Hézköznapok története

A tisztaságot az európai civilizáció normái korábban is megkövetelték, de a fogalom tartalma lényegesen más volt, mint a modern korban. A higiéniai kultúra mélyreható átalakulása a 20. század elején kezdődött.

Angol polgárcsalád fürdőszobája 1900.jpgAngol polgárcsalád fürdőszobája a századfordulón

 A 19. század közepétől az elsősorban a városi-polgári középosztálynak szánt életvezetési tanácsadó irodalomban a higiéniai elvárások morális és presztízskérdésként jelentek meg. „A tisztaság az első erények egyike”, írta az egyik korai, 1854-ben megjelent illemtankönyv. A gyermekek nevelésének is egyik leghangsúlyosabb elemévé vált a test és a ruházat tisztaságára vonatkozó normák elsajátítása.

Ezek az előírások azonban egyelőre inkább csak a látható elemekkel, a lakás és a ruházat tisztaságával foglalkoztak. Ha a testtel kapcsolatban egyáltalán részletekbe bocsátkoztak, akkor a ruhával nem fedett részek, az arc, a köröm és a haj, illetve férfiaknál a szakáll és a bajusz ápoltságát követelték meg. Az eltakart test, netán az altest tisztaságáról nem igen szóltak. A városi-polgári társadalomban csak a 20. század elején kezdődött a higiéniai kultúra mélyreható átalakulása, amelynek eredményeként a test rendszeres, napi megtisztítása belső igénnyé vált.

 

A fürdőszoba és használata

A higiéniai normák megváltozását leginkább a vízvezeték-hálózat kiépüléséhez, illetve a fürdőszobák tömeges építésének kezdetéhez köthetjük. Addig a háló volt a tisztálkodás helye, itt állt a mosdószekrény vagy -asztal, rajta mosdótállal és kancsóval. Fürödni a konyhában, fadézsában vagy lemezkádban lehetett. Amíg a vizet fáradságos munkával lehetett csak a lakásba juttatni, érthető módon igen takarékosan bántak vele. A hétköznapi gyakorlat azonban a vízvezeték megjelenése után is csak lassan változott. A fürdőszobák egy ideig még inkább státusz-szimbólumok voltak, és csak fokozatosan váltak folyamatosan használt helyiséggé. 

Mosdóállvány szecessziós 1900.jpgSzecessziós mosdóállvány a századfordulóról


Budapest igényesebb bérházainak nagyobb lakásaiban az 1880-as években kezdtek fürdőszobát építeni. Noha a vízvezeték ebben az évtizedben rohamos gyorsasággal elterjedt (1890-re már a fővárosi házak 70 százalékába bevezették a vizet), csapot jellemzően csak a konyhában találunk. 1890 körül lehetett az áttörés; Gerlóczy Károly alpolgármester 1892-es jelentése szerint a legújabb házakban már „a két-három szobás lakások fürdőszobával láttatnak el, … oly kellékévé vált a lakásoknak, hogy anélkül lakás alig adható ki”

 

Falikút.JPGVezetékes víz eleinte csak a konyhai falikútból folyt


A nagyobb vidéki városokban a századfordulótól kezdtek elterjedni a fürdőszobák. Pécsett a 20. század elején épült ki a vízvezeték-hálózat, ekkortól alakították ki a fürdőszobákat a polgárlakásokban és a családi villákban. Az 1912-ben elkészült nagy debreceni bérház, a középosztálynak szánt Püspöki palota 52 lakásának mindegyikében volt már fürdőszoba és angol WC. Ezekben szénfűtésű fürdőkályha szolgáltatta a meleget és a meleg vizet. A cselédek számára a félemeleteken külön illemhelyet, a mosókonyhák szomszédságában pedig cselédfürdőt alakítottak ki, amelyet a háztartási alkalmazott havonta egyszer vehetett igénybe.

