... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

Fájdalom és öröm, félelem és remény - Egy református lelkész mozaikcsaládja a 17. században

2018. február 04. - Fónagy Zoltán

 

csaladok_1.jpg

 

A hagyományos társadalom családja általában idealizálva, szülők és gyermekeik biztonságos, meghitt közösségeként jelenik meg a közbeszédben, szembeállítva a jelenkor állítólagos válságával. Pedig a nagy halandóság miatt a mostoha- vagy mozaikcsalád legalább olyan gyakori volt a modern kor előtt is, mint ma a válások következtében! 

Az MTA BTK Történettudományi Intézetének Lendület Családtörténeti kutatócsoportja ezt a mindennaposnak számító családtípust teszi tudományos vizsgálat tárgyává a 16-19. századi Magyarországon. A csoport tagjai havonta egy-egy posztban mesélnek a népmesék nagyon is valóságos szereplői, a mostohák  és gyerekeik mindennapi életéről.

Az állandó rovatot a kutatást kezdeményező és vezető Erdélyi Gabriella  írásával indítjuk el.

 

Család, önéletírás, érzelmek

 

Miskolci Csulyak István, liszkai református lelkész (1575-1645) egymás után hatszor házasodott. 65 évesen kötött, utolsó házasságkötését e szavakkal indokolta:

minthogy akkor az özvegység házi gondjaival-bajaival torkig voltam, megint egy gondos feleség segítségéről kezdtem gondolkozni, hogy alkalmasabb legyek köz- és magánügyeim vezetésére".

Szavai jól mutatják, hogy család és a házasság kérdéseiben, ahol a tét a vagyon átörökítése, a gyermekek felnevelése, a társadalmi státusz megőrzése, a mindennapok megszervezése és az ember lelki egyensúlya volt (egyszóval a megmaradás és a túlélés), az emberek döntéseit elsősorban nem a hivatalos előírások irányították. A magyarországi református felekezetre nagy hatást gyakorló svájci reformátorok és teológusok ugyanis (köztük Jean Calvin és Heinrich Bullinger), míg a reformátorok házasságát - szemben a katolikus papság cölibátusával - támogatták, újraházasodásukat ha nem is tiltották, de ellenezték. Csulyak tanult ember volt, a heidelbergi egyetemen teológiát hallgatott, bizonyára ismerte egyháza álláspontját a papság újraházasodásának kérdéséről. Talán azt is tudta, hogy a genfi egyházban házassági akadálynak számított a házasulandók közötti nagy korkülönbség is, mivel Kálvin fontosnak tartotta, hogy a felek minél inkább hasonlóak legyenek, korban és társadalmi állásban egyaránt. 

wibrendis_rosenblatt.png

 

Az újraházasodást ellenző reformációs útmutatások ellenére Csulyak hatszor nősült: először 34 évesen egy 17 éves leányt, ötödszörre pedig egy 28 éves, vagyis magánál 20 évvel fiatalabb özvegyet vett feleségül. Házasság és feleségválasztás dolgában ugyanúgy cselekedett, ahogy hívei, a hegyaljai kis mezőváros lakói, akiknek három évtizeden át volt lelkipásztora. Ha felesége meghalt gyermekágyban vagy betegségben, néhány hónapon belül újraházasodott, hogy a háztartásnak új gazdája, gyermekeinek anyja legyen. Az új feleséget temészetesen mindig saját társadalmi közegén belül választotta

A lelkész felnőtt életének jelentős részét olyan családban töltötte, ahol a gyermekek csak egyik vér szerinti szülőjükkel éltek együtt. Apjuk mellett mostohaanya nevelte őket, és féltestvéreik is voltak, mivel korábbi házasságából mostohaanyjuk is hozott gyermekeket magával.

