során több mondával is egybemosódhatott, ilyen az erdélyi Szent Anna-tó legendája, mely valószínűleg újkori keletű. A magyar néphagyomány Kedd asszonyaként is nevezi Szent Annát életének fő eseményeire - születésére és halálára, illetve Szűz Mária születésére - emlékeztetve. A középkor végétől a keddet a szent tiszteletének ajánlották.

Szent Anna a késő középkor folyamán a család és a nemzetség oltalmazójává vált: mint matriarchában, benne látták ugyanis Jézus tágabb értelemben vett családjának magvát. Mivel későn részesült gyermekáldásban, ezért a vajúdó nők, a terhes asszonyok patrónájaként is tisztelték, de pestis idején is imádkoztak hozzá. A barokk korban a jó halál patrónájaként is számon tartották, valószínűleg annak köszönhetően, hogy halálakor a kis Jézus jelen volt halálos ágyánál.

basilika_seckau_bischofskapelle_maria-kro_nungsaltar_predella_anna_selbdritt_1507.jpg

Szent Anna harmadmagával a seckaui (Ausztria) bazilika oltárán. 1507.

A legenda eredete

Mária szüleinek, Annának és Joachimnak a nevét első ízben Jakab protoevangéliuma említette az i. sz. 2. században. A hivatalosan elfogadott (kanonizált) evangéliumok hiányosságait "kipótló" protoevangéliumot jól ismerték a keleti kereszténységben. A mű hatékonyan népszerűsítette a Mária gyerekkoráról szóló történeteket, és megteremtette a Szűzhöz kapcsolódó liturgikus ünnepeket. Nyugaton a protoevangélium latin fordítása Pszeudo-Máté evangéliumaként vált ismertté 550–700 között.

A történet szerint Anna és Joachim idős házaspárként siratta meddőségét. Joachim áldozatot akart bemutatni a jeruzsálemi templomban, de terméketlensége miatt a főpap visszautasította őt. Joachim szégyenében nyája és pásztorai körében keresett menedéket. Anna is gyermekáldásért imádkozott:

„Atyáink Istene, könyörülj meg rajtam, hallgasd meg könyörgéseimet, ahogy megáldottad Sárának méhét, és megadtad neki a fiát, Izsákot!… Jaj nekem, mihez is lettem én hasonlóvá? Nem lettem én olyan, mint az ég madarai, mert még az ég madarainak is vannak fiókái előtted, Uram.”

Apokrifek. Szerk.Vanyó László, ford. Ladocsi Gáspár. Budapest, 1988. 329.

Isten meghallgatva a fohászt gyermekáldásban részesítette az idős házaspárt. Mindkettőjüknek angyal adta hírül a gyermekáldást, Annának a kertjében, Joachimnak a pusztában, nyája őrzése közben. Az idős házaspár a jeruzsálemi Aranykapunál találkozott.

06-_meeting_at_the_golden_gate.jpg

Anna és Joachim találkozása az Aranykapunál. Giotto de Bondone 1304-1306 között készült freskója a padovai Scrovegni kápolnában.

A 12. században kezdődött heves vitákban, amelyek a Szeplőtelen Fogantatás körül dúltak, szerepet kapott Anna, a Szűz anyja is. Mária fogantatása képezte ugyanis az egyik vitapontot. A teológusok azon vitatkoztak, hogy mikor mentesült az eredeti bűntől: az angyali üdvözlet pillanatában, Anna méhében, vagy még előtte, a megfoganásakor.

Ugyancsak vita folyt Anna három házasságának története körül (ún. trinubium legenda). Az említett ősapokrif ugyanis nem foglalta magában ezt a történetet: a legendát először a 9. században jegyezte le egy Auxerre-i Haymo nevű bibliakommentátor. A szerző a Jézus testvéreire vonatkozó újtestamentumi utalást magyarázva arra a következtetésre jutott, hogy Annának valójában három Mária nevű lánya volt, akik különböző házasságokból születtek és az ő fiaikat neveznék az evangéliumok Jézus testvéreinek.

dubravica_krisztus_rokonsa_ga.jpg

Krisztus rokonsága a dubravicai (Szlovákia) Szent Zsófia templom oltárképén. 1510-1520 körül.