 Nagypolgári család fürdőszobája 1900 körül.jpgNémet gyáros szecessziós fürdőszobája 1900 körül

A fürdőszobában általában egy mosdó és egy fürdőkád képezte a berendezést. A polgári családban jellemzően naponta kétszer mosakodtak. A reggeli hideg vizes mosdás és fésülködés, szájöblítés, valamint a tiszta ruha felvételének jelképes értelmet is tulajdonított a nevelési irodalom: a lélek tisztaságával is összefüggésbe hozták. Az esti mosdás az arc, a nyak és a hónalj megmosásából, valamint fogmosásból állt. Az egész testet hetente egyszer, a fürdés vagy nagytisztálkodás alkalmával mosták meg. A mosakodáshoz általában bolti szappant használtak. (Szemben a mosószappannal, amit még sokfelé házilag főztek.)

Fogápolás VU 1860.jpgTanácsok a fogápolásról, Vasárnapi Ujság, 1870


Szappanreklám 1925.jpgSzappanreklám, 1925 (OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár)

 

A fürdőszobával legtöbb helyt kíméletesen bántak s csak keveset használták. […] Az általános felfogás azt tanította, hogy „a sok fürdés ártalmas”, mert a gyerekek elpuhulnak. Legtöbb helyen lomtárnak használták a fürdőszobát, ahová bejártak ugyan mosakodni a családtagok, de üggyel-bajjal mozoghattak csak a homályos helyiségben felhalmozott bőröndök, a kismosás után száradni aggatott ruhadarabok, a cipő- és ruhatisztító szerek között. Sok ismerősünknél a fürdőkádban porosodtak a málhák, s a kádat talán csak év végén, szilveszterkor adták át egy napra eredeti rendeltetésének. A századvégi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt vagy ha nősült. De a fürdőszobát azért megkövetelték a lakástól; csak nem nagyon használták.

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. Budapest, 1934.

 

Mosás és takarítás

A tiszta ruha, ágynemű és abrosz elengedhetetlen feltétele volt a rendes polgári életmódnak, a szekrényekben felhalmozott, szépen kivasalt textilek státusszimbólumnak számítottak. A mosás tehát a háztartás „üzemeltetésének” kitüntetett jelentőségű feladata volt, egyben a legnehezebb női munka. A szennyes ruhaneműt a nagyobb városokban mosó- és vasalóüzletekbe vitték, vagy házhoz jáMosógéphirdetés 1910.jpgró mosónővel mosatták. A városi bérházakban gyakran alakítottak ki külön mosókonyhát a pincében vagy a padlásszinten, a családi villákban a szuterénben. Ahol ilyen nem volt, ott a konyhában mostak. A mosókonyhák felszerelésében a századforduló körül megjelent mosógép is. Ennek dobja egy alulról fűtött vizes teknőbe merült bele, s kézzel kellett forgatni.

Mosógép 1900.jpgGőzmosógép 1900 körül


Az ágyneműk, abroszok, háztartási textíliák mosását a házhoz járó mosónő végezte, általában havonta, népesebb családnál 2-3 hetente. A finomabb ruhafélét, fehérneműt a konyhában a cselédlány, a középosztály alsó rétegeiben a család nőtagjai mosták. Mosószappant ugyan iparilag is gyártottak, de a szappan- és hamulúgfőzést még a 20. század eleji háztartási tanácsadók is nélkülözhetetlen tudásként adták át a középosztályi nőknek. A többi tisztító – takarító, mosogató – valamint a bútor- és textilápoló szereket is nagyrészt házilag állították elő. Boltban, drogériában, gyógyszertárban szerezték be az alapanyagokat (ecet, alkohol, terpentin, krétapor, szalicilsav, sztearin, borax stb.), amelyekből a háziasszony maga állította elő a hófehér ruha, a tiszta konyha, a csillogó üveg vagy fényes bútor titkát jelentő szereket. A vegyipar késztermékei - mindenekelőtt a mosópor - inkább csak a világháború után jelentek meg a polgári háztartásokban.