Ez az összetett családforma nagyon gyakori volt a magas halálozás és a gyakori újraházasodás következtében. A tíz évnél fiatalabb gyermekek egyharmada elvesztette egyik szülőjét és az újraházasodás szokása miatt nagy részük ilyen mozaikcsaládban élt. Érdekes azonosság a régi és a modern mozaikcsaládok között, hogy a „fejlett Nyugaton” nagyjából ugyanannyi gyerek vesztette el régen az egyik szülőjét, amennyi ma a válás következtében külön él egyik szülőjüktől. A demográfusok ezen az alapon mondhatják, hogy a halálozás demográfiai funkcióját vette át a válás. Míg ma – a gyermekek anyáknál történő elhelyezése következtében - a mostohaapák korát éljük, régen az özvegy férfiak gyakoribb újraházasodása következtében a mostohaanya alakja volt mindennapos.

Vajon mi következett a mostohaanya jelenlétéből a családban élő gyermekek, fiúk és lányok számára? Egy özvegy kisgyermekes apa újraházasodásai során hogyan változtak meg a családon belüli és érzelmi viszonyok és hogy alakult a családi hierarchia ? Ezekre a kérdésekre a szerencsénkre grafomán liszkai lelkész egy jegyzetfüzetbe maga által bemásolt leveleit, önéletírását, családi krónikáját és alkalmi verseit olvasva keresem a választ.

octlat_001.jpg

octlat_002.jpg

 

 

 

 

 Csulyak omniariuma (mindeneskönyve) elejére szerkesztette meg családfáját

 Mostohacsaládok egymást követő láncolata

 

Csulyak 1609 és 1639 között, egymást sűrűn követő házasságai következtében összesen öt összetett mostohacsalád feje volt. Feleségei - az első kivételével - maguk is özvegyasszonyok voltak. Ketten közülük egyúttal anyák is voltak, azaz gyermekekkel érkeztek az új házasságba. Csulyak 1616-ban, második házasságkötése idején, már három kisgyermek apja volt. Ettől fogva feleségei tehát mostohaanya szerepet töltöttek be a családban. Ez alól csupán a negyedik feleség volt kivétel, mivel Csulyak korábbi házasságokból született gyermekei addigra mind meghaltak. Így tehát negyedik felesége, „drága Katalin”-ja mellett a maga részéről új családot alapított. Katalin azonban két kisgyermeket hozott előző házasságából, akiknek hat féltestvére született anyjuk és a liszkai lelkész házasságának 11 éve alatt (1623-1634 között). Közülük hárman voltak életben és kaptak mostohaanyát 1635-ben, amikor újra megözvegyült apjuk új feleséget hozott a házhoz Sárospatakról. Az ő révén két nagyobb mostohatestvérrel is kapcsolatba kerültek. Döbbenetes, ám a korabeli magas halandóság fényében mégsem meglepő a tény, hogy a lelkész folyamatosan átalakuló mostohacsaládjából Csulyak tíz saját gyermeke közül mindössze egy élte túl apját és érte meg a felnőttkort! csulyak.jpg

Feleségek mostohaanya szerepben

 

Az életút történetéből úgy tűnik, hogy az özvegy apa feleségválasztásában fontos szerepet játszott, hogy segítségével gondoskodni tudjon az anya nélkül maradt „árvákról”. Második házasságának először felmerülő gondolatát így kommentálta:

„minthogy gyermekeim és a háztartás miatt tovább özvegységben maradni nem tudtam”.

Ekkor, 1616-ban három gyermeke volt: az ötéves Judit, a hároméves Zsuzsanna és egy újszülött fiú, István, miután nemrég temetett el egy csecsemő leányt. Özvegy férfiak gyors újraházasodása gyakori és elfogadott jelenség volt. Hogy ebben mennyire központi szerepet játszott az apjukkal maradt kisgyermekek mellett az anyaszerep betöltésének igénye, jól jelzi, ahogyan Csulyák hangot adott az őt e téren ért csalódásnak:

„Ez a feleségem valódi Xantippé [Szókratész zsörtölődő felesége] volt számomra, lányaim számára pedig igazi mostohaanya”

– írta Debreceni Juhos Annáról, akitől a házasságkötés idején két kisleánya anyai gondozását várta. Az itt használt latin kifejezés, „igazi mostohaanya” negatív jelentéstartalma egyértelmű a mondatban.  Aztán felesége haláláról írva Csulyak részletesebben is kifejtette a gonosz mostoha jelentését:

„Érezte két leányom is, hogy a mostohaanya szeretete csak az ajka hegyén ül, de a szívében mérget hordoz.”

