Az esztergomi Magos-Katona család századforduló körüli "tablója" példák sorával támasztja alá, mennyire megszokott és elfogadott dolog volt a megcsonkult családokat ismét „egésszé” tenni, az elhunyt helyét betölteni egy újabb házasság révén. Modern fogalommal élve: mozaikcsaládok sora jött létre. A família három nemzedékében követjük ezt a mintázatot...

Polgári idill a századelőn

Magos Sándor kúriai bíró az Osztrák–Magyar Monarchia idején Esztergom polgári társadalmának közismert alakja volt. A köztiszteletben álló jogász a város egyik német eredetű családjába született. Nagyapja még a Hoch nevet viselte, amit később (a szót lefordítva) magyarosítottak. Sándor első generációs értelmiségi volt, édesapja, Ferenc még szabómesterként kereste kenyerét Esztergomban a 19. század első felében. A századfordulón Magos Sándor a helyi sajtó híradásai alapján tekintélyes, kimért, a törvényeket és az úri becsületet mindenek felett tisztelő férfiúként jelenik meg előttünk.

Magos Sándor (1851-1917) az esztergomi járásbíróság elnöke

Szinte ikonná merevült alakját unokájának, Katona Gábornak (1906-1998) a visszaemlékezése kelti életre: 

Nos, mostohát kaptunk s miután az esküvő a gyászévet követő első napokban történt, a Magos-család ezt soha nem bocsátotta meg apámnak, bár ezt velünk, unokákkal, akik minden második vasárnap ebédre voltunk hivatalosak Magos nagymama almaszagú ebédlőjébe, soha nem közölték. Ezek az ebédek felejthetetlenül szertartásosak voltak: megérkezve a mindig feketében járó nagymamás főkötős Etelka nagymama bevezetett Nagyapához – aki az ablak melletti karosszékben, egy üvegparaván mögött olvasgatott – s homlokcsókkal, arcveregetéssel fogadott. Nyáron az ebéd előtt a kertben játszottunk, ahol Nagyapa szaletlije volt párnás ülésekkel. Dr. Magos Sándor kúriai bíró, az esztergomi járásbíróság elnöke, a Nagyapa oldalszakállt viselt. Nagyapa nyitotta meg az étkezést azzal, hogy a metéltet apróra vágva – tette ezt olyan szertartásosan, hogy a művelet befejezése előtt szentségtörés lett volna hozzákezdeni a leves elfogyasztásához – belemerítette az illatos sárga húslevesébe kanalát. Ilyenkor aranysárga húsleves volt, hosszú leveses tésztával. »Leves közben magyar ember nem beszél!« felkiáltással csendben fogyott az aranysárga leves, ami Nagymama és Margit néni közös alkotása volt. Nagyapa ebéd után – nyáron – kivonult a Deák Ferenc utcai hosszú udvar mögötti kis kertecske filagóriájába, ahol senki nem zavarhatta. Nagyapa jellemzéséhez hozzátartozik, hogy a több száz kötetes szakkönyvtárral és a családi iratok között őrzött kinevezési okmánnyal egészen rendkívüli képzettségű bíró volt s mint ilyen, tényleges kúriai bíró is. Esztergomot annyira szerette, hogy nem volt hajlandó Budapestre menni s Esztergomban maradt járásbírósági elnökként. Amikor pedig Édesanyánkat Édesapám megkérte – a jövendő vej ügyvéd lévén –, a netáni elfogultsági kifogásokat kiküszöbölendő, átvette a telekkönyvi bírói feladatok ellátását, ami tudvalevőleg inkább csak adminisztratív jellegű bírói ténykedés volt már akkor is. A ház utcai oldalán volt két szoba: a szalon – itt állt az a két könyvszekrény, amelyekben és a polcokon, valamint a dolgozószobai könyvszekrényben volt elhelyezve a német, francia, latin és magyar nyelvű jogi szakkönyvtár, melyet kitelepítésemkor egyszerűen elkoboztak – és Nagyapa dolgozószobája. Íróasztala üveges, úgynevezett spanyolfallal védve állott. A falon egy tájképes zenélő óra – a vasárnapi ebédek egyik fénypontja volt ennek megszólaltatása. Az ebédlő kellemes almaszagú, miként a nagy konyha is, ahol az aranyos nagymama – Bleszl Etelka – és a vénlánnyá öregedett Margitka uralkodtak.

