... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

"Komolyarcú ősapák és méltóságteljes ősanyák" Gyermekek a Máriássy család ősgalériájában

2018. július 03. - Fónagy Zoltán

csaladok_1.jpg

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében! 

Az MTA BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a mindennaposnak számító családtípust teszi tudományos vizsgálat tárgyává a 16-19. századi Magyarországon. 
A csoport tagjai havonta egy-egy posztban mesélnek a népmesék nagyon is valóságos szereplői, a mostohák  és gyerekeik mindennapi életéről.

Tüskés Anna, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének munkatársa egy tekintélyes felvidéki nemesi família, a Máriássyak ősgalériájából válogatott 18-19. századi gyermekportrékat, ízelítőt adva a családi képek "olvasásának" lehetőségeiből.  

 

A márkusfalvi Máriássy család 

 

jómódú középbirtokos nemességbe tartozó Máriássy család birtokai Szepes és Gömör vármegyében terültek el. A birtokok központja, a család "ősi fészke"  a Kassától 90 km-re a Hernád folyó völgyében fekvő Márkusfalva volt (ma: Markušovce, Szlovákia), amelynek fő nevezetességei a 13. században épült Szent Mihály plébániatemplom, két 18. századi kastély és az elmúlt évtizedekben romossá vált vár.

A família a 11. század közepéig vezette vissza nemességét, és az írásos dokumentumokból megismerhető családtörténetet a 16. századtól kísérik képzőművészeti ábrázolások is. Ezek sorában Máriássy István szepesi kapitány sírköve volt az első, amely a márkusfalvi vártemplom főhajójában maradt fenn 1516-ból.

tuskes_mariassy_04.jpgVár és templom, Márkusfalva 

Kayser Mihály a család megbízásából, eredeti források felhasználásával írta meg a család történetét, amely 1804-ben, Pozsonyban Compendium historiae familiae Máriássy de Markusfalva címen jelent meg. Ez a munka lett a kiindulópontja minden további genealógiának és családtörténeti munkának, így Iványi Béla 1917-ben és Máriássy Péter tíz éve megjelent, negyvenhat táblás családfát közlő könyvének is. A Máriássy család márkusfalvi levéltára 1936-ban került az Országos Levéltárba (ma Magyar Nemzeti Levéltár), s azóta több tudományág kutatói közöltek a források alapján irodalom-, művelődés- és gazdaságtörténeti szempontból jelentős elemzéseket.

tuskes_mariassy_03.jpgA Máriássyak vára Márkusfalván

A Máriássyak több évszázadon keresztül házasságok révén szoros kapcsolatban álltak más családokkal, főként a Berzeviczy, a Bornemisza, a Dessewffy, a Fáy, a Görgey, a Horváth Stansith, a Kubinyi, a Merse, és a Szirmay famíliával. A 20. században két földrészen, Amerikában és Európában szétszóródott családi portrégaléria darabjait Máriássy Péter több éves munkával gyűjtötte albumba. A képek főként magángyűjteményekben találhatók Torontótól Londonon és Münchenen át Kassáig. A közgyűjtemények közül a kolozsvári Bánffy palota, a márkusfalvi vár múzeum, a sárospataki Rákóczi Múzeum és a Református Kollégium Múzeuma, a pozsonyi, a lőcsei és a késmárki Szlovák Nemzeti Múzeum, a kassai Kelet-Szlovákiai Múzeum, a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka, a Magyar Nemzeti Galéria, a Hadtörténeti Múzeum és a Széchényi Könyvtár, valamint a tápiószelei Blaskovich Múzeum őriz jelenleg családtagokat ábrázoló arcképeket.

 tuskes_mariassy_05.jpgA Máriássy kastély és a Dardanellák, Márkusfalva. A reneszánsz kastély mögötti parkban Máriássy Farkas 1778-ban építtette a Dardanellákról elnevezett egy emeletes, hangversenyteremnek szánt rokokó kis kastélyt a Márkusfalvára várt II. József császár tiszteletére.

