... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

"Budának állandóan jó ivóvize van" - Vízellátás a Várban

2014. április 04. - Fónagy Zoltán

A magaslatra épült Budavár vízellátása minden korban komoly probléma volt lakói számára. Ugyanakkor a kedvező természeti adottságok - egyik oldalán bővizű hegyi források, másikon a Duna - szinte tálcán kínálták a kezdetleges technikákkal is megvalósítható megoldásokat.

Buda Pest 1787.jpgJoseph és Peter Schaffer: Buda és Pest városképe, 1787

A budai Várnegyed múltjába visz virtuális sétára a Budapest Történeti Múzeum régészeivel közösen készített DVD-nk, amely már online is elérhető itt. 

Középkori és török szerkezetek

Buda 14-15. századi fénykorában a lakóházak pincekútjai mellett már a hegyekből bejövő vízvezetékkel és Duna-vízemelő szerkezettel is dicsekedhetett. Bonfini tudósítása szerint Mátyás palotájában "az udvar közepén érckút áll, márványmedencével körülvéve, a tetején a sisakos és felövezett Pallas Athené szobra emelkedik… A királyi palota kútjába, mintegy 8 stádiumról, szurkos csöveken és ólomcsapokon keresztül vezettette a vizet.” A vezetéket feltehetően a Svábhegyen levő források táplálták, a közlekedőedények törvénye szerint.

A középkorban élenjáró technikai színvonalú szerkezetek egy része a török időkben, a maradék pedig az 1686-os ostrom alatt teljesen elpusztult. A hódoltság korában egyes források szerint szekéren hordták a vizet a Várba, mások szerint emberi erővel hajtott vízemelő szerkezettel pumpálták fel. 145 év persze hosszú idő: ez alatt akár váltakozhatott is a két megoldás, meg párhuzamosan is használhatták őket.

Evlia Cselebi török történetíró 1663. évi utazásakor a következőket jegyezte fel: "A Duna partján egy nagy torony van. E toronyban különféle kerekek forognak, és a kerekeknek lapátjai, egymás után a Duna vizére csapódnak, s a Duna az erőszak által korsókba megy, és szökőkút gyanánt mindig fellebb menesztvén, egészen a középső várba levő csorgóig jön." A csorgó azonban a pasa palotájában csordogált, a lakosságot a kutak meg az „ezernyi teherhordó ló” látta el, amelyek „a Duna vizét korsókban” vitték fel.

Buda török kor.jpgM. Merion: Buda és Pest Nyugat felől - török építményekkel, rézkarc, 1638

Az élet és a víz visszatér

Hogy pontosan mikor építették újjá a dunai vízművet, nem tudjuk, de néhány évvel a felszabadulás után már működött. A Duna vize azonban  háromszáz évvel ezelőtt sem mindig volt alkalmas emberi fogyasztásra, például áradás idején zavarossá, sárossá vált. Mivel Buda lakossága 1686 után szinte teljesen kicserélődött, az új telepeseknek a szó szoros értelmében fel kellett fedezniük a várost és környékét. (Jól jellemzi a kollektív emlékezet megszakadását, hogy a a német földről érkezett városbíró csak az 1687-es országgyűlésen szerzett tudomást arról, hogy Buda egykori szabad királyi városi kiváltságokkal bírt!)

Egy Eberhard von Everling nevű katonaorvos talált rá a szemközti Sváb-hegy bővizű forrásaira, amelyek egyikét azután róla nevezték el Doktor-forrásnak. Talán még látott valamit az egykori vízvezeték maradványaiból is, és innen vette az ötletet, hogy vezessék az egészséges forrásvizet a városba. A fészekrakás nehézségeivel elfoglalt budaiak azonban erre csak három évtized múlva vállalkoztak: 1716-ban kezdtek a sváb-hegyi vízvezeték építésébe.

