Hézköznapok története

Erdélyi Gabriella (MTA BTK Történettudományi Intézete) vendégposztja

A köztudatban és a történetírásban egyaránt elfogadott az a nézet, mely szerint az alsó társadalmi rétegek a középkorban teljes tudatlanságban, elnyomásban, rettegésben és kiszolgáltatottságban éltek. Az erőszakos cselekedetek sokaságát hagyományosan a késő középkori ember kegyetlenségével szokás magyarázni. A „barbár középkorral” szemben állunk mi, modern emberek, akik érzelmeinket, haragunkat és örömünket egyaránt kordában tudjuk tartani.

adriaen_brouwer_brawling_peasants.jpgAdriaen Brouwer: Verekedő parasztok, 17. század

Sötét és kegyetlen középkor?

A kegyetlen középkor sztereotípiája a romantika korában keletkezett, s a történeti diskurzusnak is részévé vált. „Minden dolog éles ellentétekben és hatásos formákban jelent meg, ami feszültséget és szenvedélyes hangulatot kölcsönzött a mindennapi életnek. Ebből következett az állandó ingadozás a féktelen öröm és elkeseredés, a kegyetlenség és a bensőséges megindultság között, amely annyira jellemző a kései középkor életére” − olvashatjuk Johan Huizingánál. A holland tudósnál a fizikai erő szélsőséges megnyilvánulásai nem egyértelműen negatívumnak, hanem olykor a férfiasságot tükröző őserő vonzó megnyilvánulásának is tűnhetnek.

Két évtizeddel később a francia történész, March Bloch "feudális társadalom" víziójában „a háború, a gyilkosságok vagy az erőszak árnya” már mindenre rávetült, ami fokozta a folyamatos bizonytalanság és szorongás érzését, de egyúttal az emberek érzelmességét, „alapvetően instabil lelkületét” is. Az intenzív érzelmek a két világháború közötti időszakban váltak véglegesen a barbárság tüneteivé, amelyeknek ezért nincs helye a civilizált társadalomban.

dksg-strafen.jpgA testi büntetések nagy változatossága különösen hatásosan erősítette a "kegyetlen középkor" elképzelését

A premodern államok kiépülésének fő célját a kor történetírása az erőszak monopolizálásában és megfékezésében láttatta. A „civilizációs folyamat” együtt járt a központi bírósági rendszer létrejöttével, amelynek segítségével az érzelmek is elfojtásra kerültek. Az emberek pedig – folytatódik a gondolatmenet – azért kezdték el egyre inkább felkeresni a bíróságokat a késő középkorban, mert itt kerestek személyes biztonságot a kiszámíthatatlan erőszak által uralt mindennapok világában. De az a magyarázat is elfogadott, hogy az emberek nem maguktól, hanem az erőszak ellenőrzését kisajátító állam nyomására folyamodtak idővel a tettlegesség helyett egyre inkább a jogi megoldásokhoz.

A királyok és fejedelmek nézőpontjából a gondolatmenet logikus és koherens. Az erőszak és a jog használata két ellentétes gyakorlat, az előbbi ráadásul barbár dolog, és a középkor emberének tetteit uralta. Azok a történészek azonban, akik a paloták és kormányhivatalok világából leereszkedtek a tárgyalótermekbe, és közelről megfigyelték a pereskedők vitáit, egészen másképp látják. A bírósági peranyagok alapján arra jutottak, hogy az emberek a bíróságokon korántsem védelmet, békességet vagy racionalitást kerestek, hanem arra törekedtek, hogy ellenfelüket legyőzzék, megalázzák, vagy bosszút álljanak rajta. A jog a szomszédok közti perpatvarok elrendezésére adott lehetőséget, akárcsak a továbbra is mindennapos erőszak. Egyiket sem érzékelték a kortársak civilizáltabbnak, és tetteiket – mindkét terepen – az érzelmek vezérelte ellenségeskedés nyelvén adták elő. Az emberek a késő középkorban egyre jobban megtanulták, miként használhatják a bíróság fegyvertárát arra, hogy ellenségeiken üssenek egyet. Ennek következtében az állam egyre jobban felügyelhette az erőszakot a mindennapos konfliktusokba bevont állami hivatalnokokon, bírákon és jogászokon keresztül, és ez a társadalmi igény ösztönözte a bíróságok további kiépítésére is.