 

Nagymosás.jpgNagymosás. A képen látható keverős mosógép, amelynek működtetéséhez két erős mosónő kellett, 
nem terjedt el szélesebb körben.  (Forrás: Fortepan)

 
Nyáron a szabadban, télen a padláson szárították a kimosott ruhákat.  A vasaláshoz izzó parázzsal töltött öntöttvas vasalót és – a nagyobb bérházakban külön helyiségben – kézzel hajtott mángorlót használtak. A házhoz járó vasalónő presztízse magasabb volt, jobban is fizették, mint a mosónőt, mert a finom női fehérneműk, keményített gallérok, ingmellek és mandzsetták vasalása az akkori vasalókkal nagy szaktudást igényelt.

Nagytakarítás évente kétszer, ősszel és tavasszal volt. Ilyenkor kimosták a függönyöket, fölszedték és kiporolták a szőnyegeket. A technikai újdonságok iránt különösen fogékonyak – például mérnökök – háztartásaiban megjelentek az elektromos padlókefélők és porszívók. Előbbi azt a fáradságos munkát könnyítette meg, amit a viasszal kezelt parketta fényesítése jelentett, utóbbiak pedig a „higiéniai forradalom” sodrában a háziasszonyok por ellen folytatott hadjáratához szolgáltattak „csodafegyvert”. Eleinte kísérleteztek kézzel működtetett porszívóval is. A szerkezet, amelynek működtetéséhez két ember kellett, a kovácsműhelyek fújtatójához hasonlított, csak éppen nem kifelé áramlott belőle a levegő. A századforduló után épült „jobb” budapesti bérházakban beépített, körponti porszívó állt a lakók rendelkezésére.

Háztartási gépek VU1912.jpgA házimunkát megkönnyítő első elektromos eszközök. Vasárnapi Ujság, 1912.

A „higiéniáról” megoszlottak akkortájt a vélemények. A „baciluselmélet” sok háziasszonyt megtébolyított abban az időben, ismertem öreg nénikéket, akiken kitört a tisztaság rögeszméje, naphosszat poroltak, kesztyűben jártak fel és alá lakásukban s tollseprűvel vadásztak a „bacilusokra”. A polgári háziasszony természetesen azon volt, hogy porszemecskét se lehessen felfedezni a politúros bútorokon, a látogató komaasszonyok kávézás közben valóságos mustrát tartottak a barátnő otthonában, s jaj volt a szerencsétlennek, kinek lakásában a hanyag szobaleány elfelejtette aznap a portörlőronggyal végigsimítani a zongorát. Anyám, a két cseléd s a „kisasszony” naphosszat takarítottak. Reggel kitakarított a cseléd, munkáját felülvizsgálta a „kisasszony”, s később megjelent anyám, mint valami tábornok a szemlén s kegyetlen vizsgát tartott, ujjait végighúzta a bútorok rejtettebb hasadékain s fél délelőtt kajtatott a porszemek után. Jelszó volt hogy a pormentesség a „modern higiénia” első feltétele.

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai. Budapest, 1934.
 

 Higiéniai forradalom

A testtel és a lakókörnyezettel kapcsolatos elvárások alakulása összefüggött a természettudomány fejlődésével. A változást a mikroszkopikus kórokozók felfedezése indította el. A „higiéniai mozgalom” mögött azok a felismerések álltak, miszerint a fertőző betegségek összefüggésben állnak a higiéniás viszonyokkal. A tisztaság a civilizációs színvonal egyik fő mércéjévé vált. A kampányok fő címzettjei a háziasszonyok voltak: tőlük várták elsősorban, hogy a család, a lakás és a háztartás egészségi és tisztasági viszonyaiban érvényesítsék az új normákat. Ezek az elvárások (pl. a tökéletesen pormentes lakás) jelentősen megnövelték a középosztálybeli nők munkaterhelését, akik a cseléd mellett maguk is részt vettek a könnyebb és kevésbé piszkos munkafolyamatokban.