Az esztergomi Katona-ház

Az első mozaikcsalád

Az első nemzedék „főszereplője” - még gyermekként - a Katona Gábor által megidézett Magos Sándor. Ő 1851-ben született Esztergomban Magos Ferenc szabómester (?–1859 előtt) és Piller Borbála (1819–1898) gyermekeként. Még tizedik életévét sem töltötte be, amikor édesapja halála miatt félárvaságra jutott. Özvegy Magos Ferencné röviddel később ismét férjhez ment bizonyos Schmidt Ferenchez (1820 körül–1883). Amikor 1859-ben Piller Borbálát az esztergomi árvabizottmány saját gyermeke gyámjává jelölte ki, már új asszonynevén, Schmidtnéként említik. Schmidt Ferencet nem a véletlen sodorta a fiatal özvegy közelébe: Magos Ferenc szabómester 1853-ban állított ki Schmidt részére egy igazolást, miszerint az illető magát nála „mindenkor erköltsiessen és Jámborul viselte”. Schmidt (később Kovács) Ferenc ugyanis Magosnál mint „számadó pintzér” dolgozott (ebbéli tevékenységét nyilván nem a szabóműhelyben fejtette ki). Egy régi céhes hagyomány továbbélését gyaníthatjuk tehát a frigyben, amikor a műhelyben dolgozó egyik legény vette feleségül néhai mestere özvegyét.

Hogy milyen volt a viszony a mostohaapa és a fiú között, nem lehet teljes bizonyossággal feltárni. Az ifjú Magos Sándor tanulmányait az esztergomi bencés gimnáziumban kezdte meg, de a második év már a nyitrai gimnáziumban találta őt. Az okokról, hogy miért került Nyitrára a kisfiú, forrásaink nem árulkodnak. Talán azt remélték, hogy az apját elveszítő gyermeknek jót tesz a környezetváltozás, de az sem zárható ki, hogy éppenhogy az új családfő szorgalmazta, hogy a gyermek távolabb kerüljön édesanyjától.

A nyitrai gimnázium és a piarista templom a 19. század vége felé

Magos Sándor – levelei tanúsága szerint – nem érezte jól magát Nyitrán: a kisdiák magányos lehetett az idegen városban. Nehézségeiről panaszkodik például 1863. március 9-én mostohaapjának és édesanyjának írt levelében: azért lett csak 15. az osztályban a bizonyítványa alapján, mert nem tud „tótul”. Pénzt kért tanításra, könyvekre és csizmatalpalásra, valamint emlékeztette családját, hogy húsvétot követően esedékes lesz az az 50 forint is, amelyet kosztja fejében fizetett. Elkeseredettsége egy hónappal később egyenesen az alábbiakat íratta a 12 éves kiskamasszal:

Én már el vagyok határozva akár korcsmáros akár kereskedő lenni de oskolába többé nem járok. Vagy ha éppen arra leszek kényszerítve többet nem tanulok. S ezen kérésemet már meg nem változtatom.

Hogy a szülők miként reagáltak a szokatlan hangvételű és tartalmú levélre, nem tudjuk. A következő fennmaradt  levél már rendezett viszonyokról adott hírt. 

Hullámzó kedélyállapot, változó eredményű, ám összességében végülis sikeres tanulmányok, ugyanakkor magány, gyenge koszt, pénztelenség, konfliktus a tanárokkal – fennmaradt levelei szerint ezek voltak az ifjú Magos Sándor nyitrai mindennapjainak legmeghatározóbb élményei. Hogy ebben mekkora szerepet játszhatott az apa elvesztése, a mostohaapához fűződő viszonya, a környezetváltás stb., lehetetlen pontosan megmondani.