Az ősi héber törvények előírták, hogy a férj elhalálozása esetén fivérének feleségül kell vennie az özvegyet (ez volt a levirátus intézménye, amelyet számos más nép is ismert). A kései kommentátor szerint Joachim halála után Anna férje öccséhez, Kleofáshoz ment férjhez, majd az ő halála után a harmadik testvérhez, Saloméhoz. A második házasságból született Mária Kleofás Alpheusszal házasodott össze, és ő adott életet az ifjabb Jakabnak, Igaz Józsefnek, Simonnak és Júdásnak. A harmadik Mária Zebedeushoz ment férjhez és megszülte az idősebb Jakabot és János Evangélistát. A jövendőbeli apostolok tehát e legenda szerint tulajdonképpen Jézus unokatestvérei voltak. csala_dfa.jpg

Szent Anna és rokonai: a Nagy Szent Család

A későközépkorban számos értekezés cáfolta Anna három házasságát. Ugyanebben az időszakban alakult ki a két fő irányzat Mária megfoganása ügyében: a magukat makulistának nevezők (főleg domonkos rendiek) azt vallották, hogy jóllehet Mária az emberiség törvényeinek megfelelően bűnben fogant, ám megszabadult a tisztátalanságtól, amikor megszentelt lelke kapcsolódott a testéhez Anna méhében. Ezzel szemben a ferencesek (imakulisták) azt tanították, hogy Mária az eredeti bűn, azaz szexuális vágy nélkül fogant, vagyis Isten kivételt tett Mária esetében. A ferences Duns Scotus  szerint Jézus megváltó cselekedete előre mentesítette őt minden bűn alól.

Anna meddősége, és a protoevangélium elbeszélése, miszerint idős korában, isteni kegyelem lévén született meg lánya, Mária, nehezen volt összeegyeztethető a trinubium legendával. A három házasságról és a többszöri gyermekáldásról szóló történet ugyanis megkérdőjelezte Jézus anyjának isteni csoda révén történő fogantatását. E legenda mégis belekerült egyes népszerű prédikáció-gyűjteményekbe, s rajtuk keresztül a késő középkori irodalom részévé vált. Anna három házasságának története különösen a német nyelvterületen terjedt el a 15-16. században.

leibic_szent_anna2.jpg

A második Mária (Kleofás lánya) és családja. Szárnykép a leibici (Szlovákia) Mária Mennybevitele templom Szent Anna oltáráról. 1510-1520 körül.

Az Anna kultusz kezdetei

Szent Annának Jusztiniánusz császár építtetett elsőként templomot Konstantinápolyban Kr. u. 550 körül. Ezt követően Jeruzsálemben is emeltek templomot a tiszteletére. A keleti egyházban alakultak ki az Annához kapcsolódó első liturgikus ünnepek is. A korai periódusban a szent elsősorban anyai szerepében jelent meg.

Bár Mária születését már a 7. századtól ünnepelték Rómában, anyja tiszteletének emlékeivel a 12. század előtt csak elszórtan találkozunk a nyugati kereszténységben. A szent kultuszát valószínűleg a muzulmán hódítók elől menekülők hozták magukkal, akik közül egyesek fontos egyházi pozíciókba kerültek. A keresztes háborúkból hazatérők pedig Anna-ereklyéket hoztak magukkal, s ez számos Anna-templom, -kolostor és -kápolna alapításához vezetett. Fejkendője Apt katedrálisába, fejereklyéje pedig Chartre székesegyházába (mindkettő Franciaországban), illetve Düren kolostorába (Németország) került, amitől ezek zarándokhelyekké váltak. A francia és a német nyelvterületen virágzó Anna-kultusz bontakozott ki a 14–16. század folyamán. Terjesztésében mind a hagyományos rendek (bencések, ciszterciek, karmeliták) mind a koldulórendek (ferencesek, domonkosok) aktívan közreműködtek. A népszerű szent ünnepe azonban viszonylag sokára, csak 1481-ben került be a katolikus Európa ünnepi kalendáriumába, amikor IV. Sixtus pápa hivatalossá tette azt. Július 26-ra a naptárreformer XIII. Gergely pápa rögzítette az Anna napot 1584-ben.

s_-maria-antiqua-vergine-con-bambino-s-anna-s-elisabetta.jpg

A három Szent Anya. (Anna, Mária és Erzsébet) A legrégibb ismert Szent Anna ábrázolás, Róma, Santa Maria Antigua templom. 8. század.