Szavai jelzik, hogy egy már kialakult szülő-gyermek, itt apa és leányai kapcsolatába kívülről érkező új feleségnek és mostohának nem volt könnyű a vele szemben támasztott elvárásoknak megfelelni, a tőle elvárt érzelmi kötődést a házassággal kapott gyermekeivel kialakítani. A szeretetet elvárták a mostoha anyától is, ezért Juhos Anna, akinek valamiért nehezére esett mind férje, mind mostohalányai szeretete, kénytelen volt ezt színlelni, eljátszani. 

2_sarospatak_metszet_1685.jpgSárospatak vára a 17. században. Itt, a reformáció fontos hazai központjában végezte iskoláit Csulyak, majd többször is itt talált elképzeléseinek megfelelő feleséget 

A 19-20. századi önéletírásokhoz szokott mai olvasó várakozásaival szemben a kora újkori önéletírások és emlékiratok nem voltak a személyes érzelmek kifejezésének terepei. Így a korabeli elvárásoknak teljesen megfelelt, hogy a liszkai lelkész az újraházasodás dolgát szigorúan gyakorlati ügyként ábrázolta. Csak számunkra meglepő, hogy a gyászévvel sem törődve 2-3 hónap özvegység után rendre új feleséget hozott a házhoz, akiket kivétel nélkül, nagy tudatossággal saját társadalmi közegéből választott. Valamennyien a vidék kisvárosi református polgárainak, illetve lelkészeinek özvegyei, rokonai, ismerősei voltak, akiket lelkész kollégái ajánlottak, közvetítettek számára. Önéletírásában a feleségválasztás gyakorlatiassága tükröződik: csupán azt vázolja röviden, hogy milyen elképzelése van az ideális feleségről - igényei megfeleltek a hagyományos sztereotípiáknak: legyen engedelmes, hűséges, szorgalmas, szemérmes, kegyes, istenfélő, jó háziasszony, békés-jámbor, önfeláldozó -, de a mostohaanya szereppel járó, érzelmekkel telített elvárásoknak itt nem szánt helyet. Ezek kibeszélésére az alkalmi versírás biztosított teret és alkalmat számára.  olaszliszka_reformatus_templom_paplak_latkep.jpgAz olaszliszkai református templom és a paplak ma.

A fájdalmas tapasztalatok után, amelyeket a második feleség oldalán szerzett, a harmadik feleség, Seres Dorottya sárospataki özvegy mostohaanya szerepe körüli elvárások még jobban kiéleződhettek. Az önéletírás szövege a felfokozott érzelmekről ennek ellenére semmit nem árul el, a szerző továbbra is a feleség kiválasztásának technikai részleteire korlátozza a házasságkötés elbeszélését. Aggodalmairól alkalmi verseiből értesülhetünk, amelyet az 1622-es kézfogóra írt és annak alkalmából bizonyára előadásra is került.

Mondatik már Seres Dorkó, kit tőlem csak az koporsó
Vehet el, nem az irégy szó.
Reménlem, hogy azmíg élek, bizony megfelel nevének,
Nem lesz sérelme szívemnek, […]

Ezt ajaka is jelenti, mellyel kedvesen ígéri
Hűségét, azt beszélgeti:
Nem leszen mostoha anya, hogy magzatimnak, mint kánya,
Szemét agyából kivájja.

brueghel_parasztlakodalom.jpgId. Pieter Bruegel: Parasztlakodalom (1568 körül)

