... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

"Fontos tényezője a kellemes otthonnak" - A cseléd a polgári háztartásban

2014. május 15. - Fónagy Zoltán

"Abban az időben a polgári háztartásokban valósággal társadalmi kötelezettséget jelentett a cselédtartás. Az akkori szemlélet szerint nem volt úrinő, akinek nem volt cselédje." A háztartási alkalmazottak, azaz a cselédek Magyarországon a kiegyezés és 1945 között a fizetett munkát végző nők legnépesebb csoportját alkották.

Női foglalkozások.jpgA nők különböző rendjei. A 19. század végi német nyomaton a legfelső lépcsőn a varrónő áll, a következő szintre a házicselédet, illetve a tanítónőt állította festő.

Cselédtartás mint társadalmi kötelezettség

Bár a magasabb társadalmi osztályok tagjai körül mindig is mások végezték a hétköznapi élet teendőit, a fizetett háztartási segítők, azaz cselédek alkalmazása Magyarországon csak a 19. század utolsó harmadában vált tömegessé. Ez a városi-polgári középosztály számbeli növekedésének volt a következménye: a polgári család presztízse megkövetelte a cselédtartást.

Abban az időben a polgári háztartásokban valósággal társadalmi kötelezettséget jelentett a cselédtartás. Az akkori szemlélet szerint nem volt „úrinő”, akinek nem volt cselédje. A módosabb középosztálybeli háztartásokban két-három alkalmazottat is foglalkoztattak, akik azonban csodálatos módon nem fogytak ki a munkából. Mindez a háztartások avult berendezésének, maradi szokásainak volt a következménye. Az úgynevezett „jobb” családoknál reggeltől estig főztek, sütöttek, takarítottak, mostak, vasaltak, varrtak, foltoztak.

Az úri otthonokban oly gyakran váltogatták a személyzetet, hogy nem volt érdemes megszokni a nevüket, tehát a Böskét is meg a Katit is egyszerűen Marinak nevezték.

 

Gárdos Mariska: Százarcú élet, Budapest, 1975.

The_Little_Country_Maid_1882_Camille_Pissarro.jpgCamille Pissarro: A kis cselédlány, 1882

Az úr és nem-úr közötti válaszfalban a legnagyobb téglát a fizikai munkához való viszony képezte. Ha egy család az úri osztályhoz akart tartozni, akkor ott a feleséget is mentesíteni kellett legalább a háztartás legnehezebb és legszennyesebb munkái alól. (Próbáljuk elképzelni a háztartási gépek, a vegyipar hatékony mosó- és tisztítószerei, az élelmiszeripar kész- és félkész termékei, a hűtéstechnika és az automatizált fűtés nélküli többgyerekes háztartások működtetésének munkaterhelését!) "Nagyon természetes, hogy ezt a munkát nem a háziasszony végzi. De tudnia kell, részint azért, hogy a tekintélyét fenntartsa, főként pedig azért, hogy maga is ismervén a munka rendjét, azt a cselédjétől is megkövetelje" – indokolta Szabóné Nogall Janka háztartási tanácsadójában, miért foglalkozik egyáltalán a mosogatás tudnivalóival. (Bővebben:  "Első kötelessége a házibéke biztosítása" - A nő a polgári családban )

Francois Bonvin- Vízmelegítő.jpg
Cselédek a konyhában François Bonvin festményén, 19. század második fele.

A cselédkedés mint életszakasz

Mivel a falusi szegénység kimeríthetetlen munkaerő-tartalékot biztosított, a bérek alacsonyak, tehát az átlagos középosztályi család számára is megfizethetőek voltak. A századfordulóra sok vidéken általános gyakorlattá vált, hogy a szegényebb családok leányai férjhez menetelükig elszegődtek házicselédnek a közeli városba vagy a fővárosba. Először többnyire 14-16 éves kor körül álltak szolgálatba a stafírung összegyűjtése céljával. Eredetileg szinte mindig a visszatérés szándékával vágtak neki a városnak, és többségüknek valóban csak néhány éves kitérő maradt életútjukon a cselédkedés.

Eljött az idő, Kolozsvárra kellett menni szolgálni, mert nőttem, kellett gúnya is, édesanyám is kellett készítse a férjhezadni való leányt.