dksg-gerichtsverhandlung.jpgKözépkori városi bíróság ülése

In flagranti és következményei

A bírósági iratokban megőrzött viszálykodó egyszerű emberek közül való Craws Mihály, enyedi polgár, aki 1500 márciusában az alábbi kérvényt nyújtotta be a pápai kúriára:

„Egyszer együtt tartózkodott Ágnessel, Berton Mihály nagyenyedi polgár lányával, az asszony házában. Ekkor váratlanul betoppant az asszony férje. Menekülés közben meghallotta, hogy a férj meg akarja ölni rajtakapott feleségét, így az asszony segítségére sietett. […] A férj ekkor az asszonyt elengedve ellene támadt, ő pedig önvédelem közben a férjet megölte. Ágnest ekkor elfogták, és halálra ítélték, barátai közbenjárására azonban szabadon engedték. Ezután titokban eljegyezték egymást, noha Mihály az elhunyt férj barátaival egyezséget kötött, akiknek esküvel kellett fogadnia, hogy Ágnest soha nem veszi feleségül. Mivel azonban sohasem akarták a férjet megölni annak érdekében, hogy összeházasodhassanak, és eskü alatt tett ígéretük nagyon sérelmes számukra, ezért Mihály kezdeményezni szeretné bírói úton az ígéret felbontását, mivel szeretne Ágnessel egybekelni. Kéri ezért a Szentatyát, hogy mentse fel őt a gyilkosság, Ágnest pedig a házasságtörés vétke alól. Kéri továbbá, hogy addig is, amíg esküjét jogilag érvényteleníti, a Szentatya mentse fel az eskütartás kötelessége alól.”

 

pope_alexander_vi.jpgVI. Sándor pápa

Mihály kérelmét formálisan a híres reneszánsz pápának, VI. (Borgia) Sándornak címezte, aki természetesen nem személyesen foglalkozott a pápai kúriára naponta beérkező több tucat kérelemmel. A bajba került férfi az Apostoli Penitenciária hivatalához juttatta el beadványát, ahol a többi hivatalhoz mérve még viszonylag olcsón, ráadásul gyors ügyintézéssel foglalkoztak az övéhez hasonló súlyos bűnökkel: gyilkosságokkal, súlyos testi sértésekkel, házasságtöréssel, esküszegéssel, rablással. Mihály kérése meghallgatásra talált: a hivatal élén álló főpenitenciárius bíboros az egyik pápai gyóntatót bízta meg az ügy további kivizsgálásával, egyúttal Mihály gyóntatásával és feloldozásával. Az eljárás jól mutatja, hogy az állami szekularizációt és a pszichoanalízis felfedezéseit megelőző, korabeli igazságszolgáltatásban milyen szorosan összefonódott a bírói és a gyóntatói, lelkipásztori tevékenység. (A katolikus egyház vezetői éppen arra hivatkozva titkosították egészen a 20. század végéig az anyagokat, hogy a kérelmekben előadott történetek a gyónási titok hatálya alá esnek.)

1493_map_schedel_colori.jpgRóma ábrázolása Hartmann Schedel 1493-ban megjelent Nürnbergi Krónikájában

Az enyedi polgáréhoz hasonló bűnbocsánati kérelmek a reformációt megelőző évszázadban tucatjával kerültek nap mint nap a kúriai jogászok asztalára. A francia és angol uralkodónak ebben a korban tömegesen írt kegyelmi kérvényekhez hasonlóan azért különösen érdekesek számunkra ezek a szövegek, mert a jelentős vagyonnal és hatalommal nem rendelkező – ezért kevés írásos nyomot maga után hagyó – alsó társadalmi rétegek cselekedeteit és gondolatvilágát ismerhetjük meg belőlük.

 

ablasshandel.jpgKereskedés a búcsúcédulákkal

Egy enyedi polgár Rómában

Mihály személyesen ment Rómába, ráadásul vele volt házasságtörőként megbélyegzett párja, Ágnes is. Három nappal azt követően, hogy Mihály benyújtotta kérelmét a kúriában, Ágnessel együtt felvételét kérte a vatikáni paloták szomszédságában álló, akkoriban nagy presztízsnek örvendő Szent Lélek rend kolostorának és kórházának vallásos társulatába. Ez elfogadott és divatos, noha elég költséges – a beiratkozás díja három aranyforint volt – befektetésnek számított a korban a célból, hogy túlvilági üdvösségét előre biztosítsa magának az ember. Mindez 1500 márciusában történt, vagyis az óriási tömegeket a kereszténység fővárosába vonzó szentévben.