Svábhegyi kút.jpgA Városkút alsó házát a vízgyűjtőmedence fölé építették

A tervezés és a "művezetés" Kerchensteiner Konrád jezsuita atya érdeme, a kivitelezés pedig helyi iparosok munkája volt. Közülük a leglátványosabb feladat Mossleithner Ignác kőfaragónak és Horger Antal szobrásznak jutott: ők készítették a városháza előtt, a Tárnok utca Szentháromság téri betorkollásánál elhelyezett víztároló medence és kút építményét. Tetejére a jezsuiták rendalapítójának, Szent Ignácnak a szobra került: egyrészt a tervező páter tiszteletére, másrészt a város vallási és kulturális életében központi szerepet játszó rend kedvéért. A Jézus Társaság különleges befolyásáról tanúskodik az is, hogy bevezethették a vizet a Mátyás-templom két oldalán álló, azzal egybeépült rendházukba és iskolájukba.

Zombory G. Sztháromság tér 54.223.1 M 650.jpgA Nagyboldogasszony (Mátyás) templom két oldalt a jezsuiták kolostorával és iskolájával.
Zombory Gusztáv, 1860

A Doktor (1847-től  Nádor, majd a század cégétől Város-) kútból, illetve a Sváb-kút forrásaiból négy kilométeres, részben fa-, részben ólomcsövekből készült vezetéken érkező víz éjjel nappal folyt a vörös márványból faragott Ignác-kútból. Ez és a dunai vízmű, valamint a magánkutak probléma nélkül ellátták a lassan növekedő lakosságot.

Közkutak mint műalkotások

Amikor azonban Mária Terézia 1777-ben az egyetemet Nagyszombatból a budai királyi palotába költöztette, a Vár népessége ugrásszerűen megnőtt. A tanács rákényszerült a vízellátás bővítésére. Egyrészt növelni kellett a Várba jutó víz mennyiségét, másrészt szaporítani a víznyerő helyeket.

Királyi palota egyetem.jpgLeopold Zechmeyer: A királyi palota mint egyetem

 Az első feladatot egyrészt a sváb-hegyi vezeték hozamának növelésével oldották meg - belevezették a Király-kút vizét is -, másrészt újabb dunai vízművet építettek. Utóbbira Kempelen Farkas kamarai tanácsos kapott megbízást 1777-ben, és három év múlva elkészült az immáron harmadik vízszállító szerkezet is. (A kitűnő mechanikus, aki - méltatlanul - a játéknak szánt sakkozógépéről híresült el, az egyetem költözésével kapcsolatos hivatali teendői miatt tartózkodott Budán. S ha már itt volt, a vízmű mellett a karmelita templomot is átépítette várszínházzá.)

A víznyerési lehetőségek bővítése az ekkor már hatvan éves Ignác-kút kicserélésével és megnagyobbításával kezdődött 1778-ban. Három évvel korábban feloszlatták a jezsuita rendet, így a rendalapító helyét az új kút tetején 1785-ben Carlo Adami olasz szobrász Pallasz Athénéje foglalta el. A görög istennő 1927 óta az egykori Városháza sarkán üldögél, pontosabban 1965 óta a másolata látható ott.

Noha a kút új nevet is nyert - ekkortól Városház-kútként emlegették - Szent Ignác azért rajta tartotta a szemét: a Mátyás-templom 19. század végi átépítéséig annak homlokzatán kapott helyet. A következő évben a Dísz térre is elvezették a vizet, amely itt egyelőre egy faházikóból csordogált. A végleges építmény 1785-re készült el márványból.

Schwindt St StephansprozessionFSZEKA.jpgA Szent István napi körmenet a Szentháromság téren: jobb oldalon látható a kút, tetején Pallasz Athéné.
Carl Schwindt, 1839

 
Ezekben az években Buda fejlődése újabb külső ösztönzést kapott azzal, hogy II. József ide költöztette a kormányhivatalokat. 1783-ban ezért állították fel az újabb kutat a Ferences téren. (Az Országház utcából nyíló terecske 1872-ben, a Belügyminisztérium új szárnyának építése után belső udvarrá vált, a mai akadémiai kutatóintézetek épületegyüttesében.) A negyedik kút az Iskola (ma Hess András) téren épült, szintén az 1780-as években.