Ahogy a városba értünk, még útközben felfogadtak gyermek mellé. Öt leányka volt, a legnagyobb nyolcéves. Gazdálkodók voltak, nem úri népek, nem voltak rosszak, nem szidtak, s én is vigyáztam, ne hibázzak. Reggelenként kellett hat-nyolc kondér tejet vigyek házakhoz, hamar megszoktam. Egy jó széles kosárba beléhelyezték a kondérokat, s már egy hét múlva tudtam a fejemre feltéve, elengedve vinni a kosarat.

Győri Klára: Kiszáradt az én örömem zöld fája. Miskolc, 2000.

Oktogon_-_1900_(2)_1.jpgAz Oktogon az 1800-as évek vége felé. Középen a földszinten a nagy táblán: CSELÉD INTÉZET (közvetítőiroda)

A civilizációs vívmányok megismerése után azonban az sem volt ritka, hogy a cselédek a városban igyekeztek férjet találni. Az álmok netovábbja a nyugdíjas állással rendelkező egyenruhás (postás, vasutas, rendőr, hivatalsegéd stb.) volt, de otthonról nézve emelkedésnek számított a kisiparos férj is. Kisebb részük végképp hajadon maradt, s az átmenetinek szánt szolgálatból végleges életpálya lett, esetleg némi emelkedéssel, például szakácsnői állásba.

Gesindebuero.jpgCselédközvetítő iroda Berlinben

A házicselédek jogviszonyait (a mezőgazdaságban alkalmazott gazdasági cselédekkel együtt) az 1876-os ún. cselédtörvény szabályozta. "A cseléd a gazda parancsait tisztelettel és megadással tartozik fogadni; kifejezések és cselekmények, melyek a család és a háznép keretén kívül más személyek között sértőnek tekintethetnek, a gazda irányában nem támaszthatják azt a vélelmet, hogy a cselédet becsületében érinteni szándékozott volna." Ez a viszony tehát nagyon messze állt a tisztán munkaadó-munkavállaló kapcsolattól: sok tekintetben a személyi szabadságot is korlátozó hatalmat biztosított a gazdának. "Nagyanyám nem volt valami pipogya asszony. Szinte a kegyetlenségig szigorú volt gyerekeihez, cselédjeihez. Nemcsak a nőket, férfi cselédjeit is felpofozta" – emlékezett vissza század eleji gyermekkorára egy szabadkai parasztpolgári család leánya.

cselédkönyv2.jpg"Minden tekintetben megbízható, szorgalmas és készséges."  A cselédkönyv nem csak az alkalmazás tényét igazolta, hanem a munkaerő minőségéről is informálta az új gazdát.

A munka és az életkörülmények

A háztartási alkalmazottak zöme mindenes cseléd volt, azaz a háztartási munkák (főzés, mosogatás, bevásárlás, takarítás) és a gyerekek körüli gondozási feladatok mindegyikét végezte. Többnyire az ő reszortja volt a finomabb ruhafélék, fehérneműk mosása is. (Az ágyneműket, abroszokat, háztartási textíliákat a házhoz járó mosónő mosta, általában havonta, népesebb családnál 2-3 hetente.) Külön szakácsnőt, szobalányt, dajkát csak a gazdagabbak foglalkoztattak. Nevelőnőt – általában idegen anyanyelvű nőket – az arisztokrácia, és őket utánozva a nagypolgári, felső középosztálybeli családok alkalmaztak gyerekeik mellé. (A gyereknevelésről bővebben: "Szülőim puritán szigort gyakoroltak" - A gyermek a hagyományos társadalomban) Ők többnyire Ausztriából és Németországból, kisebb számban Franciaországból, esetleg Angliából érkeztek. Jellemzően középosztályi családok korán árvaságra jutott, illetve elszegényedett, a kor viszonyaihoz képest művelt leányai kényszerültek erre az életpályára.

Erinnerung_an_das_Jahr_1908.jpgNémet nagypolgári család alkalmazottai, 1908

A háztartásban foglalkoztatott nők túlnyomó része bentlakó volt, így gyakorlatilag – a vasárnap délutáni kimenő kivételével – folyamatos volt a munkaideje. A lakhatást, az élelmezést, esetleg a család nőtagjai által levetett ruhadarabokat a fizetség természetbeni részének tekintették.