A Magos család három nemzedékének emlékét megörökítő obeliszk az esztergomi temetőben

A második nemzedék

Az viszont kétségtelen, hogy Magos Sándor felnőttként komoly karriert futott be, legalábbis lokális szinten. Házassága is kifejezte, hogy bírói karrierjének eredményeként bekerült az esztergomi polgári–patrícius elit soraiba: a tekintélyes esztergomi polgár, Bleszl Albert (1822–1865) és az ugyancsak tehetős német eredetű családból származó Einczinger Teréz (1829–1878) leányát, az 1855. október 30-án született Bleszl Emíliát vette feleségül. A házasságból számos gyermek született: Emília (1879–1909), Mária (1880–1916), Terézia (1881–1881), Erzsébet (1882–1883), Etelka (1883–1884), Sándor (1885–1943), Berta (1886–?), Ferenc (1888–1888), Dezső (1888 után–1914) és Margit (1893–?).Magos Sándor két legidősebb lánya és családjaik: Grósz Istvánné Magos Mariska, ölében Katona Gábor, Katona Sándorné Magos Emília, ölében ifj. Grósz István, előtte ül: Katona Miklós, valamint a két vő: Katona Sándor és Grósz István

A korban egyáltalán nem számított szokatlannak, hogy a tíz gyerekből négy röviddel a születése után meghalt. A családi tragédiák sorát azonban az tetőzte be igazán, amikor az édesanya, Bleszl Emília alig negyvenévesen, 1894. szeptember 4-én elhunyt. Magos Sándor özvegyen maradt gyermekeivel. A kisgyermekekkel magára maradó férfi esetében szinte szükségszerűnek tekintették az újranősülést. Az özvegy párválasztásában egy elég gyakran érvényesülő hagyományt követett: elhunyt felesége egyik nővérét, Bleszl Etelt (1854–1944) vette feleségül. E házasságból már csupán egy kései gyermek született, Lajos (1896–1959). Az ilyen típusú párválasztás (sororátus) előnyének azt tartották, hogy a család egységét nem bontotta meg egy „kívülről” érkező személy , másfelől pedig az a szándék is érvényesült, hogy a gyermekeket „édes mostoha” nevelje fel. A stratégia sikerességét Magosék esetében igazolja, hogy a hosszú életű, 90 évet megért Bleszl Etelt unokái nagymamaként emlegették.

Testvérek, féltestvérek és unokaöccsök: (balról) Magos Lajos (a második házasságból született fiú), Magos Bertike, ölében Ifj. Katona Sándor, Katona Sándorné Magos Emília, ölében Katona Gábor, Magos Margit, előtte: Katona Miklós

A harmadik nemzedék

Magos Sándor és Bleszl Emília leányai közül a legidősebb, Magos Emília ugyan megérte a felnőttkort, de hosszú élet neki sem adatott. Az ő elhunyta következményeként jött létre mozaikcsalád a harmadik generációnál is.

Emília férje Katona (eredetileg Kabina) Sándor 1875. július 31-én született Rozsnyón. Gimnáziumi tanulmányait előbb szülővárosában, majd Esztergomban folytatta, diplomáját Budapesten szerezte. Említést érdemel, hogy 16 éves korától neveltetéséről özvegységben élő anyai nagyanyja, Firbász Adolfné Balássfy (Blarazin) Ágnes gondoskodott. (Éppen emiatt került Esztergomba, amint arról lentebb még szó esik.) 1901-ben kezdte meg önálló ügyvédi praxisát a városban. Ugyanebben az évben a város polgári elitjének egyik jeles családjába házasodott be a szlovák származású fiatalember: 1901. augusztus 31-én feleségül vette Magos Emíliát. Az ekkor már pályája csúcsán álló bíró lánya három fiút szült neki, Miklóst (1903), az idézett emlékiratot író Gábort (1906) és Sándort (1909). Ám a fiatalasszony utolsó gyermeke születése után nem sokkal, 1909. szeptember 6-án, alig harmincévesen elhunyt.

Katona Sándor és Katonáné Magos Emília

... és félárva gyermekeik: Katona Gábor és Sándor és Miklós

Katona Sándor is követte a kisgyermekes özvegyemberek szokásos életstratégiáját: alig várta meg a gyászév leteltét, máris bejelentette újabb házasságát. Második násza is az esztergomi polgárság vezető rétegéhez kötötte: Eggenhoffer Lujzát vette el, aki negyedik fiának, Andornak (1912) lett az édesanyja. Ez volt az a házasság, amelyet a bevezetőben idézett Katona Gábor-féle emlékirat szerint a Magos-család, elsősorban Magos Sándor sosem bocsájtott meg vejének – dacára annak, hogy megözvegyülve ő maga is újranősült. Neheztelésének fő oka, úgy tűnik, nem is maga a nősülés ténye volt. Egyes források szerint abban bízott, hogy özvegyen maradt veje - miként ő tette 15 évvel korábban - a családon belül gondoskodik "pótanyáról", és másik lányát, az ekkor 24 éves Bertikét veszi feleségül.