Az ősgaléria

 

A négy földrészre szétszóródott családtagok, illetve magyarországi és szlovákiai közgyűjtemények számos gyermekportrét is őriznek a 18-19. századból. Az uralkodó- és főnemesi családok szokásait követik a 18. század második feléből fennmaradt gyermekportrék, amelyek a középnemesi Máriássy-család kisgyermekeit felnőtt mintára szabott díszes öltözetben és tárgyakkal ábrázolják. Máriássy V. Mihályt gyermekként látjuk félalakos arcképén. Magyar nemesi viselete sötét dolmányból, vállára borított, zsinórral összefogott, prémes mentéből és zsinórövből áll. Oldalán markolatkengyeles díszszablyát visel, baljában gerezdes buzogányt tart. A közelharc fegyverének számító buzogány egyrészt utalhat a családi címerre – buzogányt emelő páncélos kar, – másrészt méltóságjelvényként is értelmezhető. A magyaros viseletben, sárga csizmában ábrázolt Máriássy II. Farkas díszszablyát visel hüvellyel, kardkötővel . 

tuskes_mariassy_01.jpgMáriássy V. Mihály portréja

 tuskes_mariassy_02.jpgMáriássy II. Farkas portréja

 A hajdani ősgaléria gazdagságát tanúsítja több 20. század eleji újságcikk és visszaemlékezés. A család ősi központjáról, a márkusfalvi várról 1912-ben a Vasárnapi Újságban megjelent híradás viszonylag részletesen leírja az épületet és berendezését:

A MÁRKUSFALVI MÁRIÁSSY-KASTÉLY. A legrégebben épült magyarországi várak egyike a Máriássyak márkusfalvi vára. Régiségének, viszontagságainak adatai ott vannak a bástyatoronyban elhelyezett levéltárban, melyet századokon át mindig a családnak egy családi tanácson kijelölt tagja kezelt s melyben nagy számmal vannak történetileg is fontos és érdekes adatokat tartalmazó okiratok régmúlt századokból. A vár mellett egész sora áll a faluban a Máriássy-családtagok kúriáinak. Ezek közt a legérdekesebb a XVI. században épült s később barokk-stilusban átalakított várkastély, melyet mostani tulajdonosa, Máriássy Ödön kamarás stilszerüleg renováltat. A kastélytól jobbra eső szárnyépületben van a család értékes műkincseinek gyűjteménye, csupa családi vonatkozású tárgyakkal, melyek azt a gyűjteményt kiválóan érdekessé teszik. Itt van a könyvtárszoba, tele bibliográfiái ritkaságokkal: az ősök kulturális hajlamainak bizonysága. Egy terem iparművészeti tárgyakkal van tele, köztük néhány nagyon érdekes tárgy: két augsburgi ezüst serleg, melyeket keresztelőkre használtak, a nagyobbikat a fiúk, a kisebbiket a leányok keresztelésére, – továbbá szép kancsók, kupák, becses porczellán és üvegholmik. Egy teremben gazdag sorozatát találni a régi bútoroknak, a milyenek különben a kastély majd minden részében vannak. Néhány ezek közül történelmi nevezetességű, mint pl. Thököly István virágos nyomású két bőrszéke. A régi családi képek hosszú sora tekint le a falakról, a Máriássy s a velük rokon Wesselényi, Bánffy, Szirmay családok férfi és nőtagjai. A nagy női szalonban régi legyezők és hímzések díszítik a falakat. A régiség hangulata tölti el a kastélynak úgyszólván minden zugát.

Vasárnapi Ujság, 1912, 8. szám, 152.

A Budapesti Hírlap egyik 1913-as számában Gyarmathy Sándor további arcképekről is ír:

A régi családi képek hosszú sorozata tekint le a falakról, közte Rákóczi vitéz ezredesének, Máriássy Ferenc, majd a későbben élt Máriássy Ádám báró táborszernagynak arcképei, úgyszintén a velők rokon Wesselényi, Bánffy, Szirmay, Rédey családok férfi- és nőtagjainak arcképei. E családi képek közt mint emléket őrzi a család XII. Károly svéd királynak egykori, olajfestésü arcképét. Az oroszellenes háborúból a Szepességen keresztül jövet megszállott a családnak keresztfalvi birtokán s akkor adta.

Budapesti Hírlap, 1913. július 27., 31–33.

A portrék szempontjából ugyancsak fontos forrás Bethlenfalvy Béláné Wieland Marica 1952-ben írt, az 1920-as évekre visszatekintő írása. Számos, az albumban szereplő családi arcképről emlékezik meg:

Én Márkusfalvát mindég második otthonomnak tekintettem, és mire elhagytuk Igló városát, már örömmel regisztráltam a tavaly óta nem látott épületeket, az út alatt kanyargó csillogó ezüstszalagot, a Hernádot. [...] Néhány házzal odébb elérünk a franciatetős, zöld zsalus és a szimmetria kedvéért két kapus földszintes házhoz: Nagyapám, Máriássy János házához. A kapu nyitva van, vártak. Befordulunk a virágos udvarba, és már ott áll Ómama, hogy megcsókoljon és bevezessen a nagy északi verandán és a híres kőkockás csarnokon át a nagy ebédlőbe. Körülnézek és látom, hogy tavaly óta nem változott semmi. Az ablakmélyedésben ott áll az elmaradhatadan vasláda, a falakon köröskörül komolyarcú ősapák és méltóságteljes ősanyák az idő múlásától már csaknem fekete arcképei tekintenek le reám. Már tavaly óta ösmerem őket, csak fel kell újítanom az ismeretséget. Az ajtótól jobbra Máriássy Ferenc Xavér második feleségének, Kanitz Barbarának (a család később grófi rangot kapott) portréja. K. Barbara édesapja Ernestus Kanitz brandenburgiensis egy Berzeviczy-leány kedvéért telepedett meg a Szepességen, Nagylomnicon. A képen K. Barbara két rózsát tart a kezében: a rózsák két férjét jelképezik, a rózsák levelein pedig a gyermekek nevei vannak megörökítve (6. kép). […] A rövid oldalon van Ómama fekete dekoltált estélyi-ruhás képe, az opálékszerekkel, melyeket Ópapától kapott nászajándékul. [...] Ómama [...] élénk esze és Ópapa népszerűsége sok kiváló férfit vonzott szalonjába. így többek között Mikszáth Kálmán és Fraknói Vilmos püspök is vendégei voltak. A kandalló felett Ópapa, Máriássy János képe vörös tábornoki egyenruhában jól érvényesült.

tuskes_mariassy_06.jpgMáriássy I. Ferenc Xavér második felesége, Barbara von Kanitz 1780 körül készült arcképe

Kislányok az ősgalériában

 

Érdemes összevetni Horváth Stansith Klára, későbbi Máriássy XI. Lászlóné és Horváth Stansith Borbála, későbbi Máriássy V. Imréné portréját. Klárát hat éves korában, 1745 körül szobában, asztal mellett állva, Borbálát három évesen 1785 körül kertben, rózsabokor mellett örökítette meg a festő. Klára baljában narancsot, jobbjában legyezőt tart. A narancs a luxusra, a fényűző életmódra utalhat. A háttérben stilizált fenyők vagy ciprusok látszanak. Borbála képén a virágok dominálnak: a bal kezében tartott fehér virág meghatározása bizonytalan: lehet például havasi gyopár, liliom vagy akár narancsvirág. Feje mellett jobbra szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) látható, jobbjával nyíló rózsákhoz nyúl. A 18. századi portrékon látható rózsák többnyire tömveteltek, és a rózsaszín valamilyen árnyalatát mutatják. Ezek százlevelű rózsa, vagy más néven káposzta rózsa (Rosa centifolia) fajták, amit a 16. század végén, a mai Hollandia területén nemesítették, és a 17. századtól kezdtek elterjedni Európában.

tuskes_mariassy_07.jpgA 6 éves Horváth Stansith Klára

tuskes_mariassy_08.jpgA 3 éves Horváth Stansith Borbála

Mindketten magyaros öltözetet viselnek. Jól kivehetők Klára vállfűzőjének kígyófejes kapcsai és a kötény szélét díszítő vert csipke. Sok ékszert viselnek, de ezek eltérnek egymástól. Klára rizsporos haján sötét vendéghaj-közép, benne rátűzött drágaköves-gyöngyös karkötő-díszítmény, körülötte nyakékszerűen összefogott boglársor masnis függővel és rezgő hajtűk együttese, nyakán fojtólánc-szerűen szoros gyöngyös bársonyszalagra akasztott figurális násfát visel. Utóbbi megegyezik a három évvel fiatalabban ábrázolt Borbála ruhájának hasára tűzött násfával, mely ugyancsak stilizált korona alatt csókolózó gerlepárt mutat alján függő gyönggyel. Klára nyakában és csuklóján emellett gyöngysorokat látunk, melyek garnitúra-szerű visszatérő eleme a szabályos közönként kivehető arany szemek közbevetése. Borbála ugyancsak rizsporos haján pártaszerű összességben gyöngysorokat és bogláros ékszersort látunk, benne a többi között gyöngyöt tartó zománcozott kézzel. A kézfüggők divatja Hispániából terjedt el a 16–17. század fordulóján, méghozzá bajelhárító mágikus funkcióval. A korabeli hit szerint viselőjüket megóvta a rontástól, így elsősorban gyermekekre akasztották. Itt is ezzel találkozunk, bizonyítva, hogy az ilyesféle babonaság markánsan élt még a felvilágosodás korában is. Borbála nyakában és csuklóin vörös drágakövekkel ékített gyöngysorok apróbb gyöngyökből, valamint gyöngyös fülbevalók és kisujjon viselt gyűrűk gazdagítják az ékszersort. A leghangsúlyosabb a mellrészen megjelenő – kék-fehér színekben domináló – zománcozott csokornásfa, mely ugyancsak vörös drágakövekkel foglalt. Mindkét portrén megjelenő látványelem az ingujjakat buggyosan összefogó vörös szalag-masnik viselete. A kislányokon látható figurális ékszerek a klasszikus barokk ékszerdivat 17. századi jellemzőit idézik a 18. század végén.