Valószínűnek tűnik azonban, hogy ők nem csak a teljes bűnbocsánat elnyeréséért vállalkoztak a hosszú zarándokútra, hanem kötelező penzumot teljesítettek. Ekkoriban a városi bíróságok gyakran büntették a gyilkosokat vezeklő zarándoklattal, mert úgy vélték, hogy ezzel közbenjárnak áldozatuk lelki üdvéért. Ez azzal az előnnyel is járt – a szintén gyakran kiszabott száműzetéshez hasonlóan –, hogy a vétkest egyúttal egy időre el is távolították, ami elősegítette a felborult kedélyek lecsillapodását, a békesség helyreálltát. Ágnes ismerősei, akik közbenjártak és kezességet vállaltak érte, ezzel a feltétellel tudták megmenteni a férje halálában és házasságtörésben vétkes asszony életét. Vagyis úgy tűnik, hogy Mihály titokban, saját elhatározásából kereste fel a római hivatalnokokat segítségért.

dksg-wagen_kitoloncolas.jpgKitoloncolás a városból egy középkori metszeten

Vajon mit remélt tőlük cserébe azért a négy-öt aranyforintért (amiért ekkoriban egy közepes lovat, egy új ruhatárat vagy akár egy szőlőbirtokot is vehetett volna), amelybe az ügyintézés belekerült? Arra számított, hogy a pápai levél segítségével mégiscsak össze tud házasodni szerelmével, Ágnessel. Egyáltalán nem személyes biztonságot vagy kiszámítható szabályokat várt a hivataltól egy szélsőségesen erőszakos világban, hanem épp ellenkezőleg. Az elhunyt férj rokonaival és barátaival kötött egyezsége – amely megtiltotta számukra a házasságkötést – megszegésére készült, amivel talán újabb veszélybe sodorta magát. Mihály azt állította, hogy iustitia mediante, azaz bírói úton keresi igazát, ellenfeleit azonban ezzel talán csak még jobban magára haragította. Az áldozat rokonai bizonyára nem nézték „nyugodt lélekkel”, hogy átverték őket, és mindent megtettek – jogi úton vagy tettlegesen – azért, hogy a házaspár boldogságát megzavarják.

dksg-die_abfuhrung_ins_gef_ngnis.jpgA rabot a tömlöcbe vezetik

Mindez persze csak bizonytalan feltételezés, az azonban egyértelműen látszik, hogy Mihály és Ágnes megdöbbentő éleslátással fordították a maguk hasznára a jog nyújtotta lehetőségeket, manővereztek az intézmények közötti hézagokban. Ha már úgyis Rómába kellett menniük vezeklő zarándoklatra, kihasználták az alkalmat arra, hogy a pápai hivatal segítségével megszabaduljanak a közösség előtt tett esküjük kötöttsége alól. A pápai feloldozás azt is biztosította számukra, hogy ellenségeik ne vonhassák később kétségbe – az egykori házasságtörésre és a gyilkosságra hivatkozva – házasságuk és leendő gyermekeik törvényességét. Megfontoltságukat és tudatosságukat az a taktikai lépés jelzi a leginkább, hogy Mihály egymaga nyújtotta be kérelmét, és elhallgatta, hogy Ágnest valójában már feleségül vette.

dksg-wagen_1648.jpgUtazás a középkorban

 

Tájékozott kisemberek

Ez az enyedi férfi és az asszony nem voltak kivételes emberek, legalábbis nincs okunk ezt feltételezni. A Penitenciária hivatalát mások is a helyi konfliktusok megvitatására használták: a pápai jóváhagyás kieszközlésével azt akarták elérni, hogy ellenségükön felülkerekedjenek. Mihály és Ágnes történetében talán a legdöbbenetesebb mégis tájékozottságuk és önfejű fellépésük. Honnan tudta egyáltalán egy mezővárosi férfi és nő, hogy a Penitenciária hivatala létezik és hogy problémájukra ott megoldást találhatnak? Talán a hozzájuk hasonló, egyszerű emberektől?

schdel_vilagterkep.jpgVilágtérkép Hartmann Schedel 1493-ban megjelent Nürnbergi Krónikájából

A római hivatalhoz évente több tucat, a szentévekben több száz magyarországi hívő érkezett az ország minden tájáról. Nem mindenki utazott személyesen Rómába, de azok, akik valamilyen súlyos vétket követtek el – mint például az enyedi házaspár – mindig személyesen jöttek. A szász kisvárosból, Nagyenyedről 1455-ben két özvegyasszony, egy házaspár és egy plébános járt ott utoljára, de a vele szomszédos, illetve a környékbeli településekről rendszeresen érkeztek emberek. Egy részük egyszerű pap volt, vagyis legfeljebb városi plébános, a másik, legnagyobb csoportot pedig – a magyarországi társadalom rétegződését tükrözve – a falusi jobbágyok és a mezővárosiak alkották.