cselédlány-porszívó.jpgCselédlány porszívózás közben. (Forrás: Fortepan)


A 19. század második felében Európa-szerte alakultak a higiéniai és egészségügyi ismereteket terjesztő egyesületek. Magyarországon az 1886-ban alakult Országos Közegészségügyi Egyesület az egész „művelt osztályt” mozgósítani kívánta a higiéniai-egészségvédelmi állapotok felvilágosítás útján történő javítása érdekében. Szakembereknek szóló folyóiratok mellett az országos és helyi lapok is külön rovatokat nyitottak az ismeretek terjesztésének. A nyolcvanas években került be a középiskolák tananyagába az egészségtan tantárgyként is. A népiskolákban figyelemfelkeltő olvasmányok révén igyekeztek alapvető ismereteket átadni az alacsonyabb társadalmi osztályok gyermekei számára.

Volt idő, amikor Ilona néni betegesen, pánikszerűen rettegett a bacilusoktól. Szigorúan megtiltotta akkor már serdülő, tízévesnél idősebb gyermekeinek, hogy olyan edényből egyenek, amelyet előzőleg nem forráztak ki és nem fertőtlenítettek. Nem volt szabad kezet fogniuk senkivel, aki a bacilusok megmételyezte külvilágból jött, sőt még csak a közelébe sem mehettek. Gyulához házitanítót fogadtak… Mihelyt megérkezett a házitanító, betuszkolták elkülönített szobába, ahol fertőtlenítővel le kellett mosakodnia, azután pedig tetőtől talpig másik ruhába öltözködnie. … Sétálni csak a Duna-parton sétálhattak Ilona néni gyermekei, séta közben fertőtlenítő cukorkát szopogatniok, hazatérésük után pedig szertartásszerű toroköblögetés következett.

Károlyi Mihályné: Együtt a forradalomban. Emlékezések. Budapest, 1967.

grand-hotel-wien-badezimmer.jpgFürdőszoba a bécsi Grand Hotelben

Szerző: Fónagy Zoltán  2014.01.26. 13:55 15 komment

Címkék: test nők gyermek lakás takarítás fürdőszoba tisztaság mosás higiénia középosztály dualizmus háztartási gép életvezetési tanácsadó vízvezeték polgárosodás Budapest higiéniai forradalom egészségügyi ismeretterjesztés városi infrastruktúra

A bejegyzés trackback címe:

http://mindennapoktortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr415754824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

JTom · http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu 2014.01.28. 10:36:10

tetszett, szuper írás, gratulálok!
szívesen cserélnék bannert a blogoddal!

David Bowman 2014.02.04. 17:24:28

Na ja. És a fürdőszobák elterjedésével elterjedt a kolera. Szép kis öngól.

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.02.04. 17:31:27

@David Bowman: ???? Hiszen a kolera felszámolásában éppen a vízvezeték- és csatornahálózat kiépítése játszotta az egyik legfontosabb szerepet. Az utolsó, többszázezer áldozatot szedő járvány 1872-74 között volt. (Budapest vízellátásának megoldásához nagy lökést adott.) Volt még pár az I. világháborúig, de akkor már nagyobb volt az ijedtség, mint a valós veszély.

David Bowman 2014.02.05. 14:20:23

@Fónagy Zoltán:
Nem. Kiépítették a vízvezetéket. Igencsak megnőtt a szennyvíz mennyisége, ami elfertőzte a kutakat. Kitört a kolera. Valaki rájött, hogy a szennyvíztől. Erre kiépítették a csatornákat is.
Különben ajánlom figyelmedbe a nagyváradi csatornarendszert. Szerintem az volt országunkban az első, ráadásul szagelszívós, kettős szelepekkel az öntöttvas klotyókban. Sokkal jobb rendszer, mint a mai.