Szent Anna és a magyarok a középkorban

A középkori Magyarországon ugyanúgy jelen volt Szent Anna tisztelete, mint Európa északi és nyugati részein. A források szegényes volta miatt nehezen lehet teljes képet kapni a szent hazai kultuszáról, de jelenlététét bizonyítják az oltár- és kápolna-alapítások, valamint egyes településeknek és templomoknak a szent oltalmába való ajánlása. Ennek emlékét máig őrzi néhány falunév: Szentanna (ma Liptovská Anna, Szlovákia), Marosszentanna (Sântana de Mureş, Románia,) és Nyárádszentanna (Sântana Nirajului, Románia) egyaránt a 14. században kapta védőszentje nevét.

Számos kápolnát, plébániát is ajánlottak a szent védelmébe középkori városainkban: az erdélyi Bánffyhunyadtól és Gyulafehérvártól a tolnai Ozorán keresztül a horvátországi Samoborig és a felvidéki Sztáráig. Népszerű patrónája volt Anna a céheknek és vallási társulatoknak is. Kultuszának terjesztésében kezdetben különösen a remeterendek és a klarissza apácák buzgólkodtak. 

A Szent Anna személye, illetve a Mária fogantatása körüli teológiai vitáknak a magyarországi prédikációkban és legendákban is fennmaradtak a nyomai. A 15. század végéről két híres ferences prédikátor, Temesvári Pelbárt  és Laskai Osvát gyűjteményeiben találunk több, Szent Annának dedikált prédikációt. Egyik prédikátor sem tért ki Anna három házasságára részletesen, és nem láttak problémát a három házasság legendájában sem. Osvát feltűnően közönyösen viszonyult az ellentmondó hagyományokhoz:  „Ha Anna még tíz lányt szült volna, mindegyiket Máriának nevezte volna el, csupán az első kedvessége miatt” – írta.

Két ferences rendi kódexben: a Teleki- és a Kazinczy-kódexben is megtaláljuk Szent Anna történetét. Mindkettő a 16. században íródott kolostori olvasmányként. A Karthauzi Névtelennek tulajdonított, tágabb közönségnek szánt Érdy-kódex is tartalmaz Anna-legendát.

rozsnyo_szent_anna_harmadmaga_val.jpg

Szent Anna harmadmagával. A rozsnyói (Szlovákia) Szent Anna templom oltárképe, 1513.

Családközpontúság és mentalitásváltás a középkorban

Szent Anna kultusza, illetve legendája az évszázadok során folyamatosan alakult, miközben újabb elemekkel gazdagodott. Ezt a folyamatot hűen tükrözik a fennmaradt képi ábrázolások is. Anna kezdetben egyértelműen az anyaságot szimbolizálta, megjelenítési formái Szűz Mária ikonográfiájához igazodtak. Ahogy terjedt a szent kultusza, úgy nőtt képi megjelenítésének formai változatossága is. A szent három házasságához kapcsolódó Nagy Szent Család-ábrázolások a 14–16. században voltak igen népszerűek. Ez a képtípus, melynek középpontjába Anna, Mária és Jézus alakját helyezték, nem csupán Anna anyaságának állít emléket, hanem a köré csoportosuló családtagokkal Jézus tágabb rokonságát is bemutatta a nézőnek. A kor családközpontú mentalitásának megfelelő ábrázolásmód segítette a hívőt abban, hogy közelebb érezhesse magát a megváltóhoz.