Eleinte inkább csak a sokszobás nagypolgári családokban volt külön cselédszoba, ott viszont többen osztoztak rajta. Az átlagos középosztályi lakásokban a cseléd a konyhában aludt egy összecsukható ágyon, esetleg függönnyel elkerítve, és ott tartotta a ruháit is. A század végétől az újonnan épült bérházakban már a két-háromszobás lakásokban is gyakori tartozékká vált a konyha melletti, többnyire apró, sokszor ablaktalan, lehetetlen alaprajzú cselédszoba. A két világháború között ennek hiányában már elég nehéz volt alkalmazottat találni.

Ellátásként a cseléd sok helyen a maradékot kapta, amit a család megebédeltetése után a konyhában kapott be. Jobban rendezett, modernebb háztartásban azonban már a tálalás előtt félretették az adagját, amit a család kiszolgálása után szintén a konyhában fogyasztott el. Ahol több főből álló személyzet vitte a nagyobb háztartást, külön is főzhettek számukra, természetesen olcsóbb ételeket.

A cselédek a konyhában aludtak. Akármilyen tágas volt is különben a lakás, s a régi vidéki családi házakban nemritkán tíz-tizenkét szoba is állott a családtagok rendelkezésére - a szakácsné és a mindenes cselédlány ott aludtak a konyhában, ahol naphosszat főztek és mosogattak. Reggel ott mosakodtak a konyha vízcsapjánál, melynek leöntőjébe a moslékot és a szennyvizet is öntötték. Ocsmány és érthetetlen helyzet volt ez, de senki nem törte a fejét rajta, a társadalom így rendezkedett be.

A cseléd "szociális helyzete" a polgárosuló, a század eleji magyar családban a legkülönösebb volt. Nem tartozott a "proletárok" közé, nem volt "öntudatos bérmunkás" a cseléd, világi helyzetéről ugyancsak keveset tudott. Egyszerűen cseléd volt. Nagyon rosszul fizették - rosszabbul, mint akármilyen bérmunkást, gyalázatosabban, mint a napszámosokat -, agyondolgoztatták, s a legelső veszekedésnél kitették a szűrét, "kétheti felmondással" útilaput kötöttek a talpa alá, még ha húsz esztendőt dolgozott is elébb egy helyben. Cserébe "megvolt mindene", mint a polgári háziasszonyok mondották, "kosztja, kvártély", mi kell több? A kvártély az a fiókos láda volt, mely a konyhában állott, megrakva vörös és csíkos-cihás "cselédágyneművel" - éjszakára kinyitották a láda tetejét, kihúzták az alsó fiókot, s ebben aludtak a cselédek. A táplálék minősége persze helyenként változott, de még abban a háború előtti kánaáni magyar bőségben is "kiadtak" a legtöbb helyen a cselédeknek, megjelölték a falatokat, melyeket elfogyaszthatnak a tálak maradékaiból, levágták számukra a napi karaj kenyeret, kimérték a tejet, kávét- persze csak frankosat kaptak a cselédek -, s kiszámolták hozzá a cukordarabkákat. Ha a cselédet kidobták, a jó háziasszony utolsó pillanatban számba vette a távozó holmiját, valóságos testi motozást tartottak, a becsomagolt cselédmotyót apróra megvizsgálták, törülköző, ezüstkanál után kutattak, mert köztudomású volt, hogy "minden cseléd lop".

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. Budapest, 1934.


Cseléd konyhában 2.pngCseléd egy német polgári otthon konyhájában, 1909

Cselédkedés és polgárosodás

A középosztályi családnál eltöltött évek során parasztlányok tömegei sajátították el a polgári viselkedéskultúra elemeit. A cselédlányok nagy szerepet játszottak például a polgári tisztálkodási normák terjesztésében. (A higiéniáról bővebben: "Kitört a tisztaság rögeszméje" - A test és a lakás higiéniája a századfordulón) A faluról érkezett cseléd gyakran elszegődésekor látott először vízcsapot, a fürdőszoba használatát meg kellett tanítani neki. Általában nem használhatta a család fürdőszobáját: a napi mosdást a konyhában, a nagytisztálkodást tisztasági fürdőben végezte. A századforduló után épült, akkor modernnek számító bérházakban a lakáson kívül külön illemhelyeket, a mosókonyhák szomszédságában pedig cselédfürdőt alakítottak ki, amelyet a cselédek meghatározott rend szerint vehettek igénybe, de a nyilvános tisztasági fürdők vendégkörének egy részét továbbra is ők alkották.

