... mert mindennek van története

A hétköznapi élet története

"Vadak viadalát Hetznek híjják" - A kegyetlenség színházai

2014. április 04. - Fónagy Zoltán

1787 tavaszán a váci országút mellett különös formájú épületet emeltetett egy vállalkozó kedvű pesti polgár. Tuschl úr heccszínházában kegyetlen látványosságokkal: állatviadalokkal szórakoztatták a nagyérdeműt.

Hetz_gr.jpgA bécsi Hetztheater

Az emberi történelem biztos pontja: az agresszió

A mentalitástörténet kutatóinak igen kevés "antropológiai állandót", azaz kortól, helytől és társadalmi berendezkedéstől függetlenül fellelhető emberi jellemzőt sikerült kimutatniuk a civilizációk történetében. Az egyik biztos pont az emberi faj történetében kétségtelenül az agresszió, amelynek a kezelése a civilizációs folyamat központi problémái közé tartozott, illetve tartozik. A különböző társadalmak különböző módon törekedtek, hogy felhasználják, keretek közé szorítsák vagy elfojtsák tagjaik agresszivitását.

Számos kerülő útja alakult ki a közösség stabilitását veszélyeztető indulatok levezetésének. A játékok, a versengések, egyes ünnepek, valamint a sportok az ókortól máig szelepként funkcionálnak mind a résztvevők, mind a nézők számára.

Több társadalom kínált egészen közvetlen lehetőséget is az agresszió kiélésére. A legismertebbek valószínűleg az ókori Róma gladiátorjátékai voltak, de betöltöttek ilyen szerepet a "rettenet színházai", a nyilvános büntetések is. A megszégyenítéstől a testi fenyítésen át a kivégzés számtalan módjáig összetett módon vonódott be a nézőközönség érzelmileg az erőszakos eseményekbe.

Johann_Woyzecks_Hinrichtung.jpgJohann Christan Woyzeck nyilvános kivégzését 1824-ben a lipcsei piactéren sok ezren nézték végig. A szeretőjét meggyilkoló katonát Georg Büchner drámája tette "halhatatlanná"

Állatviadalok Közép-Európában

A különböző civilizációkban változatos hagyománya alakult ki annak is, hogy az agresszió kiélését az állatokra vigyék át: a római cirkuszoktól az egyes országokban máig szokásos kakas-, bika- vagy kutyaviadalokig terjed a végtelen sor.

A Spanyolországban a 12. századtól létező bikaviadalokat a spanyol örökösödési háború idején próbálták meg átplántálni Közép-Európába. A barokk korban a német nyelvterület nagyobb városaiban, így Berlinben, Nürnbergben, Bécsben és Grázban is rendeztek hosszabb-rövidebb ideig állatviadalokat. A rendszertelen, alkalmi színhelyeken tartott mutatványok üzleti sikerén felbuzdulva 1735-ben egy spanyol zsidó kereskedő, majd ennek csődje után 1755-ben Carl Defraine francia vállalkozó építtetett állandó Hetztheatert, azaz heccszínházat a városfalakon kívül. Az utóbbi, 3000 néző befogadására alkalmas, fából épült, három szintes amfiteátrum 1796-ban az állatállománnyal együtt a tűz martalékává vált, és a felvilágosodás korában már hevesen kritizált véres látványosság újraélesztését többé nem is engedélyezték.

Hetztheater.jpgAz 1755-1796 között működött bécsi Hetztheater emlékét ma utcanév őrzi a Hundertwasser-ház közelében

A kegyetlenség pesti színházai

A bécsi vállalkozás Magyarországon előbb Pozsonyban, majd Pesten talált követőkre. Pest-Buda az 1770-es, 1780-as években érte el azt a népességszámot, amely már - az itt tanulókkal, vásárra ide járókkal együtt - képes volt eltartani állandó szórakoztató intézményeket. Az első (német nyelven játszó) színház Pesten a városfal Duna-parti körbástyájában, a Régiposta utca végénél állt Rondellában rendezkedett be 1774-ben.

A tanács a teátrumot éppolyan jövedelemforrásnak tekintette, mint a bormérés jogát vagy a kövezetvámot. "Szórakoztatóipari monopóliumát" egyszerűen bérbe adta a többet ígérőnek, akit persze szintén nem kínoztak művészi ambíciók. 1783-ban a színjátszási jog bérlője, Lehner Tóbiás, a tanács tekintélyes tagja alvállalkozójával, Schmalögger József színigazgatóval a pluszbevétel reményében engedélyt szerzett egy új látványosság meghonosítására: Hetztheater építésére. Megkapták a Váci kapun kívüli háromszög alakú területet, amely korábban a vásárra érkezők kocsiállásaként szolgált.