A keresztes hadjáratok Szentföld-élménye felkeltette az érdeklődést Jézus gyermekkora iránt is. Ez nem csupán Mária szüleinek a tiszteletéhez vezetett nyugaton, hanem változást jelentett a középkori vallásos életben is: egy emberközelibb szentkultuszt eredményezett. Anna és a rajta keresztül végigkövetett leszármazás Jézus emberi mivoltát emelte ki. A Nagy Szent Család-ábrázolások női ágon követték végig Jézus származását, de kialakult ennek férfiági megfelelője is. Jessze fájának ábrázolása Ézsaiás jövendölésén alapszik: „És származik egy vesszőág Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevelkedik.” (Ézsaiás könyve: 11:1) Máté evangélista Jézus családfáját Józseftől Dávidon és Ézsaiáson keresztül Ábrahámig vezeti vissza (Máté Evangéliuma: 1: 1-17), Lukács pedig Ádámig. Az Apokalipszisban Krisztus a következőket mondja magáról: „Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.” (Jelenések könyve: 22: 16). Ezekkel a bibliai szövegrészekkel igazoltnak tekintették, hogy Jézus Dávidtól, vagyis Izráel ősi királyaitól származott.

Nem csupán a keresztesek Szentföld-élménye, hanem a koldulórendek (ferencesek, domonkosok) megjelenése is erősítette az emberközelibb kultuszt. Nekik köszönhetően terjedtek el az alázatos Madonna ábrázolások. A Mária-kultuszban végbemenő változásoknak tudható be, hogy az anyaság presztízse, illetve a női szentek száma is megnövekedett a késő középkorban. A család szerepének növekedésével a késő középkor folyamán a nők szerepe is nagyobb hangsúlyt kapott a társadalomban. E folyamatokkal is összefüggésbe hozható Szent Anna feltűnő népszerűsége.

berethalom_predella_unnepi_o.jpg

Berethalom (Románia) evangélikus templomának Szűz Mária oltára. Az 1524-ből származó predelláján a kisded Jézustól balra a nagyszülők - Joachim és Anna, jobbra Mária és József láthatók. Fotó: Nagy Emőke.

Kép és kultusz: a földi szentháromság

A keresztény ikonográfiában a Mária gyermekkorát elmesélő képciklusokban tűnnek fel szülei Anna és Joachim életeseményei: a főpap visszautasítja Joachim Istennek ajánlott áldozatát, Joachim menekülése, Anna imádkozása kertjében, Angyali üdvözlet, találkozás az Aranykapunál. Képre vitték Mária születését, bemutatását a templomban, illetve házasságát is. A keleten kialakult „ikonográfiai programot” átvette a nyugati egyház is. Anna a 13. századig Máriához hasonlított, később terjedt el, hogy mint idősebb hölgyet kendővel vagy főkötővel ábrázolják. 

Kézenfekvő volt, hogy Krisztust és a szűkebben vett szent család alakjait (Anna, Joachim, Mária, József és Jézus) egy nagy, többnemzedékes család tagjaként is bemutassák. A Nagy Szent Család-ábrázolások arra törekedtek, hogy kibékítsék az újtestamentumi utalást Krisztus testvéreire vonatkozóan, illetve a Mária szüzességébe vetett hitet. Ezért ezeken az Újtestamentum és az apokrif iratok alakjai egyaránt szerepeltek: Anna a három Mária nevű lányával és azok férjeivel, valamint az unokák. Egyes ábrázolásokon Keresztelő Szent János is megjelent Jézus rokonaként, mint Hismeriának, Anna lánytestvérének unokája.

A legkorábbi ismert Szent Anna-ábrázolások a középkori Magyarország területén a 14. századi marosszentannai, a kiszombori és a veleméri freskók. (A középkori szentkultuszra jellemző volt, hogy egy szent egyszerre volt a település, illetve templomának patrónusa és névadója is.) A marosszentannai Nagy Szent Család-ábrázolás a templom szentélyében található, ami a kép fontosságát hangsúlyozza. A képek központi csoportját Anna, Mária és Jézus képezi, vertikális elhelyezésben. Anna a kép központi figurája: mintegy oltalmazóként tárja ki karjait a nagy család többi tagjai felé. Szűz Mária két, szintén Mária nevű húga Anna két oldalán foglal helyet, a nők lábánál fiaik, a jövendőbeli apostolok állnak. (Ez az elrendezés Köpenyes Madonna-ábrázolásokra emlékeztet, ahol Mária a palástja alá húzodó híveket oltalmazza hasonlóképpen.)