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.02.05. 14:35:49

@David Bowman: Néhány adattal válaszolnék. A 19. században a kolera Magyarországon 1831 és 1893 között öt nagyobb és több kisebb járványt okozott. Összesen legalább egymillió áldozatot követelt. 1831: kb. negyedmillió halott. Nem ekkora, de nagy pusztítás 1848-49-ben is. A 3. nagyobb járvány 1854-55-ben nem volt olyan heves, mint az 1831-es, de hosszabb ideig tartott. 1866: a kb. 150 ezer megbetegedettnek közel fele, legalább 70 ezer ember halt meg. Legtöbb áldozat 1872-74 között: 400-450 ezer halott.
Ezekben az évtizedekben még alig volt valahol vízvezeték (Pesten pl. 1867-ben épült az első, ideiglenes vízmű az Országház helyén).
A kolera ugyanúgy sújtotta a kisvárosokat és a falvakat is, ahol csak a 20. század második felében lett vízvezeték...
Abban igazad van, hogy a talaj- és a felszíni vizek szennyezettségével hozták összefüggésbe a fertőzést, csak éppen ennek nem lehetett előzménye a nemlétező vízvezetékhálózat.

David Bowman 2014.02.05. 23:28:44

@Fónagy Zoltán: Inkább Angliában volt ez így.

Nívea 2014.02.28. 20:46:00

vajon az angol wc-k előtt milyen wc-ket éptettek be az emeletes bérházakba a századforduló előtt? Hol végezte dolgát például a 18. szd-i arisztokrácia a palotákban, kastélyokban, bálban? Még korábban?

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.02.28. 20:55:48

@Nívea: Bizony, a gang végén levő pottyantósban végezték a dolgukat a bérházak lakói. Lesz erről is poszt, de egy kis előzetes:
"Pesten az emberi hulladékok – bélsár, vizelet – nyitott, vagy legfeljebb deszkalappal elzárt nyíláson át függőleges, a ház falában rejlő, s innét vízszintes, az udvar s utca színe alatt néhány lábnyira fekvő csatornába esnek."
A külvárosban, ahol nem volt csatorna, az udvari emésztőgödörbe vezették az anyagot. "A gödör a ház és udvar felszíne alatt néhány lábnyi mélységben fekszik, földdel, deszkával fedett, kövekkel, téglával kirakott. […] Ha megtelnek, kiürítésök éjjel történik; a bennék doronggal felkavartatik, vedrekkel felemeltetik, s jól-rosszul záró hordókban elszállíttatik."
(bennék = tartalom)

Eldugott kis helységekben voltak az árnyékszékek a kastélyokban, nagyobb kúriákban (kisebb nemesi lakokban az udvaron volt a budi). Széchenyi a Pesti por és sár című művében az előkelő lakhelyek célszerűtlen elrendezését ostorozva többször panaszkodik a kastélyokat, kúriákat belengő bűzre...

Nívea 2014.02.28. 22:05:02

Ez nagyon érdekes, köszi!!! Várom majd a cikket. Sztem ez kevéssé megírt téma, mindenkit érdekelni fog.
És mi volt a csatorna megjelenése előtt az emeletes házakban? Netán vödör?

David Bowman 2014.02.28. 22:05:06

Nagymuter egyemeletes XVIII. századi polgárházában a gang végén van a pottyantós. Sajnos, hogy milyen a pöcegödör, nem tudom.
A diósgyőri várban megtekinthető Róbert Károly budija. Vagy Lajos királyé? A király kb 5x5 méteres szobájából nyílt egy 1x másfél méteres oldalfülke, ha jól figyeltem, függönnyel eltakarva, és ott volt a pottyantós.
Ha jól értettem amit láttam, a trencsényi vár jó 14 emeletes lakótornyában a födémek egyik sarka hiányzott. a XIII. századi várúr (Csák Máté) ott kulálhatott le a tizedikről. Ha meg a hatodikon vacsoráztál, a sarokban egyszer csak elhúzott egy szar.
Akkoriban nagy újdonságnak számíthatott az egyszerű pottyantós budi is, mert hazánk egyik invenciózus gyermekét a krónikák csak Gregorius Polczonzaróként említik.