A kérelmezés költségeit figyelembe véve nyilvánvalóan a nagyon szegények nem voltak közöttük, de a jobbágyok többségét nem nincstelenek alkották. Őket nevezem egyszerű embereknek: a hatalmat, tudást, vagyont és az ellenőrzés eszközeit birtokló eliten kívüli csoportokat szokás érteni alattuk. Ami megnevezésüket illeti, alsó rétegeknek, illetve legnagyobb csoportjukat kiemelve parasztokként és kézművesekként is szokták emlegetni őket. Az egyszerű emberek között nők természetesen éppúgy voltak, mint férfiak. Az írott forrásokban mégis az asszonyok a rejtőzködőbbek: Ágnes nevében is férje, Mihály írt a római hivatalhoz. És noha voltak olyan feltűnően önálló parasztasszonyok, akik maguk kértek feloldozást a Penitenciáriától, a legtöbben férjük neve alatt, egyszerűen „feleség” megjelöléssel jelennek meg az iratokban.

dksg-hausfrau_nurnberg_durer.jpgNürnbergi háziasszony Albrecht Dürer metszetén

Forrásaink összességében arra utalnak, hogy ­– európai kortársaikhoz hasonlóan – magyarországi parasztok és kézművesek nagy számban fordultak meg a késő reneszánsz korabeli pápai udvarban, amely kézzelfogható cáfolata a középkori egyszerű emberek kiszolgáltatottságáról és tudatlanságáról élő modern sztereotípiának. Mihály és Ágnes fellépése ugyanis azt jelzi, hogy nem kevés szabadon felhasználható idővel és pénzzel, azaz cselekvési szabadsággal rendelkeztek, amelyet egy összetett tudás, mondhatni műveltség birtokában használtak a maguk javára. Mert bár a műveltség bizonyára sokféleképpen definiálható, semmiképpen nem merném tudatlannak vagy műveletlennek nevezni azokat, akik egy ilyen meglehetősen bonyolult ügyben képesek eligazodni és a kiskapukon keresztül megoldást találni.

Az erdélyi házaspár történetének másik fontos tanulsága, hogy a korabeli bíróságok a maitól gyökeresen eltérő társadalmi funkciót töltöttek be. Mivel a vitázó felek csupán eszközként használták – ellenfelük bosszantására vagy megbékítésére – a bíróságokat a köztük feszülő ellenségeskedés nyilvános megvitatása egyik színtereként, ezért csak kivételesen került sor bírói ítélethozatalra és még ritkábban az ítélet végrehajtására. Mivel a társadalmi elvárás az elégtételnyújtást és megbocsátást kísérő megegyezés volt, így az a számunkra nehezen érthető helyzet is előállhatott, hogy azt tekintették bűnösnek, aki mégis kivégeztette ellenfelét a hatóságokkal.

dksg-stock.jpgNyilvános megszégyenítés mint büntetés: a kaloda

 Kövess a Facebookon, hogy értesülj az új bejegyzésekről!

Szerző: Fónagy Zoltán  2015.04.19. 09:01 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr707365802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nűnű00 2015.04.19. 19:55:30

Érdekes, tanulságos cikk, ez tetszett :)

Momina 2015.04.20. 09:05:56

Érdekes cikk, nagyon jó a témaválasztás és sok újat mondott, de nem döntötte meg, sőt nem is vonta kétségbe a bevezetőben sugalltak ellenére a "barbár, sötét középkor" - képet. A leírt jogi eljárások lehetőségétől és azok igénybevételétől függetlenül ez még egy barbár és sötét kor volt. A tudatlanság és elnyomás bélyegét valóban nem lehet általánosan rányomni egy teljes - számos réteggel rendelkező - társadalomra, de a cikk sem egy zsellér vagy egyéb jobbágy sorsát írja le, hanem egy városi polgár kalandját.