1800 körül keletkezhetett Máriássy Zsófia és Borbála portréja. Az utóbbi csipkével szegett, fűzős ruhát, nyakában korall gyöngysort, hajában szalagot visel. Az ingváll kivágása szögletes, a ruhaujjat könyök fölött szalag köti le. A szélesen fűzött vállfűzőt elől bimbós rózsaszál díszíti. Öltözete a késő barokk és a klasszicizmus stílushatárát mutatja.

tuskes_mariassy_09.jpgMáriássy Zsófia portréja

tuskes_mariassy_10.jpgMáriássy Borbála portréja

Gyermek kutyával

 

Az ősgalériából három olyan portré maradt fenn, amelyik a gyermekeket kutyával örökítette meg: Máriássy II. Boldizsárról kovás elöltöltős vadászpuskával ismeretlen festőtől 1763-ból, Máriássy III. Tiborról duplasoros kabátban Barabás Miklóstól 1879-ből, és Máriássy II. Dezsőről matrózblúzban Maximilian Kurth-tól a 20. század első évtizedéből. Az első portré kutyája pontosan nem meghatározható, a másik kettőn pointer fajta látható. Boldizsár portréjának hátterében erdős táj (baloldalt tölgy, hátul Oszlopos Juniperus), egy kanyargó folyó vadkacsákkal és egy épület látszik. A család több tagja is híres vadász volt. A Vadász- és Versenylap 1892-es egyik novemberi száma Máriássy Attila és László részvételével Alsózsukon (ma: Jucu, Románia) rendezett nyúl- és rókavadászatról számol be.

tuskes_mariassy_11.jpgIsmeretlen festő: Máriássy II. Boldizsár, 1763

tuskes_mariassy_12.jpgBarabás Miklós: Máriássy III. Tibor, 1879

tuskes_mariassy_13.jpgMaximilian Kurth: Máriássy II. Dezső

 

Néhány irodalmi mű is ábrázolja a Máriássyak felvidéki családi és társadalmi életét. Mikszáth Kálmánnak a 17. század végi Lőcsén játszódó A fekete város című regényében számos olyan családtagról ad többé-kevésbé forrásokra támaszkodó leírást, akiről nem maradt fenn festett portré:

A mi hősünk, Görgey Pál, már csak az úgynevezett jobb módú nemesek közé tartozott, atyafiságban a Berzeviczyekkel, Jekelfalussyakkal, Máriássyakkal és Darvasokkal – Katalin nővére egy Darvasnál volt férjnél, Gömör megyében, Osgyánban.[...]

Az erődített városnak nem az a politikája, hogy fényes kastélyai és kertjei legyenek, hanem hogy sok ember elférjen és szaporodjék benne, aki a falakat megvédelmezi. Történetünk idejében még ezek a házak is többnyire fából voltak, csak az előrészük épült kőből. Egész kőből nem volt több harminc háznál. Kinek is lettek volna ezek a nagy házak? Úr egy se lakott ott, meg se engedték. Az egy Máriássy-családdal tettek kivételt, 1660-ban, mert Máriássynak le volt a város kötelezve. 

Már lánynak is szép volt messze földön Jekelfalussy Karolina, hát még azután menyecskének! A Porubszky krónikájában olvassuk, hogy már tizenhét éves korában kilencvenhat kérője volt, s kevélykedő apja, Jekelfalussy György, semmi szín alatt se akarta odaadni Máriássy Kristófnak (noha úgy őneki, mint a kisasszonynak kedvére való deli és módos gavallér volt), míg nem lesz ki kerekszámba a száz kérő. Nosza fogta magát Máriássy Kristóf, fellovallta ravaszul néhány jó barátját, kérjék meg színből, hadd teljék kedve az öregnek. Így ment oda a nagyfejű Görgey Pál, a jó tréfa kedvéért, s uccu, mi lett belőle, halálosan beleszerettek egymásba, se szó, se beszéd többé Máriássyról (mind ilyen a fehérnép), megtörtént a menyegző s punktum. Maga Thököly Imre nyitotta meg a táncot a szép menyasszonnyal s úgy belemámorosodott, hogy egyszer-kétszer meg is ölelte, amiért láthatólag megneheztelt a vőlegény.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről! 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr4014089967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lazybones 2018.09.11. 09:58:59

Úgy látom, a festők nem igazán voltak a helyzet magaslatán. Horváth Stansith Borbála és Máriássy Borbála például egészen botrányos. A család helyében visszakértem volna a pénzt.