Katona Sándor és második felesége, Eggenhoffer Lujza

A meg nem bocsátott újranősülés

A megözvegyült édesapák újbóli házasságának kettős megítélése egy másik szálon is tetten érhető. Ugyancsak kétszer nősült Katona Sándor édesapja, František Kabina (Kabina Ferenc) is; az ő második házasságát viszont a fia nem volt hajlandó elfogadni.

František Kabina 1844. október 13-án látta meg a napvilágot Szénásfalun (Bzenica, Szlovákia). Édesapja, András (Andrej) mészáros volt, így - Magos Sándorhoz hasonlóan - meg kellett küzdenie az első generációs értelmiségiek nehézségeivel. Gimnáziumi tanulmányait Besztercebányán végezte. 1863-ban alapító tagja volt a Matica Slovenskának, a szlovákság közművelődési egyesületének. 1865-től ügyvédsegéd volt a Bars vármegyei Zsarnócán (Žarnovica), majd a pesti, később a bécsi egyetemen jogot hallgatott. Egyetemi tanulmányait csak 1872-ben, 28 évesen fejezte be.

1873. február 22-én házasodott meg: Murányalján (Muráň) elvette az odavalósi Firbász Paulinát (Paulát), aki 1849. február 10-én Firbász Adolf erdőbíró leányaként jött a világra. A fiatal ügyvéd Selmecbányán alapított önálló praxist, amit aztán valamikor az 1880-as évek elejétől Budapesten folytatott. Az 1900-as évek elején feladta budapesti lakását és kiköltözött Békásmegyerre, majd Csillaghegyre, ahol birtokán gazdálkodott. Rövid időre az újonnan létrejött Csehszlovákiába költözött: 1919–1921 között a Turóc vármegyei znióváraljai (Kláštor pod Znievom) gimnáziumot igazgatta. A Kabina részvételével még az 1860-as években megalapított gimnázium ugyanis ekkor indult újra, s ez késztette őt arra 65 évesen, hogy az általa olyannyira szeretett intézmény szolgálatába lépjen. Távozásához hozzájárult az is, hogy 1919-ben a kommün alatt elkobozták csillaghegyi birtokát. Néhány éves vágsellyei, majd nyitrai tartózkodás után visszatért Magyarországra, s haláláig csillaghegyi házában élt Budapesten halt meg 1931. november 11-én – mint a pozsonyi egyetem harmadéves orvostanhallgatója…

František Kabina (Kabina Ferenc) ügyvéd

Az erős szlovák tudatú Kabinát egyébként házassága nem a szlovák kultúrkörhöz kötötte. Feleségének, Firbász Paulinának az édesanyja, Balássfy (Blarazin) Ágnes a családi hagyomány szerint svájci eredetű, nevét megmagyarosított családból származott. Kabina gyermekei közül idősebb fiának, (Katona) Sándornak a sorsáról már részletesen szóltunk. Ami a többieket illeti: Jenő is magyarosította a családnevét, Kabináról Hollóra. Őt Székelyföldre vetette a sorsa, Sepsiszentgyörgyön élt. A három Kabina-lány közül Irma Radesics Antal felesége lett: férjével és két gyermekével Eszéken élt. Gizelláról azon túl, hogy Pozsonyban lakott, semmit nem tudunk, míg Olga egy magyar dzsentricsalád sarjához ment feleségül, a Heves vármegyei Pásztó környékén kisbirtokos Sághy Ferenchez. Firbász Paulina és František Kabina házasságát tehát szintén bőséges gyermekáldás kísérte (öt felnőtt gyerekről tudunk), ám az édesanya itt is korán elhunyt.

František Kabina és fia, Katona Sándor az édesanya halálát követően, a fiú gimnazista éveitől fogva semmiféle kapcsolatot nem ápolt egymással. Soha többé nem keresték egymást, bár még évtizedekig éltek (egyikük 1931-ben, másikuk 1936-ban hunyt el). Vajon milyen ellentét késztethette e két makacs férfit, apát és fiát olyan engesztelhetetlen haragra, amit aztán a következő nemzedék is megörökölt? (Katona Sándor fia, Gábor sosem találkozott apai nagyapjával.) 