A vízellátás rendszere a 19. században

A 18. század végére tehát kialakult a több elemből álló, a kor viszonyai között Magyarországon ritkaságszámba menő vízellátó rendszer a budai várnegyedben. Az alig változó lakosságszám mellett ez a hálózat mintegy száz évig kielégítette az igényeket. A jó minőségű ivóvíz a sváb-hegyi vezetéken érkezett, és négy, éjjel nappal csurgó kútról került az asztalra és a konyhába. A Szent György téri Fegyvertárba és a királyi palotába közvetlenül is be volt vezetve. A hazai viszonyok közt - főleg az alföldi városokhoz, így Pesthez képest is - ritkaságnak számított jó minősége, és ezt a 19. századi városleírások soha nem is mulasztják el megemlíteni.

Schams Ferenc például 1822-ben kiemelte, hogy "Budának állandóan jó ivóvize van, amely a pesti édes, bágyadt ízű kútvíznél határozottan jobb, és a benne lévő különböző ásványi anyagok következtében az egészségre még hasznosabb is. A Király-kút és a Svábhegyi-kút kemény vize ugyanis a Doctor-kút lágy vizétől megenyhül"Palugyay Imre 1852-es városleírásából kiderül az is, hogy "a Svábhegy kristály csergedezésű jó kútjaiból" nyert vízhez képest az, amelyet "a Dunából vízemelő gépek hajtanak fel", kevésbé jó minőségű, ezért az "kevésbbé italra használni szokott". A Dunából nyert vizet főleg mosásra és locsolásra használták.

Weissenberg Buda 54.241.1 Xll Városház tér 3.jpgA Szentháromság tér,  a kép baloldalán, a Városház előtt látható a kút
Ignaz Weissenberg kőnyomata az 1840-es évek közepén


A régi, a török hódoltság után készült vízmű kútháza a mai Fő utca 3. alatti ház helyén állt. A lovakkal hajtott szivattyú innen pumpálta a vizet a Várszínház mögötti bástyán álló víztoronyba (Wasserhaus). A torony alján lévő kifolyóból lehetett vizet hordani. Az emeleten elhelyezett nagyméretű tartály tartalma képezte a tűzoltáshoz szükséges tartalékot is. A víztornyot az 1850-es években összekötötték a közkutakkal: ha a nyári aszály idején nem adtak elegendő vizet a sváb-hegyi források, Duna-vízzel pótolták a hiányt.

A Kempelen-féle vízemelő szivattyúháza a mai Várbazár déli szélén állott, ahol egy fedett pajtában két bekötött szemű ló vagy öszvér járt körbe-körbe. Az általuk működtetett szivattyú a palota konyhájába és földszintjére, illetve a Várhegy lejtőin zöldellő parkokba és szőlőkbe nyomta fel a vizet.

Schwindt Pest városának.. 54.131.1 M 30_1.jpgSchwindt: Kilátás a Várból. A hosszú katonai raktárépület végénél a régi vízmű látszik

A közfogyasztást szolgálták az egyes közterületeken felállított szivattyús kutak is. Úgy látszik, a vezetékek mellett ezek nem voltak fontosak; a Nemzeti Újság 1845-ben ugyanis arról tudósított, hogy a Várban rövid időn belül már a hatodik közkutat temetik be arra hivatkozva, hogy a tanácsnak nincs pénze karbantartásukra. Ugyanakkor számos házban használták tovább a pincékben lévő úgynevezett "török kutakat" is, bár ezek nem igazán egészséges vizet adtak.