Dienstmädchen 1900.jpgNémet cselédlány 1900 körül

A gasztronómia esetében inkább cserefolyamatról beszélhetünk. A középosztályi háztartásokba kerülő falusi lányok, illetve a közülük kinevelődő szakácsnők révén a városi német vagy zsidó polgárcsaládok konyháiba bekerültek a magyar – más vidéken a szlovák vagy a román – paraszti konyha ízei, a kelengye összegyűjtése után falujukba hazatérő lányok pedig a polgári konyha némely eljárását vagy receptjét honosították meg otthon. A főzelékek, mártások vagy a torták falusi elterjedése például elsősorban hozzájuk köthető. (A táplálkozásról bővebben: "Ünnepkor marha-, lúd- és tyúkhús" - Táplálkozás a Monarchia korában )

cselédek konyhában.jpg


"Fejkendős, ráncos szoknyájú parasztasszony volt, nem hiszem, hogy több 40 évesnél, de ő kérte, szólítsam Teréz néninek. Nagyszerűen főzött. A mi 2 kisszobánk takarítása szinte játék volt neki. Editke holmiját hófehérre mosta, vasalta úgyszintén Dezső ingeit is. Télire a speiz tele lett az általa rakott őszi kompótokkal, paradicsommal, savanyúsággal. Ilyen jó segítségem még soha nem volt"
– emlékezett vissza nosztalgiával az 1930-as években az újlipótvárosi szerény lakásba falusi idillt varázsló cselédre a feleségként és anyaként is kereső munkát végző kozmetikus.

A városi tanulási folyamatot azonban otthon ellentmondásosan fogadhatták. A modernizálódásra, polgárosodásra nyitottabb falvakban a magasabb tisztaságigény, a polgári lakáskultúra és a szélesebb ételválaszték ismerete, a konyhai és háztartási „ügyesség” megemelték a városból hazatérő lányok értékét a házassági piacon. A modernizáció főútjaitól távol eső, kényszerűen bezárkózó falvakban viszont ajánlatos volt a megszerzett készségek és ismeretek nagy részét elfelejteni, vagy legalábbis eltitkolni, mert az „elurasodott” lányokat megszólták. A városi, polgári környezet és a falusi, paraszti származás közötti feszültség következménye gyakran a végleges otthontalanság érzete lett.

Edouard_John_Mentha_Lesendes_Dienstmädchen_in_einer_Bibliothek-1915.jpgEdouard John Mentha: Olvasó cseléd a könyvtárszobában, 1915 előtt

A házi ellenség

A cseléd és asszonya közötti viszony gyakran tele volt nyílt vagy rejtett konfliktussal, lappangó feszültséggel. Ez részben annak a következménye volt, hogy a lakás szűk terébe összezártak két gyökeresen különböző viselkedési kultúrát, életviteli hagyományt: a városi-polgárit és a falusi-parasztit. A hatalmi viszony végletessége is torzítóan hathatott mindkét fél személyiségére. Nem volt ritka, hogy az úrnő a cseléden vett elégtételt a férjével szembeni alárendelt helyzetéért, a cseléd pedig kiszolgáltatottsága miatt minden eszközt jogosnak érzett érdekei érvényesítéséhez. A középosztályi női társaságok kifogyhatatlan témája volt a cselédek lustasága, gondatlansága, kétszínűsége, alattomossága – és főleg a lopások. Társalgási közhely volt házi ellenségként, fizetett ellenségként emlegetni őket. A viszony a két világháború között még feszültebbé is vált. Ennek egyik oka a középosztály szegényedése lehetett (igyekeztek kevés pénzért sokat dolgoztatni az alkalmazottakat), de gyakran panaszkodtak a „mai lányok” öntudatosságára is. Ennek hátterében az elemi iskoláztatás általánossá válását is sejthetjük.

Hogy a cselédek rosszak, gonoszak, ügyetlenek stb. azt mihamar letárgyalja minden női társaság, de a cseléd külső megjelenése nagyon ritkán kerül még csak szóba is. Pedig milyen fontos tényezője lenne ez a kellemes otthonnak! És milyen ritkán találunk egy olyan cselédet, ki tetőtől talpig olyan, amilyennek lennie kell, ha nem akarja elvenni az étvágyunkat s gyötörni az ízlésünket!