A szituáció megismétlődött 1635-ben, amikor ötödször házasodott. Ekkor szintén három kisgyermeke maradt előző házasságából, a kilencéves Gáspár, a hétéves István és az ekkor öt éves Zsuzsanna. Önéletírásában a már megszokott részletességgel adta elő, miként ismerte meg Prágai Zsuzsannát, s miként udvarolt néhai kollégája nála sokkal fiatalabb özvegyének. A lakodalmon azonban a menyasszonyt, mint leendő mostohaanyát övező magas elvárások drámai megjelenítésére is sor kerülhetett. A versmondásban otthon és az iskolában egyaránt kiművelt legkisebb fiú, a hétéves István apja lakodalmas énekét előadva sajnálkozott „gyámoltalan árvaságuk”, keserves árvai sorsuk felett, akik anyjuk személyében édes dajkájukat, szerető gondviselőjüket, kegyes okítójukat veszítették kiskorukban. Bölcs bátyja, a kilenc éves Gáspár öccsét feddve, erre vigasztalva felelte: nem vagyunk már többé árvák, mivel kaptunk egy „gondviselő anyát,” akit, ha kiérdemli, anyánként fogunk becsülni és szeretni  – ez volt szavainak üzenete.

Majd így folytatta:

engedelmességűnk, hozzá kegyességünk
ha látja azt ígérte,
rút szemmel ránk nem néz, oly leszen mint az méz
magát arra kötötte,
nem leszen Medea ama hűtlen anya
ki gyermekét megölte.

 Nagyon is konkrét félelmek és aggodalmak motiválhatták a gonosz mostoha alakjának megjelenítését a lakodalmi vendégek előtt. A házasodó lelkész szavai azt is jól mutatják, hogy a 17. században még nem alakult ki a „gonosz mostohaanya” és „szerető anya” kulturális ellentétpárja: a mostohaanyák képe összekapcsolódott ugyan a gonoszsággal és kegyetlenséggel, de a szívtelen anyákról szóló ókori történetek is mindennapos forgalomban voltak. Itt a mostohaanya és a mostohagyermekei közötti jó kapcsolat szerződésszerű, az elvárások kölcsönös teljesítésén alapszik: engedelmességükért cserébe kedvességet kapnak, amit ők tisztelettel és szelídséggel viszonoznak. Itt megint csak nem beszélhetünk éles ellentétpárokról: az anya-gyermek kapcsolatok egyik meghatározó modelljében az egymás iránti szeretet a kötelességek teljesítésének viszonzásán alapult. Létezett persze az a kapcsolati modell is – amit alább Csulyak épp mostoha apai szerepében fogalmaz meg - amely a feltétlen, tettektől független szülői szeretetet és azonosulást fogalmazta meg. 

Életírásában - azaz az élettörténet utólagos elbeszélésekor - a szerző kevésbé reflektált érzéseire, az írást kevésbé használta félelmei, örömei, reményei kifejezésére.  Ezzel szemben maga a házasságkötés  eseménye, a lakodalom  – hasonlóan a temetéshez - olyan ritualizált társas esemény volt, ahol társadalmilag szabályozott keretek között nyílt lehetőség az egyén számára érzései megosztására. Az újraházasodást kísérő örömök, félelmek, remények megosztása az egybegyűlt rokonokban és barátokban hasonló érzéseket kelthetett, amely lehetővé tette az együttérzésen alapuló közös ünneplést. 

Csulyak, mint gondoskodó mostoha apa

 

A lelkész feleségei által a családba hozott „árvákról” leveleiből értesülünk. Ezekben megpillanthatjuk a lelkészt a gondoskodó mostoha apa szerepében is.  Negyedik feleségéről önéletírásában röviden annyit mond, hogy már „két gyermek anyja” volt 1623-ban, amikor 28 évesen Olaszliszkára érkezett. Serdülőkorú mostohafiához fűződő kapcsolatába annak patrónusához, Bethlen István váradi kapitányhoz, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem unokaöccséhez írt levelén keresztül pillanthatunk bele.

bethlen_istvan.jpgBethlen István (1606-1632) váradi főkapitány

Nagos uram az mely igen örvendettem raita, mikor az en mostoha fiamnac Turi Ferencznek Nagod hata meget valo lakasat, es Nagdnakis hozzaja kivaltkeppen valo graciajat, hallottam: ismet ollian igen bankodtam raita, midőn Nagd meltosaga ellen valo vetkejért Etsed varaban valo fogsagat hallottam.