A köztéri kutakból hordott vízért a fogyasztók természetesen nem fizettek. A vízművek működési költségeit a város fedezte; 1852-ben ez Palugyay szerint mindössze évi 1366 forintjába került Budának. A rendszer működéséért a tanács által alkalmazott kútmester, illetve a neki alárendelt kútszolgák feleltek.

Az 1849-es ostrom idején mindkét harcoló fél nagy jelentőséget tulajdonított a vízellátásnak. A védtelen sváb-hegyi vezetéket természetesen az első nap elvágták az ostromló honvédcsapatok, a dunai vízművet azonban többszöri kísérlettel sem sikerült birtokba venniük. Így az ostromlottak, a császári katonák és a bennszorult lakosok vízben nem szenvedtek hiányt a két és fél hetes körülzárás alatt.

A 19. század második felében megsűrűsödtek a panaszok a vízellátással kapcsolatban. Nyáridőben egyre gyakrabban érkezett túl kevés víz a Sváb-hegyről. Egyrészt csökkent a források vízhozama, mivel a hegyről a szőlőtelepítések, majd a villaépítkezések miatt kiirtották az erdők jelentős részét, másrészt sokat elhasználtak belőle a nyárra kiköltözők is. Az ingadozást megpróbálták a Duna vizével kiegyenlíteni. 1855-ben Ybl Miklós tervei alapján Hofbauer János városi kútmester építette át a Fő utcai vízművet gőzüzeműre, ám ennek vize - amely időnként zavaros, néha bűzös volt - nem vetekedhetett a forrásvízzel.

Artemis_Buda_1970.jpgArtemisz - az egykori kútszobor a Történettudományi Intézet előtt. Fortepan, 1970.

Amikor az utolsó változások érték a budaiak "házi" vízrendszerét, Pest már a "nagyipari" megoldást választotta. 1873-ban a magánterületté vált Ferences tér kútja helyett a Kapisztrán téren állították fel az utolsó kutat, amelyet tévesen Hébé-kút néven emlegettek. Valójában egy antik Artemis-szobor másolata állt rajta, amelyet 1923-ban a Kapisztrán-szobor felállítása miatt áthelyezték az Iskola térre, ahonnan viszont Ince pápa szobra "száműzte" a nagytétényi kastélymúzeum elé, mígnem 1967-ben visszatért eredeti helye közelébe, az Úri utca Kapisztrán téri torkolatához (munkahelyem, az MTA BTK Történettudományi Intézete elé).

Ugyancsak a külön vízhálózat utolsó éveiben modernizálták a palota vízművét is. 1874-1879 között építette fel Ybl Miklós a Várkert-kioszkot, amelyben mesteri módon elrejtette a gépházat: tornya például valójában a gőzgép kéményének épült.

varkert-kioszk-.jpgA Várkert Kioszk: Ybl Miklós a tornyába rejtette el a vízmű gőzgépének kéményét.

A végső megoldást azonban a jobb parti vízvezeték megépülte hozta el. 1882. május 20-án érkezett meg a Várba az újlaki vízmű egészséges vize, amely feleslegessé tette a mintegy kétszáz éves saját rendszert. A kutakat sorra lebontották, széthordták. Emléküket a vár falain belül ma már csak Pallasz Athéné és Artemisz szobra őrzi.

Pallasz Athene Buda1947 Fortepan.jpgAz eredeti Pallasz Athéné szobor 1947-ben. Forrás: Fortepan

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr215716467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balduin 2014.06.01. 10:50:35

A jezsuita levéltár és rendtörténeti könyvtárban őrzünk is egy kötetet, amelyet a possessori bejegyzés szerint Everling doktor adományozott a budai jezsuitáknak 1688-ban.

David Bowman 2014.06.02. 18:49:03

Mindenkinek, akit érdekel, ajánlom, itt nézzen körül:www.google.fr/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=esztergom%20v%C3%ADzg%C3%A9p
Itt az esztergomi vár csodás (és kortárs) vizigépéről találhat sok érdekeset.