A családi emlékezet úgy tartotta számon, hogy František Kabina már felesége, Firbász Paulina elhunyta előtt szeretőt tartott, akit, nem várva meg a gyászév leteltét sem, megözvegyülése után hamar feleségül vett. Ez a lépése olyannyira felháborította idősebb fiát, Sándort, hogy szakított apjával. Taníttatásáról ettől fogva az anyai nagyanya, özvegy Firbász Adolfné Balássfy (Blarazin) Ágnes gondoskodott Esztergomban. Amit biztosan tudhatunk: Kabina valóban megnősült másodszor is, bizonyos Sigmund Aloisiát vette feleségül. Cselekedetét állítólag az motiválta elsősorban, hogy kisebb gyermekei mellett legyen pótanya.

Esztergomi utcakép történetünk idejéből

Érzelmek és kettős mérce

Vélhetően soha nem tudjuk meg pontosan, milyen motivációk vezették az újranősüléskor és a párválasztásban František Kabinát, illetve Katona Sándort. A történész szempontjából azonban legalább olyan lényeges, hogy az unoka, Katona Gábor hogyan emlékezik egyikük, illetve másikuk újranősülésére. Ebben pedig nem támaszkodhatott más forrásra, mint édesapja elbeszélésére: csakis Katona Sándor oszthatta meg fiával, hogy miért is szakított apjával. Ennek állítólag két oka volt: a korai újraházasodás a szeretővel és apja pánszláv (szlovák) érzülete. Az unoka így írta le ezt röviden:

Édesapám körülbelül tizenöt éves korában Édesanyjának korai halála után Apjának, a pánszláv érzelmű Kabina Ferencnek e kétszeres okból örökre búcsút mondott s Nagyanyjának, Firbászné Balásffy – Blarazin – Ágnesnek védőszárnyai alá menekült.

Itt érdemel említést, hogy a szlovák nemzeti mozgalmat támogató édesapjával ellentétben Katona Sándor erős magyar érzelmeket táplált. Joggal merül fel a kérdés, hogy az eltérő identitás megerősödése, amely a névmagyarosításban is megmutatkozott, mennyiben függött össze apjával való konfliktusával, illetve mennyire hatott rá az esztergomi környezet. E kétségkívül izgalmas kérdés latolgatása azonban nem tartozik e poszt tárgyához.

A családi hagyomány későbbi lejegyzője, Katona Gábor kisgyermekként

Az viszont annál inkább tárgyunkhoz tartozik, hogy Katona Gábor hogyan emlékezett édesapja második házasságára. Narratívája alaposan eltér a nagyapa újranősülésének bemutatásától - sokkal megengedőbb.

Édesapánkat nagyon lesújtotta Édesanyánk korai, tragikus halála. Mesélték, hogy napokon át bezárkózva irodájába csak ivott – soha nem volt italos ember –, úgy, hogy már megzavarodástól tartott a család, akik azt remélték, hogy Édesanyánk húgát, Bertikét fogja majd feleségül venni. Nem így történt. Azt hiszem, úgy gondolta, hogy most, hogy itt maradt felesége nélkül a három gyerekkel, minden összeomlott körülötte s annál nagyobb volt a felháborodás, hogy még a gyászév letelte előtt újbóli házasságkötését bejelentette és az a gyászév letelte után azonnal el is következett.

Katona Gábor emlékirataiban tehát ugyanaz a cselekedet az apánál felelősségtudatból fakadó erényként, míg a személy szerint nem is ismert nagyapánál érzéketlenségből eredő, a család szentsége ellen irányuló bűnként jelenik meg. Ez az ellentmondás nyilván az egyéni érzelmek kivetüléseként magyarázható. Ahogy Magos Sándorból özvegyen maradt veje, Katona Sándor újraházasodása váltott ki negatív érzelmeket, úgy a kamasz Kabina Sándor számára – édesanyja elhunytát követően – édesapja második házassága volt elfogadhatatlan.

Az egyéni érzelmekből eredő, morális köntösbe öltöztetett kritikák ellenére kijelenthetjük, hogy a mozaikcsaládok "intézménye" még a harmadik nemzedék újraházasodásának idején, a 20. század elején is elkerülhetetlen szükségszerűségnek számított. 

Mozaikcsalád a két világháború között. Katona Sándor és Eggenhoffer Lujza, valamint az apa két házasságából született négy fiú: Andor, Gábor, Sándor, Miklós.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!