(Nagyságos uram, az mely igen örvendettem raita, mikor az én mostoha fiamnak, Turi Ferencznek Nagyságod háta megett való lakását, és Nagyságodnak is hozzája kiváltképpen való gráciáját hallottam: ismét olyan igen bánkódtam raita, midőn Naggyságod méltósága ellen való vétkeiért Ecsed várában való fogságát hallottam.)

A művelt nagyúr személye körül inasként szolgáló fiút később fiának nevezi, s Csulyak az apáktól elvárt szeretettel, vele érzelmileg azonosulva vállalja fel szorult helyzetében támogatását:

Szegielem uram dolgát, az edes annia penig ejjel nappal kesergi, mert az mint az közönseges mondasis tartia, chiak egi atianac es anianakis nintsen lator giermeke; de megis nem szegienlem Nagod elot erette esedeznem.

(Szégyenlem uram dolgát, az édesanyja pedig éjjel-nappal kesergi, mert az mint az közönséges mondás is tartja, csak egy atyának és anyának is nincsen lator gyermeke[egy szülő sem tartja gonosztevőnek a gyermekét]; de mégis nem szégyenlem Nagyságod előtt érette esedeznem.)

Miközben családként ábrázolja magát, anyát és mostohafiát, apaként a címzettre, fia patrónusára ruházza az apaszerepet:

az mint az tekozlo fiuis kérte az ö edes attiat, hogy Nagod eczer hozzaja meg mutatot atiai indulatiat mindenestöl ne vonnia meg töle… Giors es hű inas bizoniara, mert soha semmiben meg nem értem, de mint hogy ifju, elmeje viasz modra hailando ha meleg eri, Nagdat kérem keméni fenitéc alat neveitesséc, hogi oztan öreg korabanis tudgion félni: es ha valami illetlen dologra sollicitalnais az affectus, az Aegyptomban lako Josephet követven ezt mondgia félem az Istent, es ne vetemedgiéc allapattiahoz illetlen dologra.

(mint a tékozló fiú is kérte az ő édesatyját, hogy Nagyságod egyszer hozzája megmutatott atyai indulatát mindenestől ne vonja meg tőle… Gyors és hű inas bizonyára, mert soha semmiben meg nem értem [rajta nem kaptam], de mint hogy ifjú, elméje viaszmódra hajlandó [hajlítható], ha meleg éri, Nagyságodat kérem, kemény fenyíték alatt neveltessék, hogy aztán öreg korában is tudjon félni; és ha valami illetlen dologra csábítaná is az indulat, az Egyiptomban lakó Józsefet követvén ezt mondja: félem az Istent, és ne vetemedjék állapotjához illetlen dologra.)

Arra kéri a nevelő apa szerepébe állított patrónust, hogy a fiút az apáktól elvárt szigorral nevelje. A művelt patrónus tudására apellálva a keresztény humanisták neveléssel kapcsolatos fogalmait és elveit idézi fel: az ifjak lelkének még viaszhoz hasonlított formálhatóságát, befolyásolhatóságát, esendőségét, amely még nyomatékosabbá teszi apák kötelességét nemcsak a jóra, az isteni félelemre való nevelésre, de a megbocsátásra is:

Ha Ngd elot fiamert valo esedezesemnec valami tekinteti leszen, … mostani szomoru orcam megvidul ….hog’ Nagd azt az arva ifjut … gratiajaval méltoztatta..