A cseléd csinos, tiszta, szép külseje nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a lakás képe és hangulata kellemes és jóleső legyen. Nem azt akarjuk mondani ezzel, hogy csak szép és fiatal lányokat fogadjunk, nem, nem, az ilyesmi bajjal is járhat. Hanem bármilyen legyen is annak a cselédnek az arca, ne engedjük, hogy a lompos, cafatos ruháival, otromba cipőivel még kellemetlenebbé tegye magát. Felfogadván a cselédet, soroljuk csak fel neki is, hogy hetenként egyszer köteles változtatni a felső ruháját is. 

 Áldozzunk valamit a saját toilette-pénzünkből a cseléd csinosságára. Az állandó fehér kötények és bóbiták viselése olyan dísze és kedvessége a lakásnak, ami minden háziasszonynak csak gyönyörűsége lehet. … Ah milyen megnyugvás az, hogy gyermekünket egy ilyen tisztán tartott házi cseléd őrizi, ilyen hozza be az ebédünket, és ez gondozza a hálószobánkat.

Cselédek nélkül nem élhetünk, s ha egyszer így van: intézkedjünk, hogy legalább a külsejükkel ne tegyék kellemetlenné az életünket, egészségtelenné és dísztelenné a lakásunkat!

Szabóné Nogall Janka: A modern háziasszony. Budapest, 1910.

 Cseléd intése.JPGFrançois le Villain: A cseléd megintése, 1820 körül. Miközben a lány engedelmesen hallgatja asszonya korholását, a macska egy madarat készül elkapni, a háziúr gondolatainak képi kifejezéseként.

A cseléd kiszolgáltatott teste

Bár a falujukba való visszatérés lehetősége érdekében igyekeztek vigyázni a „jó hírükre”, a szinte gyerekfejjel cselédnek szegődtetett lányok a szülői felügyelet és védelem alól kikerülve a kor viszonyaihoz képest gyakran szereztek szexuális tapasztalatokat. Kiszolgáltatottságuk következtében gyakran váltak a család férfitagjainak, leginkább a felnőtt fiúknak a szexuális eszközévé. A viktoriánus prüdéria viszonyai közepette sem volt ritka, hogy a cselédválasztás során az anya számolt kamaszfia feltámadó szexuális érdeklődésével. Hogy megóvja őt a prostituáltakkal való érintkezés veszélyeitől, vonzó külsejű és készségesnek ígérkező lányt igyekezett a házba venni.

Sok polgári családban elvárták a fiatal parasztcselédektől, hogy a ház úrfiait átsegítsék a pubertás nehéz idején, s rendelkezésükre álljanak testük intimebb szolgálataival is. Gyakran hallottam polgári szülőtől, amint önelégülten adták elő, hogy serdülő fiuk mellé sikerült csinos, fiatal pesztonkát szerződtetni, mert ezek "mégiscsak egészségesebbek", mint a nőszemélyek, kikhez a kamaszodó fiúk első szükségükben fordulni szoktak. Ha a cseléd teherbe jutott az úrfitól, kitették, s a gavallér polgári nagyapa, a snájdig kölyökapa helyett bizonyos kacér és somolygó büszkeséggel fizetgette a nyolc-tíz forint tartásdíjat.

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. Budapest, 1934.

Noha a kor "hivatalos" erkölcsi normái elítéltek minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, mégis többnyire elnézően vették tudomásul, ha az alá-fölérendeltségi viszonyban állók, például gazda és cseléd, gazdatiszt és majorsági lányok között jött létre. Az elnézés persze elsősorban a hatalomban lévő férfiakat illette, de az ilyen viszonyból teherbe esett lánnyal is toleránsabb volt valamelyest a közvélemény, mint ha szabad választás alapján folytatott szexuális kapcsolatot. A férfitól – vagy ha az még nem rendelkezett önálló keresettel, a családjától – ilyenkor elvárták, hogy legalább minimális szinten gondoskodjon a „zabigyerekről”, például fizesse a dajkaságba adott csecsemő tartási költségeit. (A korszak erkölcsi normáiról bővebben: "A botrányt kerülni kellett" - Szexualitás és prüdéria a boldog békeidőkben )


Kosztüm.JPGA cselédlányok kiszolgáltatottságának emléke máig tovább él a dominanciával, illetve alávetettséggel kapcsolatos erotikus fantáziákat szolgáló kosztümökben

A cselédlányok tömegei képezték a prostitúció fő tartalékát is. A nagyvárosba cselédkedni érkező, az új körülmények között teljesen tájékozatlan falusi lányok könnyen kerültek hivatásos kerítők, leánykereskedők keze közé. Az I. világháború előtti években a fővárosban a nyilvántartott prostituáltak kétharmada hosszabb-rövidebb ideig cseléd volt előzőleg. Gyakran előfordult, hogy a – többnyire munkaadójuktól vagy főnöküktől – „megesett” lányok nem találtak alkalmazást a legális munkaerő-piacon.