Itt, a mai Deák téri evangélikus templom és az iskola helyén emeltek egy egyszerű, cirkuszi sátorra hasonlító deszkaépületet. A vasárnap délutánonként rendezett állatviadalok valószínűleg szép jövedelmet hoztak, mert amikor 1785-ben egy másik vagyonos pesti polgár, Tuschl Sebestyén szerezte meg a színjátszási jog bérletét, a heccszínház birtoklásáért elkeseredett küzdelem bontakozott ki. A színtársulatot ténylegesen dirigáló egykori balett-táncosnő, az igazgató anyja, Schmalögger Johanna és a kávéházat is üzemeltető Tuschl úr viszálykodását a városi tanács sem tudta elsimítani, így az a Helytartótanács elé került. Végül Tuschl kártalanította riválisát, s engedélyt kapott egy komolyabb amfiteátrum építésére.

bull baiting 2.jpgHenry Thomas Alken: Bikahecc, 1820

Először az ekkor épülő katonai komplexum, az Újépület mellett, "a Blaskó-féle kereszt melletti homokbuckákon" jelöltek ki helyet számára (a mai Szabadság tér mellett), de ez távol is volt a várostól, meg a katonaságot is zavarta volna, így végül a mai Szent István-bazilika trapéz alakú telkét kapta meg. (A későbbi Lipótváros telkeit ezekben az években kezdte árulni a város.)

Bár a Pressburger Zeitung több tudósításban is dicsérte az 1787 áprilisában megnyílt új heccszínházat - a nagyszabású építkezés méltó a "színház méltóságához és a bennük felléptetett nemes vadakhoz" - írta -, az aréna valójában minden művészi csínt nélkülözött. (Egyetlen ábrázolása sem ismeretes, egyetlen rajzoló sem tartotta megörökítésre érdemesnek.)  Többen - főleg külföldi utazók - leírták viszont az épületet, s azt, ami benne zajlott. Ezekből tudható, hogy a kör alakú amfiteátrumban a három szinten elhelyezett páholyok mintegy 2000 nézőt fogadtak be. Az állatviadalokat versbe szedve is megörökítette Gvadányi József Egy falusi nótárius budai utazása című művében.

3345.jpg

A társulat és az előadás

Az újságtudósításokból ismerjük a "szereplőket" is: míg Schmalöggerék csak hazai állatokat - medvéket, farkasokat, szarvasokat, bikákat, kutyákat - léptettek fel, Tuschl már egzotikus vadakat is beszerzett. A pozsonyi lapból tudjuk, hogy nyitáskor egy fiatal nőstény oroszlán és egy hiéna volt a társulat "sztárja", s hogy a szép számú hazai medve és farkas mellé a közeljövőben tigris és leopárd érkezése is várható.

A ritka és értékes állatokat inkább csak mutogatták a porondon; legfeljebb kutyákkal ingerelték, vagy a nyilvánosság előtt "etették", azaz belöktek eléjük egy bárányt vagy kecskét, amelyet a nyílt színen téptek szét. Rendeztek olyan kutya-medve viadalokat is, amelyekben ugyan sebeket osztogattak, de nem engedték a végsőkig a küzdelmet. Évekig szerepelt például egy öreg, fogaitól és karmaitól megfosztott nagy medve, amely csak pofonokkal tartotta távol a ráuszított kutyákat.

bear bating 2.jpg Henry Thomas Alken: Medvehecc, 1820

Pestre általmentem, hogy ottan láthassam
Vadak viadalát, s magam mulathassam,
Hetznek híjják: miből áll ez, megtudhassam,
Otthon a bíráknak, mit láttam, mondhassam.

Láttam, hogy tizenkét páncéros kutyával
Vívott egy oroszlány; de hármat farkával
Agyonsújtott, eggyet az első lábával
Megnyomott, hogy béle jött ki párájával.

Meg is ölte vólna tám mind a kutyákat,
De hogy hánytak reá sűrűn rakétákat:
El nem szenvedhetvén a sok tűz-szikrákat,

Elszaladt; rávonták a vasas táblákat.

Ez után jöve ki egy nagy izmos medve;
Vén vólt ez, játszani nem is vólt nagy kedve.
De mégis fel vólt ez haragra gerjedve,
Mert sokszor kutyáktól vólt már megijedve.