(Ha Nagyságod előtt fiamért való esedézesemnek valami tekinteti lészen [figylmére méltatja], ... mostani szomorú orcám megvidul ... hogy Nagyságod azt az árva ifjút ... gráciájával méltóztatta)

Szavai jól mutatják, hogy az apasággal kapcsolatos elképzelések és elvárások tartalma a 17. században nem kizárólag a biológiai kapcsolat, hanem egy rangot és életkort jelző társadalmi kapcsolat is volt. Az özvegy anyát feleségül velő mostoha apa, a serdülőkorú ifjakat udvarában nevelő hatalmas patrónus, de a szülők testvérei, azaz a nagybácsik és nagynénik, illetve a saját idősebb testvérek is betölthették az apa szerepét. Az apaszerep átruházása a patrónusra azért is tűnhetett természetesnek, mert a patriarchális családon belül kapcsolatok éppúgy a hierarchián és a kölcsönösségen alapultak, mint a patrónus-kliens viszony: engedelmesség, szolgálat és lojalitás („gyors és hű inas”) fejében járt a védelem és a támogatás. Ez esetben tehát nevelt fiaként, egyúttal udvartartása tagjaként szegte meg hűségét atyja és patrónusa irányában Turi Ferenc.  

Nem tudjuk, hogy mostohaapja kérése milyen fogadtatásra talált.  De azt közelről megfigyelhettük, hogy milyen irodalmi, nyelvi, retorikai eszközöket mozgósított az „atyai” megbocsátás kieszközlésére: a végletes alázatosság hangján megszólaló, a levélíró és a címzett közötti nagy társadalmi távolságot hangsúlyozó apa olyannyira azonosult érzelmei megosztása révén is fiával, hogy tulajdonképpen az ő nevében beszélt a helyettes apához:„kérvén azon  Nagodat alázatosan, az mint az tekozlo fiuis kérte az ő edes attiat”.

Az a körülmény, hogy Csulyak mostohafiának is elküldte a levél másolatát, nemcsak bizalmas kapcsolatukat jelzi, de egyúttal a Csulyak-Bethlen levélváltás családias jellegét is (családtagok között ugyanis természetes volt, hogy egymás leveleit olvassák). A köztük lévő bizalom és egymás ismerése („soha semmiben meg nem értem”) talán korábbi egy fedél alatt élésük során tudott kialakulni, amelyre az ekkor már hét éve tartó házasság első évei alatt nyílt lehetőség.

Csulyak ötödik házasságával kapott mostohagyerekei irányában is felvállalta a szülői gondoskodás és támogatás kötelességét. Felnőtt mostohalánya lakodalmára verset írt és a lakodalmon is részt vett, és valószínűleg felesége második házasságába született, vele együtt élő kiskorú mostohagyermekei is voltak. A már hatvanas éveiben járó, idős mostoha apa igyekezett gondoskodni felesége „kis árváinak” jövőjéről is. Több levélben kérte az erdélyi fejedelmet és feleségét, Rákóczi Györgyöt és Lórántffy Zsuzsannát, mint Sárospatak földesurait, hogy támogassák feleségét, jövendőbeli özvegyét abban, hogy Sárospatakon házat tudjon venni, amely Csulyak halála után az ő és gyermekei otthonaként szolgálhat.

i_rakoczi_gyorgy.jpg  I. Rákóczi György, Sárospatak földesura

Az idős lelkész házában ekkoriban legalább öt kiskorú gyermek élt: három negyedik feleségétől, „drága Katalinjától,” és ötödik felesége hozott gyermekei, az előbbiek mostohatestvérei. Mivel azonban ezúttal is a nálánál jóval fiatalabb felesége halt meg korábban, a felütésben idézett szavai, amelyekben házi gondjaival indokolta hatodik házassága szükségszerűségét, itt csupán három saját kisgyermeke nevelésének gondjaira utalhatnak. Kiskorú mostohagyermekei a jogi szokásrendnek és a bevett gyakorlatnak megfelelően vérrokonokaik gondozásába és gyámsága alá kerülhettek, már ha voltak ilyenek. Hogy miként élték meg a négy együtt töltött év után a mostohatestvérek szétválasztásukat? A kérdés megválaszolásában kizárólag a képzeletünkre vagyunk utalva... 

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr4113626176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.