A kertes vendéglők fogadták be a cselédeket s a bakákat. Mennyi vonzalom, szerelem, házasság s tragédia szövődött ezeken a helyeken! Ki tudná felmérni, hányszor került sor a táncos délutánok s esték után a gyilkos marólúgra, a kénes gyújtó oldatára. A szolgáló későn ért haza a kimenőből, vagy megengedte, hogy a „katonája” meglátogassa, s ilyenkor bizony gazdái nem tanúsítottak iránta kíméletet. Irgalmatlanul kitették a szűrét. A szolgáló kereset, otthon nélkül maradt, lejtőre jutott, vagy pedig a méreg után nyúlt. De szövődtek boldog összefonódások is, sírig tartó házasságok, önfeledt szerelmek, melyek nélkül külön-külön elviselhetetlen lett volna kegyetlen sorsuk.

Gárdos Mariska: Százarcú élet. Budapest, 1975.


Emil_Mayer_Cselédlány gavallérokkal századelő.jpgCselédlány gavallérokkal. Emil Mayer felvétele, Bécs, 1910 körül.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr816153705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asidotus 2014.06.09. 14:30:28

Nagyon érdekes olvasmány, szép munka!

agi02 2014.06.09. 14:30:35

Én még találkoztam olyan nénivel aki először déd-, aztán a férjhezmenetele után, nagyanyám háztartásában dolgozott mint kiscseléd.
Kölcsönös tisztelettel beszéltek egymásról. Apám Anna néninek, ő meg Kisúrfinak szólította, és Anna néni életének egy boldog időszakaként mesélt ezekről az évekről.
+ dédnagyanyám mindig arra tanított, hogy lehetsz akármilyen gazdag vagy úrilány mindig meg kell tanulnod a cselédek munkáját is, különben nem tudhatod, hogy mit várhatsz el tőlük és amit csinálnak az jó vagy rossz-e.
Szerintem ezt sok mai vezető is megszívlelhetné.

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.06.24. 11:20:43

@agi02: Köszönöm a személyes élményeket.
Valóban szokás volt, hogy a férjhez menő, új háztartást alapító lány az anyjától kapta az első cselédet, olyat, aki a szülői háztartásban bevált. Ideális esetben valamiféle tanácsadó-kiképző szerepet is betöltött a kezdő háziasszony mellett.
Valóban fontosnak tartották, hogy az úriasszony tisztában legyen a háztartási munkákkal, akkor is, ha nem ő végzi. Ugyanakkor állandóan panaszkodtak a tanácsadó irodalomban, hogy a középosztályi lányoknak férjhez menetelükkor fogalmuk sincs a háztartásról.

Évazsuzsanna 2014.07.12. 12:50:57

Miért fáj nekem még mindig, hogy nagyanyám megözvegyülve, gyerekeit eltartani nem tudta, cselédnek állt, legidősebb, 12 éves leánykájával együtt? Az a kislány volt az én Édesanyám. Őrzök egy fényképet a gyereklányról, hátoldalán nagyanyám ceruzával írott sorai. "Könyvbe Édes Anyád is vetetkezet" - vagyis a cselédkönyv kiváltásához fénykép készült mindkettőjükről. Négy évvel később a félárva lányok édesanyjukat is elveszítették. A három "nagy" cseléd lett, a kicsik nevelőszülőkhöz kerültek. Felnőve - azt hiszem - legegészségesebb lélekkel Édesanya vállalta nyíltan a cselédlány múltat. Mivel ügyes, talpraesett, szorgalmas lányok voltak, szerencséjükre mindig olyan családokhoz kerültek, ahol megbecsülték őket. Férjhez mentek, unokáik ma már családi krónikámból ismerkedve a múlttal nem mind fogadták örömmel írásomat...

rezignált 2014.07.12. 12:51:05

Van valahol egy 19. század végi szakácskönyvem, az előszava úgy kezdődik, hogy "Jól begyakorolt és kellő létszámú személyzet nélkül vacsorát adni reménytelen". Nem is adok vacsorákat, erre való tekintettel.