marosszentanna.jpg

A Nagy Szent Család a marosszentannai templom szentélyében. Fotó: Nagy Emőke  

A 15. század végétől megváltoztak a Nagy Szent Család-ábrázolások. Mária és Jézus egyre inkább természetes nagyságban, Annával arányos alakban jelent meg. Ezzel egyidejűleg megjelent a német és a flamand festészet hatása is a középkori Magyarországon: Anna és Mária padon ülő alakja közé ékelődik a kis Jézus: Mária megmutatja a kis Jézust anyjának, aki kezét nyújtja felé. Máskor a két nőalak között áll a kisded, élő ostyaként felmutatva, fehér lepelben. E képeken Mária már nem Anna személyétől függ, hanem tőle függetlenül, önálló személyként van jelen családja körében. Anna különálló alakja – a nagymama szerepében – kultuszának a Szűz Mária-tiszteletétől való önállósódását is jelzi.

A 15. századtól terjedtek el az Anna harmadmagával típusú képek (Anna, Mária, Jézus). A művészek gyakran párhuzamba állították e földi szentháromság alakjait az égi Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) figuráival. A középkori gondolkodók nyomán kialakult az a nézet, hogy a női vonalú szentháromság Krisztus testének a leszármazását hangsúlyozza, míg a hagyományos lelkének isteni eredetét emeli ki.

A képeken Anna gyakran almát nyújt át a kis Jézusnak. A gesztussal a megváltásban betöltött közbenjáró szerepére utaltak. E szerepkör a középkori prédikációinkban és a legendákban is hangsúlyt kapott. Néhány későközépkori oltárunk képén Anna könyvvel a kezében tanítja olvasni a lányát, ami szintén nyugat-európai ikonográfiai hatásra utal.

szmrecsa_ny_olta_r4.jpg

A Krisztus rokonsága oltár a szmrecsányi (Szlovákia), Gyertyaszentelő Boldogasszonynak szentelt gótikus templomban. 1510 körül.   

A levéltári adatokból csak ritkán derül fény a megrendelők kilétére. Így tudjuk például, hogy Bártfán a Könyörületes Madonna testvériség, Pozsonyban a Szent Anna testvériség viselte a költségeket, Kassán pedig laikus közegből került ki a Szent Anna oltár anyagi támogatója. Az említett, jobbára a Felvidéken fennmaradt oltárok esetében megfigyelhető, hogy míg kezdetben Anna és a három Mária férjei csupán a háttérben húzódnak meg, később egyre inkább elvegyülve, családi portrét alkotva vannak jelen e csoportképeken.

A reformáció teológiai vitái során a népszerű legenda elvesztette mondanivalójának aktualitását. Maga Luther Márton is sokat támadta beszédeiben az Anna kultuszt a szent három házasságáról szóló legendája miatt. A Nagy Szent Család-ábrázolások lassan önálló zsánerképpé és portré-ábrázolásokká váltak, mintegy mintáként szolgálva az újkori családi csoportképek kialakulása során.

Az ellenreformáció korában a Nagy Szent Család-ábrázolások végleg eltűntek a katolikus ikonográfiából. A tridenti zsinat megvonta az egyházi jóváhagyást az apokrif iratok legendáitól: ezzel kiveszett az Anna három házasságában való hit, és megszűnt ennek képi megjelenítése. Szent Anna kultuszának tartalma  átalakult: míg a középkorban a legfontosabb termékenység-szent, anya, nagyanya, avagy a matriarcha szerepét töltötte be, a barokktól kezdődően már csak egyszerűen Szűz Mária édesanyjaként tartják számon, illetve a jó halál patrónájaként tisztelték.

leibic_szent_anna.jpg

Szent Anna harmadmagával. A tabernákulum faszobra a leibici (Szlovákia) Mária Mennybevitele templom Szent Anna oltáráról. 1510-1520 körül.

 Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr3414663485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.