Palotabarát · http://bpxv.blog.hu/ 2014.03.03. 19:01:16

@David Bowman: Ez két külön téma ám: a vízvezetékbe kerülő víz nem volt, nem lehetett fertőzött, a szűrésről már e vízvezetékrendszer kialakulásakor, a korai technológiai fejlettség mellett is gondoskodtak.

Ugyanakkor a kutak közül azok, amiket nem fúrtak, hanem ástak, nem tudtak elég mélyről vizet hozni. Ami az emésztőkből kiszivárgott, az fertőzte az ásott kutakat is. A fúrt kút (amivel a biztonságosabb vízzáró rétegek közötti vizet lehetett a felszínre hozni) viszont nagyon ritka volt, mert igen drága, speciális szakmunkát igénylő feladat volt a kialakításuk. A Magyar Földtani Intézetben máig számontartják a községi kútfúrási próbálkozásokat.

Nem véletlen, hogy számos településen amikor megjelent a vezetékes víz, első körben még nem a lakóházakba és a közintézményekbe vezették be, hanem a köztéri kutakhoz. A szennyvízelvezetés különálló történet volt, jóval később (Budapesten van, ahol csak az 1980-as években, sőt a rendszerváltás után) oldódott meg.

Szóval a talajvíz szennyezettsége és a vezetékes víz kutakhoz való elvezetése között nem volt összefüggés, ez a víz nem volt szennyezett.

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2014.07.06. 10:55:16

Irigylem azokat a századfordulós fürdőszoba-dizájnokat. Ha ritkán is használták, azért tudtak élni... :)

Hanem mióta mi is sparhelten melegítjük az ásott kútból vett vizet a fürdéshez, azóta minálunk is lecsökkent a nagyfürdések száma heti 1-2-re, mikor hogy. Naponta csak mosakodás van, ami télen, a fűtetlen fürdőben kissé kellemetlen, de bizonyosan felébreszt.

Másik téma a mosás: vajon azok a korabeli gőzmosógépek milyen hatásfokkal működhettek? Mennyire bánhattak el a szagokkal, és mennyire a foltokkal? Noha gyanítom, hogy efféle szerkezetet ma már legföljebb múzeumból lophatna az ember, de mégis foglalkoztat, mert ez az utolsó olyan tétel, amit nem tudtunk megoldani régies módszerrel.

Fónagy Zoltán · http://mindennapoktortenete.blog.hu 2014.07.07. 11:16:06

@Ódor Richárd: Azt szokták mondani ma is, hogy valójában nem a mosógép mos, hanem a mosószer. Azokba a kézzel hajtott mosógépekbe ugyanazt a szódát, lugot stb. rakták, amit a kézi mosáshoz használtak, tehát az eredmény szempontjából nagy különbség nem lehetett. A gépnek két előnyét hangoztatták a reklámok: olyan forró vízben is lehetett mosni, amilyenben kézzel nem, illetve azt, hogy kímélte ruhát, mert nem dörzsöléssel tisztultak a ruhák, mint a kézi mosásnál.

Egyébként múzeumból is alig lehetne már ilyet lopni - én a Műszaki Múzeum tanulmányi raktárában láttam egyet...

Ódor Richárd · https://www.facebook.com/odorric 2014.07.08. 11:01:17

@Fónagy Zoltán: Az utóbbi években kezdenek (megint?) divatba jönni azon mosógépek, ahol van gőzmosó program, ami mosószer nélkül mos, pusztán a gőz erejével. Nagyobb foltokat nyilván nem tud kivenni, de például egy kellemetlen szagot elvesz az is. Vajon hasonló hatással bírhattak-e a régi gőzmosógépek is?

Józan :):( 2014.09.13. 17:37:41

Az "időszakot" jól nyomon lehet követni Márai / Az egy polgár vallomásai könyvében. Nem kevés ellentmondással kísért tisztasági forradalom volt ez :)