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.07.12. 12:53:05

@rezignált: Miért nem kellő létszámú személyzetről gondoskodsz inkább? :)

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.07.12. 12:54:50

@Évazsuzsanna: Szakmai kíváncsiságból elolvashatnám a családi krónikát? Vagy legalábbis azokat a részeit, amik nem számítanak családi titoknak.

Évazsuzsanna 2014.07.12. 15:09:33

@Fónagy Zoltán: Megtisztelő érdeklődésére, üdvözlettel: szemelvényeket állítok össze, hamarosan küldeném levélcímére.

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.07.12. 15:11:17

@Évazsuzsanna: Köszönöm szépen előre is! A címem: zoltan.fonagy@gmail.com

tanato 2014.08.07. 06:57:42

Csak érdekesség képen jegyzem meg,hogy ez a cselédlány szisztéma a 3. világban jelenleg is töretlenül üzemel.Pl. Szingapúrban majd minden háztartásban vannak cselédek, egyedül Brazíliában meg pl. 6 millió lány dolgozik bentlakásos cselédként.

Évazsuzsanna 2014.08.23. 09:48:54

@tanato: Mindenütt, - nálunk is - ahol nagy háztartást vezetnek, nagy házukat nem is tudnák személyzet nélkül rendben tartani. Érdekes lenne jelenlegi hazai történeteket is olvasni e tárgyban. Időnként középkorú széki viseletű asszonyokat látni budai villákba igyekezve. Hallomásból tudom, hogy ingáznak Budapest és Szék között, gyerekeiknek itteni munkájuk bérével segítenek...

tanato 2014.09.02. 21:13:46

@Évazsuzsanna: Te hol laksz,Magyarországon?Mert itthon azért ez még nem jellemző/mármint a bentlakós cselédlány szisztéma/.Egyébiránt az én anyai nagymamám is cselédlány volt a Horthy rendszerben egészen a férjhezmenésig.De kétségtelen Budapesten azért vannak főleg külföldi bentlakós cselédek.De ez csak a kivétel, erősíti a szabályt alapon.Viszont a harmadik világban tényleg a hétköznapi élet része, pontosan úgy ahogy itthon 80 éve.Egy bizonyos középosztálybeli szinttől felfelé szinte kötelező tartani ilyen lányokat otthon.Ezt ott élő ismerőseim mesélték/Peru,Dél-Afrika,Szingapúr,Dubai pl./

macamuca [IHUN] 2014.09.21. 07:33:00

@tanato:
rögvest eszembe jutottál, de látom, nem kell linkelnem eme bejegyzést :)
Azért mégis csak linkelek egy másikat, szintén erről a blogról:

mindennapoktortenete.blog.hu/2014/09/14/noi_munkavallalas_kezdetek

tanato 2014.09.22. 00:01:56

@macamuca [IHUN]: Köszi,jó ez a történelmi blog.

tanato 2014.09.25. 22:28:13

@macamuca [IHUN]: Off:tényleg tudod ki Hinta?Írd már meg légyszi.

szabonee 2015.02.09. 17:08:15

Az én erdélyi nagymamám is cselédként szolgált Kolozsváron a háború után. Egy orvos családnál szolgált, ahol annyira szerették, hogy ki akarták tanítani ápolónőnek. Nagymama nem tanult hanem hazament a kis falujába ápolni az egyik családtagját. Egész életében sajnálta, hogy elmulasztotta a lehetőséget, mert egyébként csak 4 elemije volt.

Nagymamám kiválóan főzött, mosott és takarított. Igen művelt volt rengeteget olvasott és állandóan hallgatta a rádiót.

Sok mindent megértettem az életével kapcsolatban a cikkből. Sajnos már öt magát nem tudom megkérdezni...

Mai napig rejtély, hogy a Nagymama felmenői miért maradtak leányanyák a lánykori nevükön(Nagymama előtt 3 generáció is). Nagymamám biztosan tudta, de sosem mondta el. Egyébként nagyon meglepően volt valami 'Úrias' a viselkedésében. Bár ez a cikk sok mindent megmagyaráz...

Mindig örömmel olvasom a cikkeit.