Hetz-mester négy ebet reája bocsátott,
Eggyet ezek közül pofon ez úgy vágott,
Hogy tíz lépésnyire tőle karikázott,
Eggyet megölelvén, büdöst abból rázott.

Más két szelindekek füleit ragadták,
Szegény fáradt medvét a földre levonyták;
De a Hetz-legények megszabadították,
Szokott barlangjába bé is bocsátották.

Bocsátottak osztán egy nagy szilaj bikát,
Négy közül hol eggyet, hol a másik kutyát
Úgy felhajigálta, mint felhányják labdát,
Egy megdöglött; ezen általdöfte szarvát.

Újra két friss kutyát rája eresztettek,
Ezek füleire hogy rá csemezkedtek,
Megtarták: mind bika, mind kutyák reszkettek,
És azért is vele már nem veszekedtek.

Vizet az ebeknek öntöttek fejére,
Szalada mindenik a maga helyére,
Így lett a bika ment; de folyt füle vére,
Ez is, hol tartatik, oda visszatére.

 Játszottak azután több apróbb vadakkal,
De kevés mulatság vala már azokkal.
Ideje, gondoltam, van, hogy asszonyokkal
Kezdjem el Hetzemet különös módokkal.

Gvadányi József: Egy falusi nótáriusnak pesti utazása

Az izgalmak csúcspontja persze az emberek fellépése volt. A vadászat groteszk imitációjaként néha szarvast vagy vadkant ejtettek el lándzsával. A bikával, vad, szilaj pusztai ökörrel vívott küzdelmek kimenetele nem volt mindig biztos. 1791. szeptember 17-én például Peter Gau heccmestert majdnem széttépte egy medve, csak a magával vitt csalival sikerült pár pillanatra elterelnie az állat figyelmét, s egérutat nyernie. A medvét egyébként a nézők kiabálása és dübörgése egyáltalán nem zavarta az üldözésben. A heccmester Franz nevű kollégája egy vad ökrön akart lovagolni, de az ökör ledobta, és a homlokán súlyosan megsebesítette - tudósított a Pressburger Zeitung.

Egy hónappal később viszont már nem úszta meg ennyivel a torreádor. "Öt esztendőktől fogva harmadik áldozatja leve a múlt vasárnap annak a botránkoztató és szív rontó játéknak, melyet Hettznek neveznek. Minekutánna darab ideig lóháton ingerlett vólna a Hettz-mester egy vad ökröt, leszállott annakutána lováról, s gyalog akart remeket adni az ökörnek agyonszúrásában. De az ökör adott ez úttal remeket a szúrásban. (...) 24 óra múlva nagy kínok között szakadt ki a lélek belőle" - írta a Hadi és más nevezetes történetek című lap.

Alkin_Bikaviadal.jpgHenry Thomas Alken festménye, 1820.

 

A hecc vége

A heccet - közönségsikere ellenére - már elkésve honosították meg. A felvilágosodás magas műveltségének képviselői hevesen támadták a durva játékot, amely "a szívet érzéketleníti, keményíti és vadítja. Aki pedig érzéketlen az oktalan állatok sorsa eránt, nem igen fogja annak szívét érdekelni a maga tulajdon Nemének sorsa is" - írta egy értelmiségi. A művelt külföldi utazó is megrótta a pest-budaiakat, amiért ezt a "kegyetlen és szívet durvító színjátékot szorgalmasan látogatják".

A korszellemnek ellentmondó létesítményt a tízéves szerződés lejártakor, 1796-ban a tanács magához váltotta. A deszkaarénát a tűzveszélyre hivatkozva lebontották (ebben az évben égett le a mintául szolgáló bécsi műintézmény), a kőépületeket pedig egy ideig a közeli Újpiac (ma Erzsébet tér) mérlegházaként használták.

A telken, amelyet már 1790-ben kiszemeltek az épülő Lipótváros temploma helyéül, 1817-ben Zitterbarth János tervei alapján felépült egy egyszerű egyházi épület, amelyet 1849 májusában Hentzi bombái gyújtottak fel. A század második felében az egykori Hetztheater helyén a főváros legnagyobb templomát, a Szent István Bazilikát emelték Hild József, majd Ybl Miklós tervei alapján.

Bikaviadal VU1864.jpgA 19. századi magyar újságolvasó számára már egzotikum volt a spanyol bikaviadalról szóló beszámoló. Vasárnapi Ujság, 1864

 

Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr205716702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonard Zelig 2014.04.07. 17:55:40

Nagyon érdekes és színvonalas cikk. Gratula!